Házikert

Túl savas a tűleveles komposzt a zöldségeskertek számára?

Agrofórum Online

Vajon a tűleveles komposzt tápanyagokban gazdag „löketet” ad a kertjének, vagy épp ellenkezőleg: káros hatással van rá? A válasz... nem az, amire a legtöbben gondolnak.

A tűleveles komposzt a komposztálás talán egyik leginkább félreértett területe. Persze, van némi zűrzavar a fejekben már azzal kapcsolatban is, hogy egyáltalán komposztálható-e a konténerekben összegyűjtött tűlevél-halom, amivel kapcsolatban már régóta úgy tartják, hogy túl savas az erre a célra.

Ez a feltételezés nem teljesen alaptalan. Sok balatoni nyaraló kertje vörösfenyőktől zöldell, és ott sem kell laknunk, hogy az utcán elsétálva lássuk, az ilyen kertekben nehezen lehet kertészkedni, hiszen júniustól szeptemberig folyamatosan hullik a fenyőtű. Igaz, remek mulcsot adnak, de egy kicsit túlontúl is jól működnek. Ráadásul elég nagy különbség van aközött, hogy célzottan használjuk a fenyőtűleveleket mulcs formájában, és aközött, hogy minden nap, ha akarjuk, ha nem, fenyőtű borítja be a kertünket.

Ha Ön sokat járt már fenyőerdőkben, akkor pontosan tudja, hogy ezeken a területeken alig van aljnövényzet. Egyesek szerint ez azért van így, mert a talaj túl savas ahhoz, hogy bármi is meg tudjon teremni benne, de mások úgy vélik, azért van ez így, mert a lepotyogott tűlevelek szilárd mulcsréteget képeznek a föld felett, nem pedig azért, mert mindent megölnek, ami az útjukba kerül.

A fenyőfák környezetében lévő talaj valóban savas, de ez annak köszönhető, hogy a fenyők a savas környezetben érzik jól magukat. Ráadásul az örökzöldek gyökerei általában nem hatolnak olyan mélyen a földbe, mint más erdei fáké, ami azt jelenti, hogy a többi növényeknek nagyobb konkurenciaharcot kell vívnia a letelepedésért. No és, mivel ezek a fák örökzöldek, és általában nem sok fényt engednek át a lombkoronán, ez sem előnyös a többi növényre nézve. 

Most azonban, hogy megcáfoltuk a tűlevelekkel kapcsolatos téveszméket, beszéljünk arról, hogy használhatunk-e tűleveles komposztot a zöldségeskertben vagy sem!

A tűleveles komposzt használata a kertben

Először is: tudnia kell, hogy a fenyőtű komposztja savas kémhatású. Ha kizárólag tűleveles komposztot használna, az meglehet, túl sok lenne a zöldségeinek. A tűlevelek azonban meglepően jó hatással lehetnek a veteményesére, például komposzt-alapanyagként.

Mielőtt azonban elkezdené a komposztáláson törni a fejét, nem árt, ha tudja: a fenyő tűleveleiből kiváló mulcs is készíthető, és ily módon, akárcsak a legtöbb más típusú mulcs, javítja a talaj nedvességtartalmát, stabilizálja a talaj hőmérsékletét, segít a gyomok visszaszorításában, és lassan bomlik le, így nem kell sűrűn pótolni.

A tűleveles komposztról való legutolsó tudnivaló, amivel nem árt, ha tisztában van, a következő: a tűleveleken található viaszos bevonat, az úgynevezett kutikula megnehezíti a különféle mikroorganizmusok lebontási folyamatait. Ezt a folyamatot némileg felgyorsíthatja, ha megvárja, amíg a tűlevelek megszáradnak, mielőtt összegereblyézi és a komposzthalomba helyezi őket. De úgy is felapríthatja őket, hogy a fűnyíróval áthalad rajtuk, majd a törmeléket a komposztládába önti. Kérdés, hogy mi van akkor, ha a komposzt többi része ekkor már beérett? Kell-e aggódnia amiatt, hogy ez csökkenti a talaj pH-értékét?

Mi az igazság a tűlevelekkel kapcsolatban a komposztban?

Bár a tűlevelek savasak, lebomlásuk során sokszor olyan sokat veszítenek a savasságukból, hogy akár a semleges pH-t is megközelíthetik. Amy Jo Detweiler, az Oregoni Állami Egyetem kertészmérnöke szerint mindaddig, amíg a tűleveleket a komposztkupac körülbelül tíz százalékára korlátozza, nem valószínű, hogy azok jelentős hatással lesznek a kerti talaj savasságára. Mindemellett ne feledje, hogy akár mulcsra, akár komposztra van szüksége, a fenyőtű egy nagyszerű (és INGYENES!) alapanyagforrás. Csak ne vigye túlzásba.

Használt már Ön is tűleveleket a komposztjában? Milyen hatással volt ez a növényeire? Szívesen meghallgatnánk a tapasztalatait hozzászólás formájában.

A cikket fordította: Ordódy Eszter

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Okozhatta valaki a fenyőfa pusztulását vegyszeres behatással?

2023. április 3. 04:38

A bérházunk előtt áll egy kb. 8-10 méter magas és majd 40 éves fenyőfa, amit mi nagyon tisztelünk, szeretünk. Viszont most sajnos pusztulásnak indult. Az egyik "lakótársunknak" már régebben is szúrta a szemét, beárnyékol neki stb. A kérdésem az, hogy okozhatta-e ő a fa pusztulását valamilyen behatással? Gázolajjal, erős koncentrációjú gyomirtóval, vagy valami más vegyszerrel locsolta volna?

Milyen szobanövényekkel helyettesíthetjük a karácsonyfát?

2024. december 9. 08:10

A karácsonyfa helyettesíthető más növényekkel is. Hiszen feldíszíteni akár más növényt is lehet anélkül, hogy kivágnánk, így elpusztítva azt.

Dézsás fenyő a lakásban, és ahogy életben tudjuk tartani

2022. december 17. 05:37

Ha dézsás fenyő mellett döntöttünk karácsonykor, akkor az utána felelősséggel is jár. Nem csak annyi a dolgunk, mint egy vágott fenyőnél. De mi a titok, hogy valóban kiültethető állapotban maradjon tavaszig a dézsás fenyőfánk?

Hogyan legyen sokáig szép a vágott fenyő a lakásban?

2022. december 13. 05:38

Érdemes a vágott fenyőt megfelelő módon kezelni, hogy vízkeresztig, netán még utána is szép maradjon és illatozzon a lakásban.