Növényvédelem

Pocokkártétel! Napraforgóban?

Agrofórum Online

A mezei pockok kártételét a „pockos” vidékeken gazdálkodók megszokhatták már, azonban az idei évben az szokatlan mértékben jelent meg a napraforgótáblákon is.

A virágzás előtt álló, csillagbimbós fejlettségű napraforgótáblák szemlézésekor sokaknak feltűnhettek az azokban sorakozó, lankadó, hervadó növények. Ez a fajta tünet önmagában nem jelent meglepetést, hiszen az akár a fehérpenészes szár- és tányérrothadás primer, talajból történő fertőződésének következménye is lehetett. Sok esetben azonban nem erről volt szó!

Az érintett növényeket (1. kép) közelebbről megvizsgálva azt láthattuk, hogy a szár a talajszint feletti 5–15 cm-es magasságban körbe van rágva (2. kép), a károsítás helyén pedig gyakran a fognyomokat is megtalálhattuk (3. kép).

1. kép: Pocokkártétel miatt sárguló, pusztuló napraforgó

Ez egyértelművé tette, hogy valamely kisrágcsáló lehet felelős a kárért, amely előfordulásának gyakorisága miatt nagy valószínűséggel a mezei pocok. A károsított növényekre sokszor a táblaszélen találhattunk, azonban a táblán belüli gyomosabb foltokon is előfordulhattak, ahol a mezei pockok takarásban, biztonságban, egy kisebb területen akár több növényt is károsíthattak (4. kép).

2. kép: A kártétel a szár talajszint feletti részét érinti

A növényeket a sebzésen keresztül másodlagos fertőzés (5. kép) is érhette, amely egyaránt lehetett baktériumos vagy gombás eredetű. A látottak alapján a kártétel végigkíséri a teljes vegetációs időszakot, jelenleg is rátalálhatunk még frissen károsított napraforgótövekre.

3. kép: A rágásnyomok egyértelműen mutatják, valamely kisrágcsálónk felelős a növény pusztulásáért

Mekkora az okozott kár mértéke? A károsított növények számát látva a károkozás minimális, az biztosan nem éri el a gazdasági kár szintjét. Azonban ami érdekes, az a kártétel gyakorisága, a korábbi években ilyenre nem láthattunk példát.

4. kép: A fedett, biztonságot jelentő gyomos foltokban a kártétel több növényt is érinthet

Mire hívja fel mindez a figyelmet? Az előző év súlyos vízhiánya hatással volt a mezei pockok állományára is, az olyannyira lecsökkent, hogy az ősz és tél során alig találkozhattunk a repce- és gabonavetésekben pocokkárral, „pocokfolttal”. Az idei év azonban sokkalta kedvezőbb körülményeket hozott a rágcsáló számára, ezért a szántókon egyértelműen érzékelhető a felszaporodása.

5. kép: A sérülésen keresztül a növény kórokozókkal is fertőződhet

Ez egyben azt is jelenti, hogy a most károsított napraforgótáblák után a vetésforgóban következő őszi kalászosokban – de általánosságban is – érdemes lesz fokozottan figyelnünk a pocokkártétel alakulását, amely az előző évhez képest várhatóan nagyobb mértékű lesz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Őszi növényvédelem: ezeket a teendőket ne halogassa!

2026. szeptember 22. 07:10

Az aszály a gyümölcsfák áttelelését is veszélyeztetheti. Mutatjuk, miért fontos az őszi lombtrágyázás, és hogyan menthető a diótermés.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

A vetésidő növényegészségügyi vonzatai

2026. szeptember 18. 11:10

A túl korai vetés komoly növényegészségügyi kockázatokat rejthet: kártevők és vírusvektorok támadhatják a fiatal állományt.

Segítséget is tud „hívni” a kukorica, ha megtámadják a gyökerét

2026. szeptember 13. 07:10

A növények érzékelik a kártevők támadását, vegyületeket termelnek, sőt természetes ellenségeiket is a helyszínre csalogathatják.

Az idei nem egy „gombás” évjárat a napraforgótáblákon, de...

2021. augusztus 24. 10:48

A napraforgót több Rhizopus faj is betegítheti. Közös jellemzőjük, hogy kifejezetten melegkedvelő gombák, kedvező számukra a meleg, hőségnapokkal tarkított nyári időjárás.

Szakcikkek Videó

Megjelent a SAATEN-UNION tavaszi fajtakatalógusa

A 2020-as, kibővült termékpalettán a szélsőségekhez és az újfajta igényekhez kiválóan alkalmazkodó kukorica-, napraforgó-, hüvelyes-, valamint tavasziárpa- és zabfajták egyaránt megtalálhatók.

Az ukrán gabonaexport 36,6 millió tonnánál tart

2023. március 26. 06:36

Ukrajna gabonaexportja a 2022/23-as szezonban eddig 36,6 millió tonnát tett ki március 24-ig – derült ki a kijevi mezőgazdasági minisztérium adataiból.

Levéltetű: pár nap és 100 százalékos a fertőzöttség

2018. május 22. 11:16

Az időjárási körülmények most főként a kártevők szaporodásának kedveznek szántóföldön és kertészeti kultúrákban egyaránt, de a helyi körülmények néhány kórokozó terjedésének is jó feltételeket teremtenek.