Gépinfo
Fizetett tartalom

Magyar világújdonság a Gyúrói Kft.-től

Agrofórum Online

A világújdonságot jelentő gépészeti csemege egy vállalkozó kedvű mérnökcsapat áldozatos fejlesztő munkájának eredményeként született meg. Az ötletgazda, Szőke Antal Koppány, a Gyúrói Kft. képviselője számára régóta fontos a hazai erőgépgyártás fenntartása, megújítása, hiszen megítélése szerint a hazai növénytermesztés számára komoly kitettséget jelent ennek teljes hiánya.

A fejlesztő csapat munkájának eredményeként született, a keresztségben Combisteer HT 326 nevet kapott traktor nagy értéke, hogy a motor kivételével minden alkatrész – még a sebességváltó is – beszerezhető, illetve legyártható/legyártatható a magyar iparnak köszönhetően. A megvalósításban, illetve a speciális kormányzás kidolgozásában vezető szerepet vállaló Huntractor Kft. ügyvezetője, Rátkai István úgy ítéli meg, hogy a hagyományos traktorokhoz mérten a derékcsuklós fejlesztések számos üzemeltetési és ökonómiai előnyt hordoznak magukban. A traktor középrészén elhelyezett „gallér” hidraulika-vezérlésének segítségével ugyanakkor lehetővé válik a traktor derékcsuklójának rögzítése. Ennek köszönhetően, valamint az elsőkerék-kormányzás aktiválásával egy univerzális, közúton is biztonságos, kompromisszumoktól mentes nagytraktor áll a gazdálkodó rendelkezésére.

Széles Zoltán (Unisource Kft.) szerint a fejlesztés során pótolhatatlan segítség volt az NKFIH innovációs pályázata, általa a megvalósítás 60%-os támogatottsága. Az ilyen típusú projektek inkubátor szerepet töltenek be a gazdaság fejlesztésében, új eljárások kifejlesztésében.

Combisteer HT 326 traktorral egy bemutatóval összekötött vásár és tradeshow keretében ismerkedhettek meg az érdeklődők a Fejér megyei Tordason, 2022. május 27-én.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mezőgazdasági vontató az úton: a traktorvezetés szabályai

2025. szeptember 3. 14:10

A mezőgazdasági vontató biztonságos és szabályos kezelése nélkülözhetetlen a hatékony munkavégzéshez és a balesetek megelőzéséhez.

A gazdák új legjobb barátja: így dolgozik a robotkutya

2025. augusztus 9. 16:10

Tényleg jönnek a robotkutyák! Egy új fejlesztés azt ígéri, hogy a négylábú gépek hamarosan a gazdák legjobb segítőivé válhatnak.

Forradalom a traktorok alatt: jönnek az okos abroncsok

2025. július 13. 11:10

Az agrár gumiabroncspiac 2025-ben világszerte eléri a 7 milliárd dollárt, Európában 2,3 milliárdot – fenntarthatóság és IoT vezérli a jövőt.

100 éve mozgásban – jubileumot ünnepel a Kramer

2025. július 9. 14:10

A mezőgazdasági és építőipari gépek egyik legismertebb európai gyártója, a Kramer idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

Traktorokkal tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak miatt a francia gazdák

2019. november 28. 09:03

Franciaország hat régiójából az agrártárca összesítése szerint 1086 traktor érkezett a főváros köré a hetekkel ezelőtt meghirdetett tiltakozó napra, amelyen a tüntetők képviselői azt követelték, hogy azonnal fogadja őket Emmanuel Macron államfő.

Szombaton Dutra-találkozót tartanak Komáromban

2019. január 18. 11:48

A találkozóra 180 embert várnak az ország minden részéből. A rendezvényen szó lesz a tavalyi géptalálkozókról, külön programpont a 2018-ban Balatonbogláron nyílt Dutra Múzeum bemutatása.

Felülteljesítette az elemzői várakozásokat a Deere & Co

2020. február 25. 08:34

A 40 és 100 lóerő közötti teljesítményű, kétkerék-meghajtású traktorok piaca 3 százalékkal csökkent, azonban a Deere növekedni tudott.

Mezőgazdasági vontató az úton: a traktorvezetés szabályai

2025. szeptember 3. 14:10

A mezőgazdasági vontató biztonságos és szabályos kezelése nélkülözhetetlen a hatékony munkavégzéshez és a balesetek megelőzéséhez.