Szőlő-Bor

Milyen borra számíthatunk idén?

Agrofórum Online

Az időjárás nem kedvezett egyes borvidékeknek az idei évben, de vannak szerencsés kivételek, így a kiesés részben kompenzálható lesz.

Az elmúlt hónapok időjárása az ország számos pontján okozott problémákat a borászoknak. Elsősorban a fagy- és jégkárok, illetve a szokatlanul csapadékos augusztusi időjárás okolható azért, hogy várhatóan átlag alatti lesz az ide bortermésünk. Vannak ugyanakkor olyan területek is, melyeket megkímélt az extrém időjárás. A Mátrai borvidék például szerencsés elhelyezkedésének köszönhetően pozitív várakozásokkal tekint a 2016-os évjáratra: az itt található Dubicz Borászat és Szőlőbirtok előrejelzése szerint például akár kétszer annyi, jó minőségű szőlőt is szüretelhetnek idén, mint a tavalyi, kifejezetten aszályos évben.

Általánosságban elmondható, hogy a bortermelők számára az idei év komoly időjárási kihívásokat tartogatott. Elsősorban a Dunántúli területek szenvedtek el komoly veszteségeket, ahol a fagykárok és a csapadékos augusztus gyakorlatilag ellehetetlenített borászatokat: egyes extrém esetekben szinte a teljes termés látta a kárát az időjárási viszontagságoknak.

Mindeközben a keleti és a déli borvidékeken kifejezetten jó termés várható mennyiségi és minőségi szempontok alapján is. Az előzetes becslések azt mutatják, hogy noha 15-20 százalékos lehet a veszteség a problémás területeken, azonban a szerencsésebb borvidékekből érkező többlettermelés mindezt majdnem teljesen kompenzálhatja majd. Ennek eredményeként előreláthatóan nem lesz olyan bortípus, melyből komolyabb hiány lesz 2017-ben. A tokaji, az egri, vagy például a villányi borvidéken megfelelő termés várható, de olyan terület is akad, melynek kifejezetten pozitív várakozásai vannak a 2016-os borokkal kapcsolatban.

A Mátrai borvidéket különleges elhelyezkedésének köszönhetően – a Mátra déli oldalán, a hegység által nyújtott védelem miatt – lényegében minden természeti csapás elkerülte az idei évben, az időjárási körülmények pedig – átlaghőmérséklet, csapadékmennyiség, napos órák száma – kifejezetten jól alakultak a térségben. Ennek következményeként az innen származó boroknak nem csupán a minősége lesz kiváló, de mennyiségi problémáktól sem kell tartani. Sőt, a Mátrai borvidék egyik borászatánál, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtoknál komoly eredményeket várnak: kétszeresére nőtt az idén szüretelt szőlőmennyiség.

„A 2016-os tételeink minőségben mindenképpen elérik a tavalyi szintet, amikor elsősorban mennyiségi problémáink voltak, mivel az aszály nem kímélte a szőlőinket. Nagy szerencsénk volt az idén, hiszen a jégverések és az egyéb extrém időjárási körülmények elkerültek minket, így a Mátrai borok is hozzájárulhatnak majd ahhoz, hogy az esetlegesen kieső mennyiséget pótolni lehessen. Ami a mi borászatunkat illeti: az Irsai Olivér fehérborunkból például a tavalyihoz képest kétszeres mennyiséget tervezünk palackozni. A borászatunk növekedése egyébként is dinamikus: a 2014-es évjáratból 50.000, az egy évvel későbbi, a 2015-ös évjáratból pedig már 100.000 palackkal számolunk összességében. A kifejezetten pozitív előjelű 2016-os évjáratra ambiciózusan tekintünk, hiszen 200.000 palackot tűztünk ki célul” – mondta el véleményét Dunai Bernadett, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok képviseletében.

Összességében tehát az idei évben minimálisan csökkenhet ugyan a hazai bortermelés mennyisége, de számottevő hiány nem várható semelyik fajtából, bizonyos szerencsésebb területekről pedig, mint amilyen a Mátrai borvidék is, kifejezetten magas minőségű borokra számíthatnak a vásárlók az elkövetkező időszakban.

A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok

Dubicz Borászat és Szőlőbirtok 110 éves múlttal és 123 hektár saját szőlőültetvénnyel rendelkező, kiemelten fehérborokkal foglalkozó pincészet. A Mátrai borvidék nagyszerű adottságait és a legmodernebb technológiát ötvözve, kiváló ár-érték arányú friss, illatos, könnyed boraik mellett, magas beltartalmú reduktív fehérborokat, valamint hordóban erjesztett és érlelt testesebb borkülönlegességeket is kínálnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság, Villány is érintett

2025. július 3. 12:10

Megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége Villány térségében – a Nébih védekezésre figyelmeztet a szőlőkabóca ellen.

Ez a borászat felborította a szabályokat: ilyen még nem volt!

2025. június 16. 14:10

Egy kaliforniai pincészet történelmet írt: elsőként palackozta fajtaborként a Châteauneuf-du-Pape-ban engedélyezett szőlőfajtákat.

Alacsony alkoholtartalmú borok: új irány a borászatban

2025. május 22. 14:10

Az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes borok iránti kereslet növekszik, új technológiák és piaci stratégiák formálják a borászat jövőjét.

Borfogyasztás: ki iszik többet?

2025. május 16. 16:10

A globális borfogyasztás 2024-ben 1961 óta nem látott mélypontra süllyedt, de egyes országok továbbra is kiemelkednek a mennyiség és az egy főre jutó fogyasztás terén.

A jelenlegi időjárás segíti az aszúsodást

2019. október 21. 12:37

Az idei kifejezetten jó évjáratnak tűnik, az eddig bejött tételek szép egyensúlyt mutatnak, a szőlőknek kiváló az érettségi fokuk, a beltartalmi értékek sem vesztek el a nyári melegben.

Segítség a szekszárdi borászoknak

2019. május 18. 05:30

Együttműködési megállapodást írt alá az Erste Bank a Szekszárdi Borvidék képviselőivel a borvidék fejlesztése érdekében.

Nagy-Somló: az egész borvidék a bio útra lép

2019. március 21. 11:17

A Nagy-Somlói Borvidék Hegyközsége döntött: 2023-tól a teljes borvidék áttér ökológiai művelésre.

Ez lenne a siker titka? A hagyomány és az innováció találkozása a román mezőgazdaságban

2019. október 1. 11:10

Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok azonban sokszor eltérnek a keleti blokk megoldásaitól, és az uniós források ésszerű felhasználásával Romániának jó esélye van arra, hogy a közeli jövőben a térség meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé váljon.