Szőlő-Bor

Kihívás a piacilag helyes út megtalálása a szőlő- és borágazatban

MTI

A hétvégén megrendezték a XXI. András napi bormester találkozót Somlójenőn. A rendezvényen az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a legnagyobb kihívást a piacilag helyes út megtalálása jelenti, melyet az ágazatban tapasztalható változások nehezítenek.

Feldman Zsolt a konferencián tartott megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás, a fogyasztói szokások, valamint az értékesítési csatornák változása jelenti a legnagyobb kihívást a szőlészeti, borászati ágazatban.

A kormányzati eszközök, mint a kamatstop, valamint a hitelmoratórium hivatott segítséget nyújtani az ágazat szereplőinek – húzta alá.

Mint mondta, 2016-ban és 2018-ban 27 milliárd forint kormányzati támogatást nyújtottak a szőlő- és borágazat számára, 2021-ben pedig 26 milliárd forintnyi támogató okirat született.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hangsúlyozta: 1500 milliárd forint uniós forrás pályázható meg 2027-ig, a pénzt az energiahatékonyság növelésére, valamint a klímaváltozás következményeinek enyhítésére használhatják az ágazat képviselői.

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora előadásában azt emelte ki, hogy többen végeznek szőlész-borászként manapság, mint amekkora az ágazat igénye. Mint mondta, az állam felelőssége, hogy annyi szakember kerüljön ki az intézmények falai közül, amennyire szükség van, így fontos célnak nevezte a piaci igényekre reagáló képzés indítását.     

Stratégiai megállapodásra készülnek a szőlész, borász ágazat szereplőivel a jövő év elején, szeretnék visszahozni a szakképzési hozzájárulást, megerősíteni a szakképzést – tette hozzá.

A találkozó részeként avatták fel Tornai Endre (1921-2011) borász, Somlóvásárhelyen található bronz mellszobrát, mely Raffay Béla szobrászművész alkotása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért pezsgővel koccintunk szilveszterkor?

2025. december 30. 14:10

A pezsgő nemcsak ital, hanem szimbólum. Megnézzük, honnan ered, és miért vált a szilveszter elmaradhatatlan kellékévé.

Ismét indul a Mathiász pályázat – alkosson Ön is!

2025. november 4. 10:10

A Mathiász Nemzetközi Lovagrend ismét pályázatot hirdet: tíz borászati témában várják az alkotásokat a jövő szőlő- és borkultúrájáról.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Megjelent az Agrofórum Szőlő Extra

2019. május 1. 08:33

Megjelent a Szőlő Extra kiadványunk, amelyben szőlészet, növényvédelem, borászat és gépesítés, gépek témakörben kínálunk olvasnivalót.

Melyik kártevő miatt jelentek meg fehér, vattaszerű képletek a szőlőn?

2024. szeptember 15. 11:10

Mi károsíthatja a szőlőt? A szőlő levelén és friss hajtásain fehér, vattaszerű képletek jelentek meg, melyek egyre nagyobb mértékben terjednek.

Miért szaporodtak fel a muslicák a szőlősben?

2022. október 12. 04:36

Érik a szőlőm, és sok muslicát látok repkedni a fürtök körül. A darazsak kártétele már lecsökkent, de a muslicák még nagy számban jelen vannak. Miért szaporodtak fel? Korábbi években nem láttam ilyeneket.

Hihetetlen, de a globális szőlőtermesztés felülmúlja a banánét, narancsét, almáét is

2024. augusztus 18. 08:10

A szőlőtermesztés több fejhosszal más gyümölcsök előtt jár: a világ ugyanis évente 72 millió tonna szőlőt termel.