Növénytermesztés

Határszemle – Vetik a repcét, várják az esőt és a vevőt… (TERKA információ)

Agrofórum Online

Még mindig nem mozdul a piac, amit a Duna alacsony vízállásával magyaráznak a kereskedők.

Még mindig nem mozdul a piac, amit a Duna alacsony vízállásával magyaráznak a kereskedők. Szerencséje van annak, aki jó időben el tudta adni a terményeit, de üröm az örömben, hogy még bizonytalan ideig tárolnia kell az árpát, búzát, repcét, Manapság azon fő a gazdák feje, hogy ha nem mozdul a kiszállítás, akkor hova fogják betárolni a napraforgót és a kukoricát. (Ha egyáltalán lesz mit!) Megkezdődött a repce vetése, az ideálisnak egyáltalán nem mondható talajba, de ahogy tanultuk: a „porba”. (Már ahol por is van és nemcsak rög.) Várják az esőt!

A gazdák egy része azért imádkozik, – már aki olyan fajta – hogy essen az eső, mert ha nem, akkor a repce vetőmag a zsákban marad, akik elvetettek, azok meg azért, hogy ki is keljen a vetés; a másik része meg azért, hogy még tartson ki néhány napig az idő, hogy be tudja takarítani a napraforgót. (Általában úgy járok, hogy mire megjelenik valamilyen írásom, tudósításom, amelyik az időjárással is foglalkozik, addigra pont az ellenkezője lesz igaz annak, amit leírtam. Ha szárazságról írok, mire megjelenik, esik – remélem most is így lesz! – mikor meg a csapadék sokaságán kesergek, másnapra kiragyog a nap.)

Térjünk vissza a tényekhez! A repcevetésekről már beszéltünk.

A talaj-előkészítéssel az ősziek alá még mindenki kivár, reménykedve, hogy megjön az eső, ami művelhetővé teszi a talajokat.

A betakarításról: A napraforgó betakarítása folyamatban van, és úgy tűnik nem is rosszak az eredmények. A látványra rácáfolt a mázsa. Általában három tonna körüli termésátlagokat produkált ebben a szárazságban a napraforgó. (Van persze ennél rosszabb is!)
A kukoricákról nem szívesen beszéltek a gazdák.

– Én már ki sem megyek a határba. Minek? Úgy sem tudok semmin változtatni. Majd a kombájnosok megmondják, hogy mennyi lett.
– Legfeljebb – de lehet, hogy sokat mondok – hetven százaléka, a korábbi években megszokott termésátlaghoz képest – jegyezte meg keserűen egy másik gazda, szomorkodva.

Hát ennyit a kilátásokról.
A terményárak még mindig stagnálnak, sőt inkább lefelé tendálnak.

A repce tonnája 100 ezer Ft alatt van, az árpát, búzát nem keresik, vagy ha igen, akkor alacsony 50 ezer Ft/tonna alatti áron. Örülhet, aki 50.000 Ft felett korábban el tudta adni a terményeit. A napraforgónál is kivételesen azok jártak jól, akik időben, 120.000 Ft/ tonna áron szerződtek.

A kukoricát egyelőre nem keresi senki, vagy ha igen, akkor éppen, hogy 40 ezer Ft/tonna körüli áron.
Ennyit tudtak elmondani egymásnak a gazdák tájékoztatásul.

A házigazda jövőképét Szikszai Tamás a Wéber Péter nyomdokaiba lépő Agro-Harta Zrt. vezérigazgatója ismertette, amelynek lényege az öntözés további fejlesztése volt.

Ehhez kapcsolódott egy terepi programunk, az elmúlt évben munkába állt öntözőberendezés megtekintése. Hartán az Agro-Harta Zrt. másodvetésű csemegekukorica táblájában. Impozáns volt látvány, a kínálkozó termés is ígéretes, csak el ne fagyjon!

A házigazdák reménykednek. Bízzunk benne, hogy nem csalódnak.

(Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Génszinten javították a borsó ízprofilját: áttörés a növényi fehérjéknél

2026. január 22. 11:10

A fehérjeborsó új generációja csökkentheti a szójaimportot és új lehetőségeket nyithat az élelmiszeriparban.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

A biztosabb repcekelésért

2019. július 24. 19:01

LUMIPOSA-val nagyobb a biztonság a RAPOOL-repcék vetésekor.

Kiváló minőségű vetőmagok az egészséges repceállományért

2023. május 30. 07:34

Nemesítő munkánk célja, hogy minden gazdálkodónak – termesztési technológiától függetlenül - az adott régió éghajlati és sajátos termelési viszonyaihoz alkalmazkodó fajtákat és megoldásokat kínáljunk. Ez az alapja a hatékony mezőgazdaságnak.

Hat éve nem drágult ennyit egy hét alatt a búza

2021. július 20. 04:36

Európában a malmi búzáért 8,6 százalékkal, a kukoricáért 4,9 százalékkal, a repcéért 3,8 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 7,6 százalékkal kellett többet fizetni.

Széles körű FMC-Agro megoldások a repce gyomirtására

2019. augusztus 14. 07:55

A repce gyomirtásának tervezése során figyelemmel kell lenni a hatósági előírásra, miszerint metazaklór hatóanyagú készítményeket 3 évente egyszer lehet használni ugyanazon területen.