24℃ 18℃
július 28. Szabolcs, Alina, Ince, Győző
Szőlő-Bor

Jó évet zárt tavaly a Varga Pincészet, nyereséges lesz a Tokaj Kereskedőház

Agrofórum Online

A Varga Pincészetnél az értékesítés 2015-ben tovább nőtt, míg a napokban kerül a kormány elé a Tokaj Kereskedőház négyéves fejlesztési terve.

Jó évet zárt tavaly a Varga Pincészet, az értékesítés 2015-ben tovább nőtt, a 2014-es 12 százalékkal szemben az elmúlt évben 21 százalékkal, 11,8 millió palackról 14,2 millióra emelkedett – közölte Varga Péter tulajdonos hétfőn az MTI-vel.

Hozzátette: a pincészet működésének 23 éves történetében a 2015-ös év volt a legsikeresebb. Az értékesítés optimális nagyságát korábban 10-12 millió palackra tervezték, azonban az elmúlt két év eredményei alapján, és a minőségi bor iránti növekvő keresletnek köszönhetően 4-5 éven belül elérhetőnek tűnik az évi 20 millió palack is a pincészetben. Kiemelte: a növekedés szerkezete is kedvező, a legnagyobb ütemben, 43 százalékkal a prémium boraik iránti kereslet nőtt, de átlag feletti, 28 százalékos volt a gasztronómiai eladások növekedése is.

A növekedés fő oka azonban – valószínűsítik a Varga Pincészetben – az volt, hogy a 2014-es kedvezőtlen évjáratból sikerült a maximumot kihoznia a cégnek. A pincészet a múlt évben rekordmennyiségű szőlőt, 17,8 millió kilogrammot dolgozott fel a badacsonyörsi, feldebrői és olaszliszkai pincészeteiben. Ebből a mennyiségből 2,14 millió kilogramm származik a családi, 250 hektáros szőlőbirtokról, amely elsősorban prémium borok alapja.

Varga Péter aláhúzta: a gyors növekedés miatt a termelési kapacitások jelentős bővítésére van szükség. Ezért az idén a badacsonyörsi és a feldebrői pincészetünkben együttesen 1,5-2 milliárd forint értékben terveznek  beruházásokat. Az MTI kérdésére Varga Péter közölte: a cég nettó árbevétele 2013-ban 3,6 milliárd, 2014-ben 4,8 milliárd, 2015-ben 5,3 milliárd forint volt. Az idén a Varga Pincészet konszolidált nettó árbevétele várhatóan 5,9 milliárd forint körül alakul majd.

Nyereséges lesz a Tokaj Kereskedőház

A napokban kerül a kormány elé a Tokaj Kereskedőház négyéves fejlesztési terve, amely alapján az évtized végére a most még komoly anyagi támogatásra szoruló cég nyereséges lesz – írta a Magyar Idők keddi számában.

Szappanos Péter, az állami tulajdonú társaság nemrég kinevezett vezérigazgatója a lapnak elmondta: a 2013-ban indult komplex megújulási programban rögzített fejlesztések várhatóan 2017 végére készülnek el.

„Elsőként egy irányított erjesztésre alkalmas hűtőtartálycsarnokot építettünk meg. Emellett modernizáljuk az átvevő- és feldolgozóközpontot, a készáruraktárt, elkészül a hűtőtartálycsarnok második üteme, a szegi pincében kialakítunk egy, a teljes borvidéket bemutató látogatóközpontot és egy új irodaépület is épül. Az új palackozóüzemben várhatóan 2016 szeptemberében indulhat meg a munka” – sorolta a vezérigazgató.

Kitért arra, hogy januárban kerül a kormány elé az a négyéves üzleti terv, amely összesen 16,6 milliárd forint forrásigénnyel számol. „Célunk, hogy 2019-re nyereségessé váljon a társaság, de az értékcsökkenés és amortizáció előtti üzemi eredmény már 2018-ra pozitív lehet” – tette hozzá.

A kereskedőház évi 10 millió palackos kapacitással bír. A cég  jelenleg elsősorban a volt keleti blokk országaiba szállít, a következő években azonban szeretne nyitni Kína, az Egyesült Államok, a skandináv országok és az Egyesült Királyság irányába.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A világ legjobb Shiraz borai – ezeket érdemes megkóstolni!

2025. július 27. 13:10

A Decanter-verseny friss toplistáján ausztrál, francia és dél-afrikai különlegességek is helyet kaptak. Ezeket tényleg érdemes megkóstolni!

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság, Villány is érintett

2025. július 3. 12:10

Megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége Villány térségében – a Nébih védekezésre figyelmeztet a szőlőkabóca ellen.

Ez a borászat felborította a szabályokat: ilyen még nem volt!

2025. június 16. 14:10

Egy kaliforniai pincészet történelmet írt: elsőként palackozta fajtaborként a Châteauneuf-du-Pape-ban engedélyezett szőlőfajtákat.

Alacsony alkoholtartalmú borok: új irány a borászatban

2025. május 22. 14:10

Az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes borok iránti kereslet növekszik, új technológiák és piaci stratégiák formálják a borászat jövőjét.

Sós borok, sós pálinkák a népi gyógyászatban

2025. január 26. 12:10

A „csodaszereket” jobbára gabonából, kukoricából, burgonyából, törkölyből készítették, majd sós vízzel dúsították.

Kiemelkedő évjáratra számítanak a szekszárdi borvidéken

2018. október 11. 06:32

A termés minőségi szempontból a tavalyi évjárathoz hasonló, a szüret időpontjától és a fajtától függően 21-22, esetenként magasabb mustfokkal és literenként 6-7 grammos savtartalommal szüretelték a szőlőt.

Tényleg van íze a talajnak? Magyar kutatók is válaszolnak erre

2024. március 17. 16:10

Megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat –, hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő.

Gyümölcsös pezsgőkkel rukkolt elő a Varga Pincészet

2019. december 10. 14:43

A Varga Pincészet Friss Aranymetszés gyümölcsös pezsgő termékcsaládjával jelent meg az idei ünnepekre, amelynek mind a három tagja extra száraz.