Növényvédelem

Azt mondtam volna, hogy a gyepi hangya nem okoz gazdasági kárt?

Agrofórum Online

A gyepi hangya nem szokványos kártevője a repcének, de az idei évben a megszokottól nagyobb gondot okoz.

Egy korábbi, repcekártevőkről szóló cikkben említést tettem a gyepi hangyáról, azzal a megjegyzéssel, hogy ritkán ér el olyan egyedszámot, amely gazdasági kárral járó kártételt okozna. Azonban az idei évben erőteljes károsításával több, egymástól távol eső repcetáblán is találkozhatunk.

A gyepi hangyát – és általában a hangyákat – nem szabad kártevőként besorolnunk, hiszen fontos szerepet tölt be az ökoszisztémában, azonban ez nem zárja ki azt, hogy időnként károkat okozzon a termesztett kultúrákban. Vannak olyan, főként kertészeti növények (pl. görögdinnye), amelyekben hagyományosan problémás a megjelenése, de az utóbbi években mintha a szántóföldön is megszaporodott volna az általa károsított növények száma.

A tavaszi vetésű kultúrák esetében főként a cukorrépa jöhet szóba, míg az őszieknél a repce, ezekben az alföldi térségben rendszeresen látható kiesebb nagyobb károsítás. Az idei évben ennek mértéke nagyobb a szokásosnál, a repceállomány hangyakártétel miatti foltszerű kiritkulása már újravetéseket (1. kép) is szükségessé tett.

1. kép: Gyepi hangya károsítása miatt kiritkult, újravetett táblarészek (2023.10.11.)

Miben áll a kártétel? A károsítás a csírát és a már kikelt növényeket egyaránt érintheti. A csírapusztulás nyomaira nehéz rábukkanni, ezért inkább már a kelés után tűnik fel, ha probléma adódik a gyepi hangya kártételével. A hangyák (2. kép) tömegesen hámozgatják (3. kép) a gyökérnyak, valamint a növények föld alatti részének szöveteit (4. kép), de az sem nem ritka, hogy azokat teljesen átrágják. A károsított növényeknél a vízforgalom zavara miatt eleinte inkább csak a turgor elvesztése, a lankadás (5. kép) tűnhet fel, azonban ezt gyorsan követheti a növények teljes pusztulása.

A kártétel jellegzetessége, hogy soron halad (6. kép), így a növények sorban egymás után mutatják a tüneteket. Ennek az eredménye az lesz, hogy rövidebb hosszabb üres sorszakaszok alakulnak ki. Sajnos a kártétel hosszan fennállhat az ősz során, egészen addig, amíg a talaj vissza nem hűl.

6. kép: A hangyakártétel jellemzően soron halad (2023.10.11.)

Ahogy fejlődik a repce, a kártétel üteme úgy mérséklődik, egy idő után a növények kinőhetnek a kártételre érzékeny fejlettségi állapotból, ami azonban bőven a lombleveles, akár 4-5 leveles állapotig is kitolódhat. Mindez összességében tőpusztuláshoz, az állomány kiritkulásához vezethet.

Ahol kártétel van, ott természetesen szóba kerül a védekezés kérdése is. Ez a gyepi hangya esetében kifejezetten nehéznek tűnik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vetőmag rovarölő készítménnyel történő csávázása, ha rendelkezik is hatással, az csupán minimális, ami tovább romlik egy megkéső, elhúzódó kelés esetén.

Az állományban végzett kezelésekkel ugyancsak nehéz eredményesen védekezni. A kontakt hatású készítményeknek nincs érdemi hatása, mivel azokkal nem lehet elérni a talajszint alatt élő és károsító hangyákat. A felszívódó készítmények esetében pedig nincs meg az a gyökérirányú szállítódás, amely eljuttatná a hatóanyagot a károsítás helyére.

Az egyetlen korlátozó tényező a talajművelés lehetne, amelynek során a több soron végzett talajmunkával rombolnánk a talajban lévő fészkeket, egyben gyérítenénk az egyedszámot. Azonban a nedvességmegőrzés szempontjai ezzel éppen ellentétesek, így a hangyafészkek érintetlenek maradnak. 

A gyepi hangya repcében történő kártétele egyelőre kissé kívül esik a figyelmünkön. Azonban, ha a repcetáblánkat járva tanácstalanul néznénk a hervadó, talajon fekvő, netán már száradó növényeinket, jusson eszünkbe a gyepi hangya. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Beltéri dísznövényeink kártevője, a hosszúfarkú viaszospajzstetű - II. rész

2024. december 18. 11:10

Bemutatjuk a Viaszos pajzstetvek családját, a Pseudococcus nemet, majd részletesen ismertetjük a hosszúfarkú viaszos pajzstetű (Pseudococcus longispinus) fajt.

Veszélyes raktári kártevők: a zsizsikek

2024. december 16. 07:10

A zsizsikek alapvetően a szemes termények károsítói, a fő kártételt a lárvák okozzák, amelyek a szemek belsejében élnek és táplálkoznak.

A napraforgó olajtartalmát befolyásoló poloskafajok jelentősége

2024. december 10. 16:10

Számos poloskafaj jelenléte kíséri végig a napraforgó szikleveles állapotától egészen a kaszatérésig a növény fejlődését.

Vetőmagvédelem a kezdetektől – Interjú Monika Joss-sal, Corteva Agriscience

2024. december 9. 12:40

A gazdálkodó számára kiemelkedően fontos, hogy a csírázás és a kezdet fejlődési fázisában megvédje a növényt a kedvezőtlen hatásoktól.

Eladói fölénnyel indult a hét az európai parketteken

2023. január 17. 06:38

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Kilőttek az árak a vártnál alacsonyabb készletadatok miatt

2020. október 1. 06:33

A párizsi árutőzsdén egyértelmű volt a vásárlói fölény, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is többe került a nap végén.

A repcét károsító rovarok elleni védekezésről

2020. március 14. 08:47

Az őszi káposztarepce termesztésének sikerét nagyban befolyásolja a kártevők elleni védekezések hatékonysága. A repce szár- és becőormányos elleni védekezést viszont nehezíti a klórpirifosz hatóanyag kivonása, a fénybogár ellen pedig a piretroid rezisztens populációk megjelenése okoz problémát. Mi alapján dönt akkor a felhasznált hatóanyagokról és milyen jövőt jósol a repcetermesztőknek? - erről kérdeztük a gyakorló növényvédelmi szakembert, Dömötör Istvánt, az Agrárközpont ügyvezetőjét, növényorvosát.

Nincs megállás: tíz hónapos mélyponton a szójabab kurzusa

2020. március 14. 06:17

A szójabab ára a 312,91 dollár/tonnás szintig ment le, utoljára tavaly május közepén adtak ennyit egy tonna szójababért.