23℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Szőlő-Bor

Másfél millió palackkal nőtt a Varga Pincészet boreladása tavaly

Agrofórum Online

A Varga Pincészet tavaly 10,6 millió palack bort adott el belföldön.

A Varga Pincészet tavaly 10,6 millió palack bort adott el belföldön, 1 millió palackkal többet, mint 2013-ban, összes értékesítése pedig 12 millió üveg volt az előző évi 10,6 millió után – közölte Varga Péter ügyvezető-tulajdonos az MTI-vel.

Elmondta, hogy a vártnál rosszabb körülmények ellenére sikerült megtermelni és felvásárolni a szükséges 12,5 millió kilogramm szőlőt. A kisebb részt a család 250 hektáros birtokáról származó 1,7 millió kilogramm szőlő képezi, amelyből a prémium borokat készítik, a többi alapanyagot a termelőkkel kötött hosszú távú szerződések alapján biztosítják.

Kifejtette: a múlt évben nőtt a bor iránti kereslet, a gasztronómiai és a kiskereskedelmi palackos bor értékesítésben 2014 második felétől nagyaranyú növekedés indult meg. A változást jól mutatja, hogy a múlt év első felében 4 százalékkal, a második felében 21 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest a pincészet eladásai – közölte az ügyvezető.

A cégcsoport 2014-es konszolidált árbevétele 4,8 milliárd forint volt, szemben a 2013-as 3,6 milliárd forinttal. A tavalyi bevétel növekedésének fő forrása a nagyobb eladott mennyiség volt, de fontos elem, hogy a növekedés a drágább termékeknél következett be – jegyezte meg. Kisebb mértékben, de a növekedésben a 2013-as áremelés is közrejátszott.

A konszolidált nyereség 2013-ban 176 millió forint volt, 2014-ben pedig várhatóan 400 millió forint lesz.

A Varga Pincészet borainak bruttó polci átlagára palackonként 800 forint, ami az előző évhez képest kis mértékben nőtt.

Az árbevétel 9 százaléka az export, a fontosabb exportpiacok Szlovákia, Lengyelország, Oroszország és Románián belül Erdély.

A szőlő felvásárlási ára mindkét évben 100 forint körül alakult kilogrammonként, a cég felvásárlásra nettó több mint 1 milliárd forintot költ éves szinten.

A Varga Pincészetnél 2015-ben mintegy 1,7 milliárd forint értékben terveznek fejlesztéseket a badacsonyörsi és a feldebrői pincészetben. Ahhoz, hogy a bővülő piaci igényeknek meg tudjon felelni a pincészet, elsősorban kapacitásbővítő beruházásokra van szükség – mondta az ügyvezető.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság, Villány is érintett

2025. július 3. 12:10

Megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége Villány térségében – a Nébih védekezésre figyelmeztet a szőlőkabóca ellen.

Ez a borászat felborította a szabályokat: ilyen még nem volt!

2025. június 16. 14:10

Egy kaliforniai pincészet történelmet írt: elsőként palackozta fajtaborként a Châteauneuf-du-Pape-ban engedélyezett szőlőfajtákat.

Alacsony alkoholtartalmú borok: új irány a borászatban

2025. május 22. 14:10

Az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes borok iránti kereslet növekszik, új technológiák és piaci stratégiák formálják a borászat jövőjét.

Borfogyasztás: ki iszik többet?

2025. május 16. 16:10

A globális borfogyasztás 2024-ben 1961 óta nem látott mélypontra süllyedt, de egyes országok továbbra is kiemelkednek a mennyiség és az egy főre jutó fogyasztás terén.

A Dóka Éva Pincészete és a Zalai borvidék

2020. február 17. 04:38

Összefogtak a borvidék borászai és életre hívták a zalai zászlósbor kezdeményezést. Az idén tavasszal bemutatkozó cuvée neve egyelőre még titok, de júniusban már kapható lesz a kereskedelmi forgalomban.

Rekordszámú érdeklődőt számláltak a MATE metszési bemutatóján

2023. március 14. 12:36

A MATE Szőlészeti és Borászati Intézete, a MATE Georgikon Campus és a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. szervezésében megvalósult rendezvény szinte rekordszámú, 140 fő részvételével zajlott.

Jól fogy a magyar bor külföldön is

2018. december 3. 11:47

A kiszállított tételek 61 százalékát a folyóborok tették ki, ugyanakkor mindkét kategóriában – a lédig és a palackozott termékeknél is – jelentősen nőttek az eladások.

Kihirdették a Magyar Bor Nagydíj győzteseit

2023. január 4. 09:03

A verseny történetében első alkalommal kerül a díj Pannonhalmára, ugyanakkor Villány már a negyedik elismerést gyűjti be.