Növénytermesztés

Alacsony napraforgó- és kukoricafelvásárlási árak rontják el a Békésben arató gazdák kedvét

Agrofórum Online

Tovább folyik a napraforgó és a kukorica aratása Békésben, sőt az előbbivel már csaknem végeztek a vármegyei gazdák. Az alacsony felvásárlási árak viszont nem sok örömöt tartogatnak számukra.

Lehetett volna sokkal jobb is az idei napraforgó- és kukoricahozam Magyarországon, ám az augusztusi kánikula alaposan lerontotta a rekordközeli terméskilátásokat. Szakemberek így már napraforgóban a remélt 3,5 tonnás hektáronkénti termés helyett csak 2,5-et vártak, míg kukoricában a 8,5–9 t/ha várt átlagot 7–7,5-re módosították.

Békésben az első aratási eredmények tulajdonképpen ennek megfelelően alakultak, a napraforgó 85 százalékának betakarítása után a termésmennyiség átlagban 2,8 t/ha volt, de akkor még a kukorica betakarításának csupán 10 százalékánál jártak, a hozamok pedig 5,2–6,5 tonna körül alakultak.

A Békés vármegyei betakarítási koordinációs bizottság újabb tájékoztatása szerint a napraforgó immár 98 százaléka a raktárakba került, a termésmennyiség átlagban 2,8 tonna/hektár lett, ami valamivel jobb az előzetes várakozásoknál.

A kukoricaaratás ugyanakkor igen vegyes képet mutat, Szeghalmon és környékén például 5, miközben Mezőkovácsháza térségében 30 százalékos a betakarítottság. A termésátlagok az elmúlt héthez képest emelkedtek, 5–7 tonna/hektár között érkeztek adatok. Valószínűleg a termésátlag tovább növekszik a betakarítás előrehaladtával.

A felvásárlási árak nem sokat változtak, napraforgónál 108–120 ezer Ft/tonna, kukoricánál tonnánként 50–55 ezer forint körül alakulnak, ezek nagyon alacsonyak.

(Fotó: AXIÁL Kft./Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Millió hibát elkövethetünk a komposzttea elkészítésekor, felsoroljuk, mire érdemes ügyelni

2025. december 23. 09:10

A komposzt és a komposzttea tulajdonságaiban alapvető különbségek vannak, érdemes ezt figyelembe venni, különben kárt okozhatunk a kertünkben, növényeinkben.

Decemberben aratják az árpát, ez a legnagyobb fricska a természettől

2025. december 20. 09:10

A klímaváltozás újabb érdekes következménye, hogy a kísérletezéstől nem félő gazdaságok jelentősen kibővíthetik a másodvetésű növények körét.

Szándékosan vetették túl sekélyre a gabonát, ez történt vele

2025. december 9. 16:10

Melyikkel ártunk vagy használunk többet: ha túl mélyre vagy túl sekélyre vetjük a magokat? Egy érdekes kísérlet most megmutatja.

Új megoldás a toxinos kukorica hasznosítására

2025. december 8. 08:10

A MATE kutatói rovarok segítségével találtak fenntartható választ a mikotoxinokkal szennyezett kukorica hasznosítására.

Az ukrán betakarítás 51 millió tonnánál tart

2023. január 15. 07:37

Az ukrán szaktárca közleménye szerint a gazdálkodók 10,9 millió hektáron takarítottak be termést, a gabonatermés átlagosan 4,7 tonna hektáronként.

A betakarítási hírek nyomták le a kukorica és a szójabab árát

2023. október 10. 17:10

Amerikában inkább mínuszokat, míg Európában értéknövekedést lehetett látni a hét első napi terménykereskedésében.

Kétszer annyi kukoricát arathatunk, mint tavaly, de nem lehetünk elégedettek

2023. október 7. 11:40

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legfrissebb jelentése alapján az idei évben 676 ezer hektáron termelt napraforgó betakarításának készültsége 92%-ra emelkedett az országban és több megyében már be is fejezték. A termésátlag országosan 3 tonna/hektár, de nagy a szórás a megyék között és a parcellák szintjén is.

Kertészkedés gyerekkel – mit bízhatunk rájuk?

2025. szeptember 20. 08:10

Az őszi kert nemcsak munka, hanem lehetőség is arra, hogy gyermeke játékosan tanuljon és aktívan bekapcsolódjon a kerti feladatokba.