20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Agrárgazdaság

A búzatermés mindenkit meglepett, bő harmadával nőtt tavalyhoz képest

AKI

A kalászos gabonafélék aratása szinte befejeződött 2023. augusztus 13-ig, a tervezett 1 millió 619 ezer hektárból 1 millió 602 ezer hektáron végeztek a betakarítással. Az őszi búza termésátlaga bő harmadával nőtt tavalyhoz képest.

A termelők összesen 8,4 millió tonna gabonát arattak idén Magyarországon, amelynek 68,4 százaléka búza, 27 százaléka árpa volt. Az őszi búza betakarított területe 1 millió hektárt, termésmennyisége 5,7 millió tonnát tett ki, termésátlaga a tavalyihoz képest 36,5 százalékkal nőtt, országosan 5,8 tonna/hektár volt. Meglepő, hiszen az első adatok ennél nagyjából fél tonnával alacsonyabb hozamot vetítettek előre.

Őszi és tavaszi árpából összesen a tavalyinál 24,9 százalékkal nagyobb területről, 416,3 ezer hektárról 52,8 százalékkal több termést, közel 2,3 millió tonnát takarítottak be – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentésében.

A meggy szedése szintén a végéhez közeledett. A meggytermés országos átlaga 16,6 százalékkal nagyobb a tavalyinál, 7 tonnát tett ki hektáronként. Míg Nógrád vármegyében mindössze 0,6 tonna meggy termett hektáronként, addig Heves vármegyében 11,2 tonna termésátlagot értek el a gazdák.

A kajszi termésmennyisége 6,4 ezer tonna körül alakult, a 2022. évi össztermés mindössze ötödét tette ki, termésátlaga elérte az 1,3 tonnát hektáronként. Az őszibarack szedése a jelentés időpontjában 87,8 százalékon állt, a termésátlag az előző évhez képest mintegy harmadával nőtt, 7 tonna/hektár volt.

(Fotó: Greg Larcombe/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Jedlik-díjat vehetett át Láng László búzanemesítő

2018. március 19. 07:42

A Jedlik Ányos-díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala adja át minden évben a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységért.

Csak a malmi búza drágult Európában

2020. május 26. 08:03

nkább pesszimista volt a hangulat a párizsi gabonatőzsdén. Egyetlen termék ára emelkedett, ez a malmi búza volt. Chicagóban nem nyitott ki a parkett az Emlékezet napja miatt.

Szépen emelkedett a párizsi búza ára

2024. május 28. 11:10

Párizsban a malmi búza értéke 7,75 euróval a tonnánkénti 269 eurós szintig emelkedett a következő, szeptemberi határidőre.

A valaha volt második legnagyobb lehet az amerikai kukoricatermés

2023. augusztus 9. 07:10

Elemzők és gazdálkodók szerint az Egyesült Államokban a kukorica betakarítása a valaha volt második legnagyobb lehet.