Életmód

Hamarosan a Trappista sajtra is kiterjed a Magyar Élelmiszerkönyv

MTI

A Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ) hamarosan kibővül a Trappista sajtról szóló fejezettel, amelyben szabályozzák egyebek mellett a sajthoz felhasználható összetevőket, a termék alakáját és méretét - közölte a Tej Terméktanács hétfőn az MTI-vel.

Felidézték, hogy az Agrárminisztérium irányítása alatt működő Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság még 2019-ben kiegészítette az MÉ I. kötet tejtermékekről szóló előírását a Trappista sajtra vonatkozó fejezettel.

Ugyanakkor jelezték, a fogyasztók magasabb minőségű tejtermékek iránti megnövekedett igénye miatt is fontos, hogy a Trappista sajtra ne csak termékcsoport szinten (érlelt, félkemény sajt) legyenek meghatározva a követelmények, hanem az új szabályozásban már termékszinten is, amely kiterjed a felhasználható összetevőkre, a sajt alakjára, méretére, összetételi kritériumokra is. Emellett a Magyar Élelmiszerkönyv tartalmaz majd egy részletes érzékszervi követelményrendszert is. Az új szabályozással a fogyasztók egyértelmű és tisztességes tájékoztatást kaphatnak a megnevezésen keresztül is a minőségről és a beltartalmi értékekről – hangsúlyozta a Tej Terméktanács.

Közölték, a magyarországi gyártású Trappista sajt hagyományosan korong alakú, ezért a hasáb alakú Trappista sajt – amelynek döntő többsége import eredetű – csak szeletelt vagy reszelt formában, valamint több összetevőből álló élelmiszer alapanyagaként lesz csak forgalomba hozható.

Rámutattak, hogy évente 60-65 ezer tonna sajt érkezik Magyarországra. Ebből a mennyiségből a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint évente 37 ezer tonna eshet a félkemény kategória alá.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Piaci Árinformációs Rendszerének (PÁIR) adatai szerint 2021-ben 19 558 tonna, míg egy évvel korábban 17 611 tonna Trappista sajtot értékesítettek belföldön a magyarországi feldolgozók.

Az új szabályozással az importált félkemény sajtokról – melyeket gyakran nehéz lekövetni, hogy azok Gouda, Edami, Trappista jellegűek, vagy csak „nagy-lyukúak” – sokkal tisztább képet kapnak majd a fogyasztók. Mindezek mellett a vásárlók arra a kérdésre is választ kaphatnak például, hogy miként érkezhet Lengyelországból és Németországból annyi – náluk kevésbe elterjedt, alig ismert – Trappista sajt – derül ki a Tej Terméktanács közleményéből.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Sajttal csaltak ötmilliárd forint áfát

2023. január 27. 12:36

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emeltek.

Az áremelkedések áldozata lehet egy híres görög sajt

2022. május 22. 07:44

A válság félelmet kelt, hogy a helyben előállított halványsárga kerekek hamarosan eltűnhetnek a sajtpultról.

Közel 11 milliárd forint támogatás jut a tejfeldolgozásra

2018. december 1. 17:07

Az Agrárminisztérium az ágazat versenyképességének növelése érdekében egy újabb, 50 milliárd forintos pályázatot írt ki az élelmiszeripar számára.

Őszi sült Camembert

2019. november 9. 09:15

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én teljesen odavagyok az őszért. Szeretem a csípős reggeleket, a gyönyörű őszi napsütésben pompázó színes leveleket, a kora esti sétákat a naplementében, és még sorolhatnám.