Szőlő-Bor

Az idén mintegy 2,7 millió hektoliter újbor érlelődhet a pincékben

Agrofórum Online

Az idén mintegy 2,7 millió hektoliter seprős újbor erjedhet ki a pincékben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) előzetes termésbecslése alapján.

Az idén mintegy 2,7 millió hektoliter seprős újbor erjedhet ki a pincékben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) előzetes termésbecslése alapján – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Gál Péter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szőlő, bor, pálinka albizottságának ülésén beszélt az idei szüret eddigi tapasztalatairól. Elmondta: borvidékenként eltérő a helyzet, de mind a mennyiség, mind a minőség kedvezőtlenebb a vártnál, főleg azokon a területeken, ahol a természeti körülmények nagyon kedvezőtlenek voltak, például jégverés pusztított.

Az árak a szüret kezdetén a tömeg fehérszőlő fajtáknál átlagosan 75 forint körül mozogtak kilogrammonként, a kékszőlő esetében pedig 100 forint körül. A kiemelt fehér fajtákért 85-120 forintot adtak kilónként – ismertette a helyettes államtitkár.

Utalt arra, hogy a szüret derekán csökkentek az árak, főként a Kunsági borvidéken, ahol a fehér szőlő kilójáért már csak 60-65 forintot kínáltak a felvásárlók. Gál Péter véleménye szerint a szüretet jobban elő kell készíteni, hogy a termelők ne kerüljenek váratlan helyzetekbe például a gépi betakarítás miatt.

Tarján Balázs, az HNT szaktanácsadója Font Sándornak (Fidesz), az albizottság vezetőjének felvetésére elmondta: a Kunsági borvidék hegyközségi tanácsa versenyhivatali eljárást kezdeményezett az árcsökkenés miatt, hogy nem történt-e erőfölénnyel való visszaélés. Arról azonban nem volt tudomása, hogy a hegyközségi tanácsok valamelyike is alkalmazta volna a védőárat, amelyre lehetősége lett volna. A szakember elmondta azt is, a szüret a végéhez közeledik, a tőkéken már csak minőségi kékszőlő van, valamint a Tokaji borvidéken szüretelnek.

Gál Péter közölte, hogy a borexport az idei első hét hónapban 43 millió eurót – valamivel több mint 14 milliárd forintot – tett ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, ez mintegy 360 ezer hektoliter bor kivitelét jelentette. Az idei kivitel ugyanakkor elmarad a múlt év azonos időszakitól, amikor 390 ezer hektoliter bort exportáltunk mintegy 46 millió euró – több mint 15 milliárd forint – értékben.

A helyettes államtitkár a Nemzeti Élelmiszerlánc-felügyeleti Hatóság (Nébih) adatai alapján azt mondta, hogy a múlt évben a magyar borimport mennyisége 197 ezer hektolitert tett ki, az idén ez a mennyiség szeptember közepéig 140 ezer hektoliter volt, és a szakemberek az év végéig 170 ezer hektoliter import borra számítanak. A tavalyi mennyiség 78 százaléka olasz, 10 százaléka spanyol import volt. Az idén szeptember közepéig az Olaszországból származó borok aránya 85 százalékra nőtt, míg a spanyol boroké 6,5 százalékra csökkent.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke arról tájékoztatta az albizottság ülésén a jelenlévőket, hogy tárgyalások folynak az Erdélyi Pálinka Lovagrenddel arról, hogy Erdélyben is használható legyen a magyar pálinka megnevezés. Jelezte ugyanakkor, a magyar előállítókat tömörítő szervezetek a szakmai konzultációkon felvetették, hogy az ellenőrzést mindenre kiterjedően ki kell dolgozni. Ehhez Gál Péter hozzátette, mivel eredetvédett és földrajzi árujelzővel ellátott termékről van szó, az erdélyi kiterjesztéshez uniós hozzájárulás szükséges.

A jövedéki törvény módosításának végrehajtási rendeletét várhatóan október végén hirdetik ki – mondta Demeter Zsuzsanna, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) osztályvezetője az albizottság ülésén. Hozzátette: az adóraktárak elektronikus adatszolgáltatási kötelezettségének határidejét hat hónappal – törvényileg – átmenetileg meghosszabbítják, kitolják a határidőt, ha a szükséges informatikai fejlesztések nem készülnek el, még hat hónap felkészülési időt kap az adóraktár engedélyes.

(MTI/FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Tényleg nem isznak bort a magyar fiatalok? Friss kutatás ad rá választ

2026. június 1. 16:10

Napjaink borfogyasztási statisztikái a borászatok számára aggasztó eredményeket mutatnak. Míg a hazai borpiac öregszik, a pincészetek egyre nehezebben érik el a fiatalabb generációkat.

Gazdainfó: uniós intézkedések és halasztott határidők

2020. április 23. 11:13

Az Európai Bizottság legutóbbi ülésén két intézkedést fogadott el az agrár-élelmiszeripar támogatására. A gazdálkodók pénzforgalmának növelése érdekében a Bizottság magasabb kifizetési előlegeket fogadott el a mezőgazdasági termelők számára.

A borászati ágazat megújulását sürgeti a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke

2018. május 30. 08:00

A keddi tisztújító közgyűlésen újraválasztott elnök kiemelte, hogy az elmúlt évek bővülő kivitele mellett is lehet még újabb tere a belföldi árunak a külföldi piacokon.

Tüü Péter lett Magyarország sommelier bajnoka idén is

2019. március 6. 04:36

Immár másodszor nyerte el Tüü Péter (Arany Kaviár) a Magyarország sommelier bajnoka címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett Magyar Sommelier Bajnokság vasárnapi budapesti döntőjében.

Nagy-Somló: az egész borvidék a bio útra lép

2019. március 21. 11:17

A Nagy-Somlói Borvidék Hegyközsége döntött: 2023-tól a teljes borvidék áttér ökológiai művelésre.