Még javában augusztust mutat a naptár, de bármennyire is távolinak tűnik, bizony, nyakunkban az ősz, annak minden örömével és kihívásával. A kihívások közé, akár vidéken élünk, akár városban, a rágcsálók igencsak beletartoznak.
Nyáron is előfordulhat, hogy hidegebb, esős időjárás esetén egerek jelennek meg az ingatlanokban. Az előfordulási arányuk azonban ősztől kezdődően jelentősen megnövekszik, ezzel együtt pedig a kártételek száma is. A túlélési ösztön diktálja mind az egerek, mind a patkányok számára azt, hogy a hideg beálltáig kellően meleg és élelemben gazdag élőhelyet kutassanak fel.
Akikre számíthatunk
A házi egér (mus musculus) átlagosan 8-10 cm hosszú, sárgásszürkés-fekete színezetű, farka mérete pedig testhosszával megegyező. A güzüegér (mus spicilegus) kisebb rokonánál, mindössze 6-8 cm, teste jelentős része palaszürke, hasa és lábai pedig fehérek. A güzü egér farka a testhosszánál rövidebb. Bár külsőben eltérnek egymástól, de abban teljességgel megegyeznek, hogy igen nagy hatékonysággal képesek bejutni a házakba, lakásokba. A nyitott ajtókat, ajtóréseket igen hamar felfedezik, de átrágják magukat akár a szigetelésen is.
Táplálék számukra minden gabonaféle, növényi fehérje-, cukor-, és zsírtartalmú étel. Gyakorlatilag minden. Abban az esetben, ha patkányt észlelünk, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy vándorpatkánnyal (rattus norvegicus) van dolgunk, amely az őshonos házi patkányt hazánkban (rattus rattus) nagyrészt kiszorította. Leginkább méretükben, illetve farkuk hosszában különböznek, a vándorpatkány mérete 18-25 cm, sötétbarna színű, a farka rövidebb a testénél. A házi patkány 16-20 cm-re növekszik, farka hossza pedig meghaladja a testét. Táplálékuk, túlzás nélkül állítható, hogy szinte bármi.
Nem csak bosszúságot, kárt is bőségesen okoznak
Egyrészt azzal, hogy folyamatosan rágnak, amelyekre a metszőfog folyamatos növekedése készteti őket. Ennek a késztetésnek az eredménye, hogy utánuk elrágott vezetékek, megrágott bútorok és használati tárgyak maradnak. Szaporodásuk mértéke elképesztő, mindkét rágcsáló képes ősztől tavaszig akár három fészeknyi utódot felnevelni, ha megfelelőek ehhez a feltételek.
Bármennyire is aprók az egerek, arról, hogy immár jelen vannak életünkben, nemcsak a szétrágott otthonunk, hanem jellegzetes szag is árulkodik. Nyáluk, vizeletük ugyanis rákerül arra a felületre, amelyen közlekednek és az élelmiszerre is, amellyel érintkeznek. Igen hosszú azoknak a betegségeknek a listája, amit ez az embernek, állatnak okozhat, csak pár darab ezek közül: szalmonellózis, leptospirózis, trichinellózis.
A patkány, patkányok megjelenésére a hiányzó élelmiszerek is utalhatnak, hiszen éves szinten egy példány mintegy 20 kg táplálékot fogyaszt el. Ha az egereket a betegséghordozók csoportjába soroljuk, akkor annak a csoportnak az egyértelmű főnöke a patkány. Életmódja miatt emberre és állatra veszélyes fertőzéseket közvetít, mint pl. leptospirózist, trichinellózist, szalmonellózist, hastífuszt és így tovább…
Most a megelőzés, illetve a távoltartás lehetőségét járjuk körülTóth Miklós, a Vadalarm ügyvezető igazgatójának a segítségével. Miklós a cégét még egyetemistaként, kilenc évvel ezelőtt alapította és mintegy hét éve annak, hogy az első saját fejlesztésű vadriasztójukkal a piacra léptek. Azóta is ezt az utat követik, hiszen kizárólag saját fejlesztésű termékeik vannak. Portfoliójuk kiterjed a rágcsáló mellett a vad- és madárriasztásra, vakondriasztásra, illetőleg az utóbbi időben az állatok „bent tartására” is, vagyis villanypásztort is értékesítenek. Beszélgetőtársam tapasztalatai szerint a piacon fellelhető vadriasztók többsége rendkívül megbízhatatlan:
„Tele van ez a piac dezinformációval, silány termékkel. Amikor elkezdtük a vállalkozást kiépíteni, akkor jó párat teszteltünk a forgalomban lévő termékek közük, vagyis bemértük azokat speciális mikrofonnal. Nagy részük csupán valamiféle sípolást adott ki, amely semmiféle hatást nem gyakorolt a riasztani kívánt állatra. Rágcsálóriasztó esetében találkoztunk azzal a »szakmai« magyarázattal is, miszerint a sípoló hang szétterjed a falban és ezzel távol tartja az egeret, patkányt. Ilyen nincs, ez humbug.
Mi ezekkel a téveszmékkel küzdünk, a termékeinkkel és kommunikációnkkal egyaránt. Mielőtt ilyen készüléket vásárlunk, jó, ha azt az alapvetést tudjuk, hogy az ultrahangos technológiák az emberi hallható frekvenciatartományon túli (általában 20 kHz feletti) hanghullámok alkalmazásán alapszanak. Az ultrahang terjedése, detektálása és használata számos tényezőtől függ, köztük a közeg minőségétől és a fizikai tulajdonságoktól.
Vásárlók igen gyakran teszik fel azt a kérdést, hogy mekkora mértékben jut át az ultrahang a téglafalon, a gipszkartonon vagy a deszkafödémen. A szakmai tapasztalatunk azt diktálja, hogy lehetőség szerint az állattal egy légtérbe célszerű a riasztót helyezni, mivel az építőanyagok jelentős része vagy elnyeli, vagy visszaveri az ultrahangot. Szintén problémát jelent, ha a hang nem elég változatos, az állatok hamar hozzászoknak. Az őzek és a nyulak esetében van a legnehezebb dolgunk, hiszen ezek az állatok el tudnak bújni a növényzetben.”
Termékek
A Vadalarm minden terméke saját fejlesztés gyümölcse, ez a munkafolyamat több lépcsős. Meghatározó része, hogy közben folyamatosan kontrollálják, hogy az adott faj esetében melyik a legmegfelelőbb hangtartomány, illetve kihelyezik terepre is a készüléket, így vizsgálják annak eredményességet. Miklós elmondja, hogy százszázalékos biztonsággal működő vadriasztó nincs, de a vásárlói visszajelzések azt mutatják, hogy igen jó eredményeket lehet professzionális termékekkel elérni.
Legkeresettebbek
A cég termékeit gazdálkodók épp úgy keresik, mint azok, akik „csupán” ingatlanjuk vagy gépjárművük közeléből szeretnék elriasztani a hívatlan látogatókat. Mivel augusztust mutat a naptár, ezért jól érzékelhető, hogy elkezdődött a rágcsálók elleni védekezés. Háromféle rágcsálóriasztót kínálnak, amelyek igazodnak a vevők eltérő igényeihez. A programozás az, amely lehetővé teszi az eszközök személyre szabását.
A belelépő készülék elegendő egy családi ház védelmére. A következő típusnál a duplázott hangerő egy kisebb fészer védelmét látja el, majd az e kategória fölötti készülékek akár 120-150 m-es védelmet is biztosítanak. Az eszköz a rágcsálók és nyestek számára zavaró, 17 és 27 kHz közötti frekvenciájú hangot bocsát ki. Ezt az emberi fül nem észleli, nem zavarja a mindennapi tevékenységeket. A véletlenszerűen váltakozó frekvenciájú hangoknak köszönhetően szinte lehetetlen, hogy hozzászokjanak az állatok.
Rágcsálóriasztó akkumulátoros (Smart) és konnektoros verzióban is elérhető, így bárhova kihelyezhető. A Smart változat Androidos és iPhone alkalmazásból is vezérelhető, és lényeges szempont, hogy extra funkciókkal bővíthető a vásárlást követően.
„Az ultrahangos eszközök hatóterületének szemléltetésére gyakran azt javasoljuk ügyfeleinknek, hogy a kihelyezett ultrahangos (pl. rágcsáló) riasztóra gondoljanak úgy, mintha az egy zseblámpa lenne. Ahova annak a fénye bejut, oda az ultrahang is be fog. Ahol viszont kiárnyékolja valami, legyen az autó, vagy szekrény, ott a hang is kevésbé lesz hallható. Tehát mielőtt elkezdnének a technologiában hibát keresni, tegyük szabaddá a teret az állatriasztó és a védendő terület között”
– foglalta össze a vásárlókra háruló, elkerülhetetlen tennivalókat a szakember.
Csak okosan!
A Vadalarm a termékeivel már 7 éve nyújt megoldást állatok védelmére és távoltartására egyaránt. A tavalyi év során a termékpaletta nagy része komoly megújuláson esett át azzal, hogy okostelefonról vezérelhetővé vált. Ezek az új termékek lettek a Vadalarm Smart termékek. Ez az újdonság a vásárlók számára biztonságot jelent, hiszen mindig naprakész információkkal rendelkezhetnek termékük működéséről, még akkor is, ha a világ másik felén van kihelyezve.
A Vadalarm rágcsálóriasztók közül a Vadalarm Smart Mono WiFi-kompatibilis eszköz, melyet otthonunk hálózatára kapcsolva tudunk távolról felügyelni. De a Vadalarm vásárlók nem is csak emiatt választják a cég termékeit, sokkal inkább az univerzális alkalmazhatóság miatt. Ugyanis nincs még egy olyan gyártó, ahol egy télen beszerzett rágcsálóriasztóba tavasszal egy szoftverfrissítéssel megvásárolhatnánk például a madárriasztás funkciót.
A világon elsőként a Vadalarm fejlesztői tették lehetővé ezt, így egyetlen gombnyomással varázsolhatunk multifunkcióssá egy terméket. Míg más gyártóknál a vad-, madár-, és rágcsálóriasztási feladatokra külön-külön meg kellene vennünk egy-egy fizikai terméket, Vadalarm ügyfélként ezzel is védjük környezetünket, és nem utolsó sorban pénztárcánkat.
Ha tehát Vadalarm Smart termékre ruházunk be, legyen az rágcsálóriasztó, többhangszórós napelemes vadriasztó, vagy intelligens villanypásztor, biztosak lehetünk benne, hogy az elérhető legmodernebb technológiát választottuk.
A csapat legfrissebb fejlesztése a Vadalarm Smart villanypásztor, melyet internetkapcsolaton keresztül nemcsak felügyelni, de akár vezérelni is lehet. Ráadásul az eszköz az éjszaka közepén is jelzést küld magáról, ha probléma van a karámmal, így még idejében meg tudjuk előzni, hogy az állatok ki-, vagy épp beszökjenek.
(Fotók: Vadalarm)