Állattenyésztés

Még pályázhatnak a halgazdálkodási ágazat szereplői, 4 milliárd forintnál is több vár kiosztásra

Agrárminisztérium

Nagy érdeklődés mellett tartottak szakmai napot Kecskeméten a halgazdálkodási ágazat szereplői részére, melyen érdekképviseleti szervezetek és gazdálkodók egyaránt képviseltették magukat. A műhelymunkában részt vett Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásért felelős helyettes államtitkára is.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a jelenleg futó programból mintegy négymilliárd forintra pályázhatnak még a gazdálkodók, hiszen az Agrárminisztérium célja a magyar haltermelés helyzetének stabilizálása, a magyar halellátás biztonságának fenntartása.

Az elmúlt időszak takarmányár-emelkedése, az orosz–ukrán háború okozta többletköltségek és a tavalyi aszály olyan súlyos hatással volt a magyar haltermelésre, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) felszabaduló forrásaiból 3,1 milliárd forintos keretösszegű krízistámogatási konstrukciót dolgozott ki és hirdetett meg az Agrárminisztérium.

A MAHOP keretében minden rendelkezésre álló forrást szeretnénk az ágazat számára eljuttatni, ezért az új felhívás mellett (MAHOP-5.3.4.-2023.) két korábbi pályázati felhívás is újra megnyitásra került (MAHOP-2.2-2016 és MAHOP-5.3.3-2016), aminek a részleteiről a szakmai napon tájékoztatták az ágazatot.

A félnapos műhelymunka során részleteibe menően volt szó a pályázatok benyújtó felületéről is. A szakmai nap célja az ágazati igények egyeztetésén túl, a kérelmek benyújtásához kapcsolódó kérdések megválaszolása volt, hogy ezzel is elkerülhetőek legyenek a hiánypótlások, és gyors elbírálás után még az idei évben ki tudják fizetni a támogatásokat.

A nap második része a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Pluszról (MAHOP Plusz) szólt, és a következő időszak nagy összegű forrásairól, hiszen komoly támogatási lehetőségekhez juthatnak a hazai halgazdálkodók a következő időszakban is.

Az új fejlesztési ciklusban mintegy húszmilliárd forint biztosítja az ágazat megújulását és versenyképességének növelését. A MAHOP Plusz célja a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, a haltermelés és halfeldolgozás versenyképességének, valamint fenntarthatóságának innováció és digitalizáció révén történő növelése a környezetterhelés csökkentése mellett.

Kiemelt szempont a klíma- és környezetbarát gazdálkodási módszerek támogatása, a körforgásos gazdálkodás elvén alapuló módszerek arányának növelése a termelési rendszereken belül, továbbá a vízi és vizes élőhelyek faji sokféleségének fenntartása, fejlesztése. Az első felhívások meghirdetése 2024. I. félévében várható.

(Forrás: AM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jászberényből indulhat a méhészet globális reformja

2024. december 21. 14:10

A kaptárkeret-automata 8 másodperc alatt tűz össze és fúr ki egy kaptárkeretet. A tevékenységet eddig kizárólag kézzel végezték a szakemberek.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Pattogatni való kukorica: nem csak finom, de jó üzlet is

2020. január 7. 11:47

A Győr melletti Kránicz tanya a székhelye annak az a Agrogenius Kft-nek, amelyet Kránicz Tamás és Krániczné Mayer Erika alapított tizenöt évvel ezelőtt. A cég mára már nemcsak európai, hanem ázsiai exportra is termel, illetve szerződött partnereikkel termeltet pattogatni való kukoricát. Mindezt olyan sikerrel teszik, hogy szinte már nem is tudják a rendeléseket kielégíteni, további beszállítókra lenne szükségük… Krániczné Mayer Erikával, a cég vezetőjével beszélgettünk.

Meghosszabbíthatják az AKG és öko pályázatokat

2020. április 23. 11:29

A 2020 utáni európai uniós költségvetés és a Közös Agrárpolitika reformjának elhúzódó tárgyalásai miatt a mezőgazdasági támogatáspolitikában átmeneti időszakra kell készülni, amely a Közös Agrárpolitika jövőjével kapcsolatos döntések megszületéséig biztosítja majd az agrártámogatások jelenlegi keretek közötti igénylését és a kifizetések folytonosságát.

Még inkább kifizetődőbb lesz a zöldítés! Lesz elég vetőmag 2023-ra? Önökön múlik!

2022. február 18. 09:13

Átalakul a zöldítés és a még inkább kifizetődőbb lesz az agro-ökológiai alapprogram (AÖP) néven beköszönő támogatási rendszer.

A termelőkre fordítanák a megmaradt vidékfejlesztési forrásokat

2020. május 5. 08:47

A Közös Agrárpolitika (KAP) szabályok fokozott rugalmasságának célja a gazdálkodók és a nemzeti közigazgatás adminisztratív terheinek enyhítése.