Életmód, gasztronómia

Komoly bajba kerülhet a pálinkaszektor

napi.hu

A háború okozta gazdasági válság komoly kihívás elé állítja a hazai pálinkakészítőket. A korábbi ukrán beszerzési piacok szinte teljesen megszűntek, a nyugat-európai szállítók pedig drasztikusan emelték az árakat. A pálinka ára emelkedni fog, az a kérdés, hogy mennyit bír el a piac - írja a napi.hu.

Az utóbbi évek tendenciái nem változtak, a karácsony előtti időszak kiemelkedő a pálinka értékesítés terén, általában az éves forgalom 30 százalékát adja. Évek óta az a terv, hogy egy államilag támogatott országos marketingakció segítse elő a kiegyensúlyozottabb fogyasztást és ezáltal kialakulhatna egy tervezhetőbb, kiszámíthatóbb piaci kereslet

– mondta el a Napi.hu megkeresésére Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.

A szinte minden piaci szereplőt nehéz helyzetbe hozó inflációs válság hatásai a pálinkák árában is megjelennek majd. A pálinkás üvegek importjának jelentős része az ukrán piacról valósult meg. A háború kitörése óta ez teljesen megszűnt. A megnövekedett keresletre a német és olasz piacok drasztikus árnövekedéssel válaszoltak, az üvegek beszerzési árai legalább 50 százalékkal nőttek, ám vannak olyan készletek, ahol a beszerzési ár a duplájára emelkedett. Magyarországon, Orosházán állítanak elő ilyen üvegeket, de a hazai gyártó kapacitása egyedül nem bírja el a megnövekedett igényeket.

Mindenképpen drágulnak a pálinkák, de mekkora növekedést bír el a piac?

A Pálinka Nemzeti Tanács elnöke szerint elengedhetetlen, hogy az inflációs hatások miatt a termelők árat emeljenek.

Ha csak a gazdasági számításokat vennénk figyelembe, egy 40 százalékos áremelkedést kellene megvalósítani, de ilyen esetekben számos más tényezőt is figyelembe kell venni

– mondta Mihályi László. Meglátása szerint a legfontosabb az lenne, hogy ebben az átmeneti időszakban se csökkenjen a pálinkák iránti kereslet.

2023 célkitűzései: túlélni, megmaradni és fejleszteni

A pálinkaszektor szereplői nehéz évre számítanak, 2023-ban. Most nem jó hírek érkeznek a vendéglátóhelyeket üzemeltetők részéről sem, egy részük a megemelkedett energiaárak és az élelmiszertermékek inflációja miatt kénytelen bezárni vagy átmeneti időre szüneteltetni a tevékenységét. Ez érinti a pálinka termelőket is, hiszen komoly mennyiségben értékesítenek vagy értékesítenének panzióknak, szállodáknak és éttermeknek. Nincs más lehetőség, mint cselekedni kell – mondta Mihályi László.

Már elkezdődtek a tárgyalások az Agrármarketing Centrum vezetőivel, amely során közös népszerűsítő akciók segítenék az ágazat szereplőinek ismertségét, megjelenését kampányokban és különböző rendezvényeken. A Pálinka Nemzeti Tanács szeretné elérni azt is, hogy a hazai fejlesztési források segítsék a jövőben az ágazatban tevékenykedő vállalkozások versenyhelyzetének javulását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lefagyaszthatjuk a kenyeret vagy sem? A válasz mindenkit meg fog lepni

2025. november 9. 11:10

A hűtőbe, fagyasztóba téve hosszabb időn keresztül megőrizhetjük ételeink minőségét. De vajon érdemes a kenyerekkel és más pékárukkal is így bánni?

Három módszer: így készül a tökéletes házi birsalmalé

2025. november 8. 14:10

Illatos, aranyló és egészséges – a házi birsalmalé a legjobb őszi ital, amit bárki könnyen elkészíthet otthon.

Fagyasztott gesztenye: a házi tartósítás titkai

2025. november 4. 11:10

Ne hagyja, hogy megromoljon az őszi termés! Így fagyassza le a gesztenyét, hogy télen is élvezhesse az ízét.

Használható trükkök a megfelelő tűzifa kiválasztásához

2025. november 2. 16:10

Ha tudjuk, mi teszi igazán jóvá a tűzifát, akkor már nem választhatunk rosszul. Egy kulcsszó van: a fűtőérték.

Tovább emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak januárban

2020. február 6. 14:33

Januárban a szemes termények ára novemberhez képest 2,9 százalékkal (4,8 ponttal) 169,2 pontra, 2018 májusa óta legmagasabb szintre emelkedett.

Kampány indult a minőségi sertéshúsfogyasztás népszerűsítéséért

2022. november 23. 09:27

Az „Ünnepeljünk malaccal” szlogen és az „Egy kiváló minőségű sertéshús minden ízében különleges” jelmondat alatt megvalósuló kampány elsődleges célja a sertéshús fogyasztásának növelése és az abból előállított termékek vásárlásának ösztönzése.

Növekedhet az import élelmiszerek aránya, ha csökkennek az agrártámogatások

2019. április 19. 08:02

Sajnálatos, hogy a 2020 utáni hétéves tervezési időszak előkészítésekor nem újabb programok indításáról folyik a vita Brüsszelben, hanem arról, mennyi pénz fog rendelkezésre állni és ebből mennyi jut hazánknak.

A járvány ellenére is növekedett a húsipar Brazíliában

2020. december 10. 06:35

A sertéshús esetében Brazília termelése 3,5 százalékkal, 4,4 millió tonnára nőhet 2021-ben, míg az export jövőre elérheti az 1,1 millió tonnát.