Terményárak

Egyre jobban közeleg az eső Amerikában

Agrofórum Online

Zuhantak a terményárak a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza 4,2 százalékkal, a kukorica 4,1 százalékkal, a szójabab 2,2 százalékkal, a repce pedig 1,2 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

A látványos árcsökkenéseket a szakértők technikai alapú eladásoknak és annak az optimizmusnak tulajdonították, hogy az amerikai kukoricatermelő övezetben épp elég eső lesz a kukorica és a szójabab termésének támogatásához.

Ahogy az időjárás és az aszály miatt a piac felpörög és emelkedtek az árak, úgy a nedvességet jósoló időjárási előrejelzések vissza is hozták az árakat a piacokon”

– mondja Jeremy McCann, a Farmer’s Keeper ügyfélmenedzsere. „Néhány hét óta először egyetértenek abban a különböző előrejelzési modelleket készítők, hogy eső fog esni a kukoricasáv nagy részére, különösen azokon a területeken, ahol nagy szükség van rá.

Valószínű, hogy a piac továbbra is csökkenő tendenciát mutat ezen a héten, mivel továbbra is esik az eső, de továbbra is fontos átgondolni, hogy mennyi hozam veszett el eddig, és hogy ez az eső csak átmeneti tendencia-e”

– tette hozzá.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) bejelentette 170 706 tonna kukorica eladását Mexikóba. Az ügynökség jelentése szerint a 2022/2023-as gazdasági évben 21 340 millió tonnát, a 2023/2024-es gazdasági évben pedig 149 366 millió tonnát szállítanak ki.

Az USDA egyébként 500 millió dollárt fektet be a hazai termelésű bioüzemanyagok elérhetőségének növelésére az inflációcsökkentési törvény részeként. Ötvenkilenc projekt részesült elsőként a programból, és összesen 25 millió dollárt kapnak. A fennmaradó 450 millió dolláros támogatásra a washingtoni kormány júliustól kezdi meg a pályázatok értékelését.

Európában a malmi búza 5,25 eurós mínusz után 231,25 euróba, a kukorica 5 eurós árcsökkenést követően 234 euróba, a repce 4 eurós lejtmenet hatására 430,25 euróba, a takarmánybúza pedig 2,55 angol fontos mínusz után 176,7 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kínálati aggodalmak miatt drágult a búza

2025. augusztus 30. 13:10

Inkább negatív hangulat jellemezte az elmúlt hetet a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Olcsóbb lett a búza a fekete-tengeri betakarítás előrehaladtával

2025. augusztus 24. 11:10

Enyhe ármozgásokat, ám egyértelmű drágulást hozott az elmúlt hét a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A várható hozamemelkedés miatt esett a szójabab ára

2025. augusztus 9. 11:10

Alapvetően nem javult a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, igaz valamivel kisebbek a heti mínuszok, mint előző héten.

Erős a kereslet az amerikai szójabab-készletek iránt

2023. október 28. 08:40

Európában a malmi búza, a kukorica, a repce kurzusa is mínuszban zárt, a takarmánybúza viszont drágult.

Termésstabilitás az új Syngenta repce genetikával

2023. június 30. 09:48

A repcetermesztés sikeressége több tényezőből áll össze. Ennek egyik alappillére a vetőmag, azaz a megfelelő repcehibrid kiválasztása.

Növelje a nitrogénfelhasználás hatékonyságát Best4N! repcehibridekkel

2024. május 24. 08:10

A nitrogénfelhasználás hatékonyságának optimalizálása a repcetermesztésben alapvető fontosságú az okszerű és költséghatékony tápanyagutánpótlás szempontjából.

Szépen emelkedett a párizsi búza ára

2024. május 28. 11:10

Párizsban a malmi búza értéke 7,75 euróval a tonnánkénti 269 eurós szintig emelkedett a következő, szeptemberi határidőre.