Szőlő-Bor

Tüü Péter lett Magyarország sommelier bajnoka idén is

Agrofórum Online

Immár másodszor nyerte el Tüü Péter (Arany Kaviár) a Magyarország sommelier bajnoka címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett Magyar Sommelier Bajnokság vasárnapi budapesti döntőjében.

A második helyen Angermann László (Onyx), harmadikként pedig Evans Viktória (Caviar&Bull) végzett.

Az idei verseny elődöntőjének az egri vár adott otthont szombaton. Az első forduló résztvevői írásbeli és gyakorlati feladatokat oldottak meg, közülük három szakember jutott tovább a Gundel étteremben megrendezett döntőbe.

A 2019. évi Magyar Sommelier Bajnokság Bajnoka: Tüü Péter. Az első helyezettnek járó kupát és a Közönségdíjat Slezsák Zoltán elnöktől vehette át. Fotó: Magyar Sommelier Szövetség

A döntőben induló sommelier-k többek között arról adhattak számot, hogy miként állják meg a helyüket olyan éttermi helyzetekben, amikor a pezsgőt kell felszolgálni és ételekhez italokat ajánlani, valamint különböző borokat és párlatokat is fel kellett ismerniük.

A neves szaktekintélyekből összeállt zsűrit Fabók Mihály örökös magyar sommelier bajnok vezette; a verseny fővédnöke Nagy István agrárminiszter, a főtámogató a Törley Pezsgőmanufaktúra volt.

Tüü Péter 2017-ben már megnyerte a Magyar Sommelier Bajnokságot, további két alkalommal pedig dobogós helyen végzett.

A döntőt megelőzően a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence-díjának 2018. évi nyertesei vették át a plaketteket és a főtámogatói ajándékokat Slezsák Zoltán elnöktől. A 2014-ben alapított elismerésben ezúttal a tokaji Holdvölgy Pincészet (termelő kategória), a Radovin (kereskedő), a csopaki Márga Bisztró (vendéglátó), Dékány Tibor (szakíró) és Sárkány Péter (oktató) részesültek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlő megtermett, de nem kell senkinek, egyre nagyobb a baj

2026. október 4. 14:10

Hiába terem egészséges szőlő, megfelelő felvásárlási ár nélkül már a szüret sem mindig éri meg. Újabb ültetvények sorsa kérdéses.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Hagyományos és biológiai védekezéssel a szürkepenész ellen

2023. július 6. 12:39

A szőlő és bortermelésben mindig nagy hangsúlyt kap az évjárat szerepe. Vannak kimagaslóan jó évjáratok és kevésbé emlékezetesek.

3,5 milliárd forintból népszerűsítik a magyar borokat külföldön

2019. október 9. 17:03

Magyarországon 65 ezer hektáron 22 borvidéken termelnek borszőlőt, a mintegy 20-30 százalékban exportra kerülő hazai borok pedig az "ország gasztronómiai nagyköveteinek" számítanak.

Ez a borászat felborította a szabályokat: ilyen még nem volt!

2025. június 16. 14:10

Egy kaliforniai pincészet történelmet írt: elsőként palackozta fajtaborként a Châteauneuf-du-Pape-ban engedélyezett szőlőfajtákat.

AM: a borászati ágazat munkáját segítő új intézkedéscsomag született

2022. szeptember 1. 14:26

Az elmúlt években visszatalálunk a régiek örökségéhez, a pezsgőkészítés hagyományaihoz, ebben a folyamatban pedig nagy szerepe van a mindig új utakat és technológiákat kereső magyar borászoknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a IV. Pezsgőkonferencián, Etyeken, csütörtökön.