Terményárak

Drágult a malmi búza Európában heti viszonylatban

Agrofórum Online

Erős mínuszokkal fejeződött be a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 1,8 százalékkal, a szójabab 0,9 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal értékelődött le. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) közzétette az augusztusi világméretű mezőgazdasági kínálati és keresleti becslését. Elemzők szerint a jelentés nagyjából megfelelt az elvárásoknak. Az Egyesült Államokban a kukorica és a szójabab betakarítása kisebb lesz a korábban vártnál, mivel a vegetációs időszak eleji száraz körülmények csökkentették a növények terméshozamát.

Al Kluis, a Kluis Commodity Advisors ügyvezető igazgatója szerint a jelentés közzététele után nem kellett sok idő ahhoz, hogy a kereskedők az időjárásra helyezzék a hangsúlyt a piacokon. Úgy véli, a kereskedelem augusztus végéig viszonylag kedvező időjárási mintát árazott be, amely több esőt és enyhe hőmérsékletet jelenthet.

Arlan Suderman, a StoneX vezető nyersanyagpiaci közgazdásza szerint az augusztusi jelentés „felállítja a mércét a folyó évi kukorica- és szójabab-termelési elvárásokhoz, amelyek nagyrészt a gazdálkodói felmérésen alapulnak, és műholdas adatokkal egészítették ki őket”.

Szerinte a kérdés már az, hogy az augusztusi időjárás hogyan befolyásolja a jelentésben szereplő számokat a szeptemberi jelentés előtt, amely magában foglalja a tényleges helyszíni mintavétel adatait is. Suderman szerint az USDA-nak valamikor foglalkoznia kell majd a következő év gyenge keresleti kilátásaival is.

Európában a malmi búza 1 eurós mínusz után 236,5 euróba, a kukorica 2,75 eurós árcsökkenést követően 222,75 euróba, a repce 4,75 eurós lejtmenet hatására 456,25 euróba, a takarmánybúza pedig 1,1 angol fontos mínusz után 195,45 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Heti viszonylatban is inkább csökkentek a terményárak, bár mind Amerikában, mind Európában akadt egy-egy kivétel. Chicagóban a búza 1 százalékkal, a szójabab 2 százalékkal, a repce pedig 3,1 százalékkal ért kevesebbet, mint egy hete, igaz közben a kukorica kurzusa 0,6 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza 1 százalékkal drágult, de a kukorica 2 százalékos, a repce 2,7 százalékos, a takarmánybúza pedig 0,9 százalékos mínuszt szedett össze öt kereskedési napon.

(Fotó: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A várható hozamemelkedés miatt esett a szójabab ára

2025. augusztus 9. 11:10

Alapvetően nem javult a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, igaz valamivel kisebbek a heti mínuszok, mint előző héten.

Alaposan bezuhantak a terményárak az elmúlt héten

2025. augusztus 2. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,5 százalékkal, a kukorica 2,8 százalékkal, a repce 0,1 százalékkal, a takarmánybúza 1,6 százalékkal került kevesebbe, mint egy hete.

Az aratás végéhez közeledve esett a búza ára

2025. július 26. 11:10

Amerikában és Európában is inkább csökkentek a főbb terményárak a héten. Chicagóban a búza 1,5 százalékkal, a kukorica 2,1 százalékkal, a szójabab pedig 2,8 százalékkal lett olcsóbb, igaz a repce ára 0,1 százalékkal feljebb kúszott.

A magas repce terméshozam az őszi alaptrágyázással kezdődik

2021. augusztus 13. 13:56

A repce tápanyag-utánpótlást megelőző legfontosabb művelet a tervezés. A kijuttatandó tápanyagmennyiség meghatározásához a Borealis L.A.T digitális eszközei kiváló segítséget nyújtanak.

RAPOOL-REPCÉK. SHREK, a zöld óriás

2019. július 11. 09:47

SHREK hibridünket bátran ajánljuk extenzívebb és kevésbé kedvező termőterületekre is.

Bayer Farm: növényvédelmi technológiákkal ismerkedtek az egyetemi hallgatók

2019. június 19. 09:41

A szihalmi Goldfarm Kft. telephelyén látta vendégül a legújabb növényvédelmi technológiák és fajták iránt érdeklődőket a Bayer Hungária Kft. Crop Science üzletága.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: megkezdődött az amerikai kukoricabogár imágók rajzása

2023. július 12. 07:10

Megkezdődött az amerikai kukoricabogár imágók rajzása a monokultúrás területeken, a meleg idő kedvez a bogarak mozgásához, a csapdák szép számmal fogják őket.