Agrárgazdaság
Agrárgazdaság

Emelkednek a gabonaszállítási árak Nyugat-Európában

Emelkednek a gabonaszállítási árak Nyugat-Európában

Agrofórum Online

A németországi forró, száraz időben ismét csökkent a víz szintje a Rajna folyón ezen a héten, a teherszállító hajók pedig csökkentett rakományokkal közlekednek, miközben a szállítási árak emelkednek – közölték hajózási cégek és árukereskedők. Mindez különösen érinti a gabonaszállító hajókat is.

A sekély víz akadályozza a hajózást az egész németországi folyón. A Koblenz melletti Kaub kulcsfontosságú pontjában különösen alacsony a víz, és egyes hajók csak körülbelül 25 százalékos rakománymérettel közlekednek.

„A hajók továbbra is hajóznak, a hajótulajdonosokon múlik, hogy eldöntsék, van-e elég mély víz a hajózáshoz, és hogy ez gazdaságilag életképes-e számukra” – mondta a német belvízi hajózási hatóság, a WSA szóvivője. „A hatóságok nem rendelik el a hajózás leállítását alacsony vízállásban.”

A referencia vízvonal szintje Kaubnál mindössze 61 centiméterre csökkent szerdán, a hajóknak körülbelül 1,5 méteres vízvonalra van szükségük ahhoz, hogy teljesen megrakottan szállítsák rakományaikat.

De kevesebb hajótulajdonos tud vagy hajlandó áthaladni Kaubon, és az azonnali árak emelkednek, hogy kompenzálják a jóval csökkentett rakományú hajózást, mondta egy rakományokat szervező szakember.

Egy Rotterdamból Kaubtól délre Karlsruhéba tartó uszálynak azonnali ára körülbelül 87 euróra emelkedett tonnánként, 7 euróval egy nap alatt, és a júniusi, tonnánkénti 20 euró körüli árhoz képest még látványosabb a drágulás, akkor még nem csökkent a vízszint.

A Rajna fontos áruszállítási útvonal, beleértve a gabonákat, ásványokat, vegyi anyagokat, szén és olajtermékeket, illetve a fűtőolajat is – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva.

A német vállalatok 2018-ban ellátási szűk keresztmetszetek és termelési problémákkal szembesültek, miután a szárazság és a hőhullám szokatlanul alacsony vízszinthez vezetett a Rajnán.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Inkább eladják a befektetők az agrárcégek papírjait

2024. július 8. 11:40

A június eladói fölényt mutatott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cég tőzsdei árfolyammozgása alapján.

Az idénymunkásokat elsősorban a fizetés érdekli, a munkaminőségre általában keveset adnak

2024. július 4. 08:40

Nemcsak a szakképzett munkaerő hiánya jelent egyre nagyobb problémát a mezőgazdaságban (is), de az idénymunkásoké úgyszintén.

Ez várhat a magyar gazdákra is: a dánok hatalmas adóval sújtják a szén-dioxid-kibocsátást

2024. július 2. 13:10

A termelőknek 2030-tól 120 dán korona (16 euró, vagyis 6000 forint) adót kell fizetniük minden egyes tonna kibocsátott szén-dioxidért.

Zuhannak az élelmiszerárak Magyarországon, de még mindig „fájdalmas” a bolti bevásárlás

2024. július 2. 08:40

A KSH konkrét termékek átlagárát tartalmazó adatsorában több olyan élelmiszer is van, amelyek ára májusban kétszámjegyű mértékben csökkent.

Vízhiány: komoly kihívás előtt a mezőgazdaság

2020. december 27. 11:37

Az egy főre jutó édesvízkészlet az elmúlt két évtizedben több mint 20 százalékkal csökkent világszerte.

Már több mint tizenegyezer hektáron éltek a rendkívüli öntözési lehetőséggel

2022. július 29. 14:35

A lehetőséggel idén eddig közel ezer termelő élt, több mint 11 ezer hektár területen.

A hőség az állatokat és a növényeket is megviseli

2018. augusztus 8. 10:21

A forróságot nem csak az állatok viselik nehezen. Ilyenkor gyakran száraz légköri aszályok alakulhatnak ki, amelyek a növényeket sem kímélik. Ugyanis egyre több elszáradt, megperzselődött növényt látni.

Segítséget nyújt az Európai Bizottság az aszálykárok csökkentésére

2018. augusztus 31. 07:51

A bejelentett javaslatok értelmében a rendes körülmények között ősszel elvetett, téli betakarítás vagy legeltetés céljára termelt növényeket a gazdálkodók takarmánytermelés vagy legeltetés céljából köztes növénykultúraként kezelhetnék.