Terményárak

Nagyobb lesz a vetésterület: hathetes mélyponton a kukorica ára

Agrofórum Online

A búza 0,2 százalékkal, repce 1,2 pedig százalékkal drágult. Ellenben a kukorica ára 1,9 százalékkal, a szójababé pedig 0,3 százalékkal csökkent Chicagóban. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce értéke csökkent.

Amerikában a kukorica határidős jegyzése hat hetes mélypontra süllyedt csütörtökön, mivel az Egyesült Államokban a gazdálkodók a vártnál nagyobb területet vetnek be idén, és az árak csökkenni fognak.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) éves Mezőgazdasági Kitekintési Fórumán a 2023-as kukoricavetést 36,8 millió hektárra várják, ami növekedés a tavalyi adathoz képest. Az elemzők alacsonyabb vetésterületre és a vártnál kisebb termésmennyiségre számítottak.

A kukorica piaca kezdettől fogva nagy lendületet kapott, amikor az Ag Outlook Forum közzétette a termelésre, a hozamra és a záró készletekre vonatkozó becsléseit

– közölte a CHS Hedging árutőzsdei brókercég.

Bár történelmi mércével mérve magas volt, az USDA a kukorica, a szójabab és a búza átlagárait is alacsonyabbra várja az előző évhez képest.

Az USDA a teljes amerikai búzatermelésre kiadott várakozása is 6%-kal haladja meg a tavalyit, ráadásul akkor aszály sújtotta a termést.

Az USDA előrejelzései jelzést adnak arról, hogy megvan a lehetőségünk a nagy termésekre és a készletek növekedésére

– mondta Karl Setzer, a Mid-Co Commodities kutatási vezetője.

A gabona- és szójabab exportüzletágaiért folytatott verseny nyomást gyakorolt a határidős ügyletek áraira, és elmaradtak a kereslettel kapcsolatos aggodalmak ellensúlyozására szolgáló bikapiaci, azaz árnövekedés irányába ható hírek, mondták a brókerek. Az USDA a tervek szerint pénteken ad ki heti amerikai gabona- és szójabab exportértékesítési adatokat.

Európában a malmi búza 3,25 eurós plusz után 284,25 euróba, a kukorica 3,5 eurós áremelkedést követően 295,25 euróba, a repce 13,5 eurós mínusz hatására 544,5 euróba, a takarmánybúza pedig 1,6 angol fontos plusz után 227,6 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Nem árt figyelni a repce korai kártevőire!

2024. január 31. 05:40

Sajnos a repce esetében rendkívül hosszú a potenciális kártevők sora, és már a tél végén is vannak olyan kártevők, amelyek kihasználva az időjárás változékonyságát, megtámadják a növényzetet.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

A kánikula ellenére is növekedhet a német búza- és repcetermés

2022. július 17. 07:32

Németország 2022-es búzatermése 5,3 százalékkal, 22,51 millió tonnára nőhet.

A kukorica ára 19 százalékkal zuhant egyetlen hét alatt

2021. június 28. 06:17

Múlt héten is az eladók uralták az agrárpiacokat, mind a tengerentúlon, mind Európában.