14℃ 9℃
október 23. Gyöngyvér, János, Gyöngyi
Szakcikkek

Téli csócsárlókártétel nyomai a gabonatáblákon

Agrofórum Online

A „Határszemle” rovatban az ősz során már szóba került a gabonafutrinka lárvájának, a csócsárlónak az őszi kalászosokban jelentkező kártétele. E kártevő esetében megvan az elméleti lehetősége annak, hogy enyhe időjárás esetén a tél során is folyamatosan károsításon. Ahogyan ez az elmúlt télen is történt!

A téli kártétel nyomai

A kártevő táplálkozása során a zöld növényi részeket, a lombozatot károsítja. Ennek nyomán az érintett növények leveleket veszítenek, de erős kártétel esetén el is pusztulhatnak. Ezért az érintett területek növényállománya foltszerűen, vagy a szegélyről a tábla belseje felé haladva kiritkul (1. kép), amely az erős kártétel messzebbről is észlelhető jellegzetes tünete. A tábla belső részein kialakuló kártétel főként a kalászos után vetett kalászos esetén mutatkozhat, míg a táblaszegélyekben megjelenő kártétel inkább akkor fordul elő, ha a kártevő a szomszédos, előző évi gabonatermő területről települ be.

1. kép – Táblaszomszédból áthúzódó csócsárlókártétel (2023. március 2.).

A kártételi tünetek egyértelműek és látványosak. A növények leveleinek maradványai, a szállító edénynyalábok többnyire összegubancolva fekszenek a talajfelszínen (2. kép). Abban az esetben azonban, ha a kártevő a levelet behúzza a tő mellett kialakított függőleges aknájába, a talajfelszín alatt helyezkednek el. A károsított tövek körül helyezkednek el a függőleges, mélyre, gyakran húsz centiméternél is mélyebbre hatoló aknák, amelyekben nappali órákban a lárvák tartózkodnak. Az ezek elkészítéséből származó, felhalmozott talajszemcsék miatt a talaj bolygatottnak, „feltúrtnak” tűnik (3. kép). Ezek bejáratára tömörödöttebb talaj esetén könnyen rátalálhatunk (4. kép).

2. kép – Elpusztított, talajon fekvő növényi maradványok mutatják a csócsárlókártételt (2023. március 2.).
3. kép – A bolygatottnak tűnő talaj a lárvák aknakészítésére utal (2023. március 2.).
4. kép – A tömörödött talajfelszínen az aknák bejárata könnyen megtalálható (2023. március 2.).

Szükség lehet-e tavaszi védekezésre?

A feltett kérdésre a válasz az, hogy igen, nagy számú csócsárló jelenléte esetén szükség lehet tavaszi védekezésre. Ugyanis az állományt érő kár a lárvák számától függően jelentős is lehet, a növények komoly levélveszteséget szenvedhetnek el (5. kép), ami szerencsétlen esetben a pusztulásukhoz vezethet. Ezért a kora tavaszi időszakban, a szárbaindulást megelőzően is érdemes még egy rovarölő szerrel végzett állománykezeléssel mérsékelni a kártételt. Amennyiben viszont az állomány szárbaindul, az okozott kár mértéke lecsökken.

5. kép – Csócsárlók és súlyos kártételüket mutató árpatövek (2023. március 2.).

Amennyiben a határszemle alkalmával a táblánk belsejében, netán a szomszédos terület felől gyanús, egyre terjedő, ritkás állományú foltokat látunk, érdemes azokat közelebbről is szemügyre vennünk. Lehetséges, hogy ez utóbbinál az első gondolatunk a szomszéd „átpermetezése”, gyomirtó szer átsodródása lehet, de könnyen előfordulhat, hogy csócsárló okozta növénypusztulás áll a háttérben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A vulkánok íze a poharunkban: tűzben született borok titka

2025. október 23. 11:10

A vulkanikus talajból születő borok a föld energiáját hordozzák – mélyek, tüzesek és utánozhatatlanul magyarok.

A világ 3 legdrágább virága: a természet luxuscikkei

2025. október 23. 07:10

A virágpiac csúcsa: három olyan virágfajta, amely ritkaságával és értékével is lenyűgöz – és nem mindig kapható pénzért.

A jó indulás fél siker – mi történik a kalászosokban ősszel?

2025. október 22. 15:10

Az őszi kalászosok sikerének háromnegyede már ősszel eldől – a gyökérfejlődés és a bokrosodás most határozza meg a jövő évi hozamot.

Ez a banán nem fagy meg – ha így csinálja!

2025. október 22. 14:10

A Musa basjoo a legfagytűrőbb banánfajta, de hazai teleltetése így sem megy gondos előkészítés nélkül.

Hogyan tartsuk a kertet egészségesen, vegyszerek nélkül?

2024. augusztus 21. 11:10

Rendszeres ellenőrzéssel, megelőző intézkedésekkel a károsítók száma elfogadható szintre szorítható vissza a kertben, vegyszermentesen.

10 éve Magyarországon: az aukubaliszteske – Aleuroclava aucubae Kuwana, 1911 – II. rész

2024. szeptember 19. 13:10

A II. részben az aukubaliszteske megismerését megalapozó, helyszíni és „házi-laboratóriumi” megfigyeléseinkről számolunk be.

Újabb csapás az aszály után, ez a kártevő már tényleg nem hiányzott a magyar földekről

2025. október 20. 09:10

Viszonylag ritkán mutat akkora aktivitást egy kártevő, mint amilyet most tapasztalnak tőle Magyarország délkeleti csücskében. A példátlan aszály után már csak ez hiányzott Békésben.

Mitől lesz lyukas a szelídgesztenye termése?

2023. október 1. 09:40

Kérem szépen válaszukat: Mitől lehetnek lyukak a szelídgesztenye termésein?