Növényvédelem

Már elérhető a Syngenta új csávázószer kalkulátora

Syngenta

A Syngenta új megoldása támogatást nyújt az elektronikus permetezési napló nyilvántartásához.

2023. január 1-jétől a 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet új módosításai alapján a Nébih elektronikus permetezési napló felületén a 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak naprakészen – a kezelést követő 24 órán belül – vezetniük kell a szántóföldi kultúrában végzett rovarölő szeres kezeléseket. Ezen kívül minden más egyéb növényvédelmi kezelésről éves szinten is adatot kell szolgáltatni. A nyilvántartásban jegyezni kell a csávázószereket is, hiszen a csávázás növényvédelmi kezelésnek minősül.

A Syngentánál fontosnak tartjuk a termelők széleskörű támogatását, ezért az egyszerűbb nyilvántartás érdekében elsőként hoztuk létre honlapunkon újonnan elérhető funkcióként a Csávázószer kalkulátort, amelynek segítségével a hektáronként kijuttatott csávázószer dózisa egyszerűen kiszámolható, könnyítve az elektronikus permetezési napló kitöltését”

– ismertette Papp Zoltán növényvédő szer kampánymenedzser.

A vállalat megoldása két lehetőséget nyújt a csávázószer dózisának kiszámításához:

  • ehhez a kalkulációhoz az elvetett, a Syngenta Kft. által Magyarországon forgalomba hozott vetőmag fémzárszámát és a hektáronként vetett tőszámát kell megadni, hogy megkaphassák a pontos dózist csávázószerenként 1 hektárra vonatkozóan. A kalkuláció eredményét minden esetben [l/ha] mértékegységben adják meg, amely az e-permetezési napló felületén választható opció.
  • ezen kalkuláció pedig kizárólag a Syngenta Kft. által Magyarországon forgalmazott csávázószerekre vonatkozik. Első lépésként válassza ki a növénykultúrát a legördülő opciók közül, majd pedig az adott csávázószer készítményt, aminek a hektáronkénti dózisát szeretné megtudni. Ezt követően napraforgó és kukorica vetőmagok esetében az alábbi adat/adatok megadása szükséges:
  • Ezermagtömeg (g) és vetett tőszám hektáronként – vagy
  • Vetett tőszám hektáronként

Kalászos vetőmagokszempontjából az alábbi adatokat indokolt megadni (attól függően milyen adatok állnak rendelkezésre):

  • Vetett tőszám (csíra) hektáronként és ezermagtömeg (g) vagy
  • Vetőmag mennyiség (kg/ha)

Mindkét esetben fontos információ, hogy a kalkulátor által automatikusan kiszámított dózis 1 hektárra vonatkozik és [l/ha] mértékegységre. A Csávázószer kalkulátor adatbázisa (fémzárszámok) folyamatosan frissül a forgalomba hozott és kerülő Syngenta vetőmag tételekkel. Az őszi káposztarepce és őszi kalászos vetőmagjaira vonatkozó adatbázis az őszi vetéstől lesz elérhető.

Próbálja ki a Syngenta Csávázószer kalkulátorát ide kattintva!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Gyanúsan olcsó növényvédő szert talált a neten? Erre figyelmeztet a Nébih

2026. szeptember 8. 07:10

Egyre több kétes növényvédő szer jelenik meg az interneten. Az olcsó ajánlat mögött hatástalan vagy veszélyes készítmény is állhat.

Szabályos félkörök hiányoznak a levelekből? Ez a méh lehet a tettes

2026. szeptember 2. 14:10

A levelek széléről kivágott szabályos darabok a szabóméh jelenlétéről árulkodhatnak. De miért van szüksége rájuk, és mely növényeket választja?

Bársonyvirág a veteményesben: nemcsak díszít, a talajon is segíthet

2026. augusztus 21. 07:10

A bársonyvirág nemcsak dísze lehet a veteményesnek: megfelelően alkalmazva egyes növényparazita fonálférgek gyérítésében is szerepet kaphat.

Osztozunk a kockázatvállalásban - AgriClime időjárási garancia a Syngenta termékekre

2020. április 17. 07:30

Fel kell hagynunk a tradíciókra alapozott termesztéssel és nagyobb tudatossággal kell a kukorica termesztés minden elemét tervezni és kivitelezni. Azonban még így is előfordulhat, hogy a nyári csapadékhiány és a forró napok veszélyeztetik a kukoricatermesztésbe fektetett erőforrásainkat.

Kukorica gyomirtás trendjei és a legelterjedtebb hatóanyagok Magyarországon (2010-2019)

2020. április 17. 11:05

Hazánkban az egyik legértékesebb szántóföldi kultúra növényvédő szer költéspotenciál alapján a kukorica. Cikkünkben áttekintjük, hogy az elmúlt egy évtizedben hogyan változott meg a kukorica gyomirtási technológiája.

Hobbikertészeknek fejlesztett digitális alkalmazást a Syngenta

2023. július 21. 09:10

Új, ingyenesen elérhető mobilapplikációt mutatott be a Syngenta Magyarország. A Kert és Otthon alkalmazás professzionális segítséget nyújt a kerteket és a háztartásokat veszélyeztető kártevők és növénybetegségek ellen.

Első lépések a 6 tonna felé vezető úton – fókuszban a vetésminőség

2021. március 4. 09:28

Bizton kijelenthetjük, hogy a téma örökzöld és évről évre minden tavasszal kihívást jelent a termelők számára, hiszen a vetés minősége terméshozamot befolyásoló elem, amely a teljes vegetációban meghatározza a napraforgó-termesztés szempontjából fontos termesztéstechnológiai munkafolyamatok kivitelezhetőségének időzítését, valamint azok minőségét.