Növényvédelem

Vegyipari óriásvállalat született – Összeolvadt a Dow és a DuPont

Agrofórum Online

A fúziót követően a felek szándéka szerint a DowDuPont három független vállalatra fog szétválni.

A DuPont és a Dow Chemical Company 2015. december 11-én, az igazgatóságok egybehangzó döntése alapján, végleges megállapodást kötött a két cég összeolvadásáról. A 130 millárd dollár együttes piaci tőkeértékű DowDuPont néven létrejövő vállalat ügyvezető elnöki tisztét Andrew N. Liveris fogja betölteni, a vezérigazgatói poszt várományosa pedig Edward D. Breen. Az új vegyipari konszernben a Dow és a DuPont részvényeseinek egyenlő részesedése lesz. A fúziós tranzakció lezárulásának időpontja 2016. második felére várható.

E két nagyvállalat összeolvadása gyökeres változást hoz az iparágban, a több mint egy évtizede formálódó jövőkép válik valóra. A fejlődő, változó világ által alakított kihívásoknak és lehetőségeknek való megfelelés előrelátást, gyors reagálást, és teljesítményközpontúságot követel minden vállalattól. Ez a tranzakció a Dow-nál zajló folyamatos átalakulások felgyorsulását jelenti – mondta Andrew N. Liveris. A DuPont számára az egyesítés nagy lépést jelent a növekedés és a magasabb érték elérése felé vezető úton – tette hozzá Edward D. Breen.

A fúziót követően a felek szándéka szerint a DowDuPont három független vállalatra fog szétválni. Ennek időpontja az összeolvadás lezárását követő 18-24. hónapra tehető. A három önálló cég működésével (Agriculture Company – melyben egyesül a DuPont és a Dow vetőmag- és növényvédőszer-üzletága, Material Science Company – többek között csomagolás, közlekedés és infrastruktúra iparágakban jelenik meg termékeivel, valamint a Speciality Products Company – a DuPont és a Dow több üzletágának összevonásából keletkező cég fő profilját az elektronikai termékek fogják jelenteni) a tőke hatékonyabb elosztására nyílik mód. A vállalatok működését tanácsadó bizottságok fogják segíteni.

Fordította: Polgárné Balogh Eszter

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Gyanúsan olcsó növényvédő szert talált a neten? Erre figyelmeztet a Nébih

2026. szeptember 8. 07:10

Egyre több kétes növényvédő szer jelenik meg az interneten. Az olcsó ajánlat mögött hatástalan vagy veszélyes készítmény is állhat.

Szabályos félkörök hiányoznak a levelekből? Ez a méh lehet a tettes

2026. szeptember 2. 14:10

A levelek széléről kivágott szabályos darabok a szabóméh jelenlétéről árulkodhatnak. De miért van szüksége rájuk, és mely növényeket választja?

Bársonyvirág a veteményesben: nemcsak díszít, a talajon is segíthet

2026. augusztus 21. 07:10

A bársonyvirág nemcsak dísze lehet a veteményesnek: megfelelően alkalmazva egyes növényparazita fonálférgek gyérítésében is szerepet kaphat.

Készülni kell a digitális világ térhódítására a mezőgazdaságban is!

2018. november 16. 08:36

A világ egyik legnagyobb vegyipari konszernje, a Bayer nem csak a társadalmi igények miatt fejleszt bio növényvédő szereket. Betartják a szigorú regulákat, még ha azokkal sokszor nem is értenek egyet. Bár talán ezen most nincs idejük rágódni, hiszen éppen a mezőgazdasági szektor legnagyobb vállalategyesítésén dolgoznak a napi operatív feladatok mellett. Hogy mikor találkozik a termelő Bayer kukoricahibriddel, vagy meddig létezik még a Monsanto cégnév, arról Tora Péterrel, a Bayer Hungária Kft. Crop Science Divízió üzletágvezetőjével beszélgettünk.

Veszélyek a napraforgóban

2021. június 28. 10:42

A napraforgó a hazai szántóföldi kapás kultúrák egyik „legbetegebb” növénye. Nem csak egyes kórokozók tudják drasztikusan csökkenteni a termést, hanem különböző állati károsítók egész hada áll készen arra, hogy kárt okozzon a növényben. Ha sorra vesszük az idei tavasz történéseit, akkor könnyedén rájöhetünk, hogy 2021 eddig nem éppen a napraforgó éve volt.

Aktualitások és védekezés: mi a teendő a sárgarozsdával?

2025. március 24. 08:10

A sárgarozsda (Puccinia striiformis) hazánkban a búzára és tritikáléra veszélyes rozsdafajok közül a második legnagyobb kártételre képes kórokozó.