19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Növénytermesztés

Újabb csapás az aszály után, ez a kártevő már tényleg nem hiányzott a magyar földekről

Agrofórum Online

Viszonylag ritkán mutat akkora aktivitást egy kártevő, mint amilyet most tapasztalnak tőle Magyarország délkeleti csücskében. A példátlan aszály után már csak ez hiányzott Békésben.

A rágcsálók közül a mezei pockot tartják a legfőbb kártevőnek a magyar gazdák. Nem véletlenül, hiszen ősszel és tavasszal egyaránt károsít, télen is aktív marad, a védekezési lehetőségek pedig (különösen a kémiaiak) meglehetősen limitáltak vele szemben. Földalatti járataiban szinte észrevétlenül járja be a területeket, jelenlétéről csak a felszíni bejáratok, és persze a növénykultúrában végzett foltszerű pusztítás tanúskodik.

Békés vármegyében különösen rájár most a rúd a termesztőkre, hiszen nemcsak a mezei pockokkal, valamint a rendkívüli aszállyal kell megbirkózniuk, de egyre nagyobb számban bukkan fel a tábláikon egy másik rágcsálókártevő is. Könyörtelenül pusztítja a növényeket, pedig a nyári tartós hőség és csapadékhiány által csupán 2 t/ha átlaghozamú kukorica például már önmagában is elkeserítő a Viharsarokban termelők számára.

A gondok és nehézségek ellenére javában tartanak a vetések is arrafelé, az őszi árpa 75, míg az őszi búza 50 százaléka került a földbe október közepéig a vármegyei betakarítási bizottság tájékoztatása szerint, amelyet a Beol.hu hírportál idézett. Tőlük értesülhettünk arról is, hogy a mezei pocok mellett egy másik rágcsáló kártétele is erősödik: a güzüegéré.

Tucatnyi egyed egy kupacban

Ennek jelenlétéről magasra emelkedő földhalmok árulkodnak, a güzühordások. A rágcsáló annyira hasonlít a házi egérre, hogy csak alig fél évszázada tekintik őket külön fajnak. A viselkedésükben viszont jelentős eltérések mutatkoznak, a güzüegér például a szántóföldeken érzi otthon magát, és az őszi betakarítás után építi fel hatalmas földkupacát. A 2-3 hét alatt létrehozott güzühordás alatt akár tucatnyi fiatal és felnőtt egyed él. A halomhoz rengeteg gyommagot és kalászt is felhasználnak, valamint élelmet is belehordanak, így vészelik át a telet.

Korábban a güzüegerek mezőgazdasági kártételét nem tartották jelentősnek, mivel főleg a művelésből kimaradt parlagokat, mezsgyéket használták élőhelyül. A mezei pockokhoz hasonlóan ugyanis nem kedvelik a talajbolygatást, de a békési gazdák tapasztalatai szerint most ez a helyzet is megváltozott.

A güzüegerek ezen az őszön különösen aktívak, szorgalmasan építik hordásaikat, amit a száraz időjárás is megkönnyít számukra. A népi megfigyelés szerint ez az aktivitás, illetve a halmok szokatlan magassága hideg és hosszú telet vetít előre – ami mezőgazdasági szempontból hasznosnak is volna mondható.

Így azonosíthatók a güzühordások:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egzotikus növények Magyarországon: melyekkel érdemes valóban próbálkozni?

2026. szeptember 21. 07:10

Egyre több különleges növény termeszthető nálunk is, de a fagytűrés önmagában még nem tesz gazdaságossá egy új kultúrát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

Azt mondtam volna, hogy a gyepi hangya nem okoz gazdasági kárt?

2023. október 19. 09:10

A gyepi hangya nem szokványos kártevője a repcének, de az idei évben a megszokottól nagyobb gondot okoz.

Ha enyhe lesz a tél, megint küzdhetünk a mezei pockokkal

2024. november 26. 13:10

Most érdemes körülnézni a szántóföldön és környékén és felmérni, hogy milyen a pocokhelyzet. A legjobb védekezés ebben az esetben is a megelőzés.

Hogyan készüljünk fel a levéltetvek elleni védekezésre?

2020. március 11. 05:37

D. Rozália kérdése: Tavaly szinte minden növényem levéltetves volt, összezsugorodtak leveleik. Hogyan készüljek fel, mikor érdemes ellenük védekezni?

A lézer a levél alatt is elpusztítja a kártevőket, a növény károsítása nélkül

2024. március 27. 07:10

Az üvegházas kertészet egyik legnagyobb kihívása a kártevők elleni védekezés a növényre és a környezetre gyakorolt negatív következmények nélkül.