Növénytermesztés

Polly, a világ első „beporzó” robotja

Agrofórum Online

Albert Einstein állítólag egyszer azt mondta, hogy ha kihalnának a méhek, az emberiség mindössze négy évvel élné túl őket. A finnek azonban úgy tűnik, megelőzik a világot, mert míg az USA-ban két év alatt elpusztult a méhkolóniák 44%-a, addig ők munkába állították Polly-t, a világ első beporzásra programozott robotját, amely képes arra, hogy helyettesítse a méheket.

A mesterséges intelligenciával foglalkozó Arugga AI Farming mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy az Agrifutura 4,6 hektáros üvegházát a világ első olyan létesítményévé alakította át, amely teljes mértékben a robotizált beporzási technológiát alkalmazza.

A Polly-t kezdetben egyetlen hektáron vetettük be tavaly télen. A beporzás minőségének azonnali javulása szemmel látható volt. A folyamatos pozitív eredményeken felbátorodva negyedévente növeltük a Polly szerepét, amely végül felváltotta a hagyományos méh általi beporzást

– jelentette ki Sebastian Anttila, a finn Agrifutura üvegházi vállalat vezérigazgatója. Polly az Arugga AI által kifejlesztett robot, amely sikeresen utánozza a méhek által végzett beporzást.

Nagyobb terméshozam és nagyobb hatékonyság
A vállalat ambiciózus célokat tűzött ki a különböző évszakokra és évekre vonatkozóan, mondta Sebastian.
A Pollyval 10%-os termésnövekedést értünk el a korábbi, méhekre való utaltságunkhoz képest. A Finnországban uralkodó egyedi körülmények között – hosszabbak a sötét időszakok és mesterséges világításra van szükség – a méhek gyakran nem teljesítenek megfelelően, és állandó irányítást igényelnek. A Polly megváltoztatta ezt a helyzetet. 

Az Arugga üzletfejlesztési alelnöke, Eytan Heller hozzátette:
Az Agrifutura csapata a Polly gyors bevezetésével nemcsak a beporzás minőségét javította, hanem a logisztikát is racionalizálta. Csapatunk igyekszik fokozni a beporzási sebességet és elsőrangú technikai támogatást nyújtani, ami egyaránt kulcsfontosságú a folyamatos növekedés szempontjából. 

A robotok kétségtelenül az üvegházi termesztés jövőjének tekinthetők – folytatta Sebastian. Korábban is sikeres kísérleteket végeztünk az Arugga kártevő-felismerő technológiájával, és azt tervezzük, hogy a jövő év elején bevezetjük a növénytelepítő robotjaikat.

A munkaerőhiány kezelése, a hozamok növelése és a felügyeleti képességek javítása központi szerepet játszik küldetésünkben. Célunk, hogy ügyfeleinknek sokoldalú robotikai megoldást kínáljunk a jövedelmezőbb működés érdekében. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Búzatermesztés 200 évvel ezelőtt

2024. december 20. 10:10

A 19. század elején a búzatermesztés fáradságos tevékenység volt, hiszen gépek nem, kizárólag kézi szerszámok álltak rendelkezésre.

Mesterséges huminsavak menthetik meg a termőföldeket?

2024. december 18. 14:40

Egy új eljárással talán a jövőben a szerves maradékokból néhány perc alatt mesterséges huminsavakat lehet előállítani.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

AMAZONE - AGRITECHNICA Innovations 2022 - II. rész

2021. október 24. 05:36

Az Amazone Group közelmúltban tartott igen gazdag virtuális bemutatójának második fejezetében folytatjuk az újdonságok ismertetését.

A John Deere ismertette új elektromos robotraj-koncepcióját

2021. július 17. 07:38

Az elmúlt évben a Future Farming szerkesztői exkluzív beszélgetést folytattak a John Deere európai technológiai innovációs központ munkatársaival a cégnek a jövő mezőgazdaságára vonatkozó elképzeléseiről.

A paradicsomszedő robot csak az érett gyümölcsöt takarítja be

2023. június 5. 08:42

Az élelmiszer-termelés jövője nagyobb hatékonyságot, fenntartható gyakorlatot és a hozam maximalizálását követeli meg minden egyes lépésnél. A paradicsom jövőbeli termelésének optimalizálása érdekében a Syngenta Vegetable Seeds nemrégiben együttműködött a pittsburghi székhelyű Four Growers, Inc. társasággal, hogy a GR-100 robotbetakarítót paradicsomipari kutatások keretében teszteljék.

Hamarosan robotok művelik a földeket?

2019. március 12. 08:17

A mezőgazdaság robotizálását a fejlett országokban a munkaerő-kínálat csökkentése és a munkaerőköltség növekedése, valamint a minőségének javításának, a terméseredmények maximalizálásának javítása kényszeríti ki.