Ritka kártevőnk: a tűztövis-gubacsatka (Aceria pyracanthi)

Szaporító anyagát (fajták és hibridek) Magyarországon jelenleg is több kertészeti áruda forgalmazza. Metszés nélkül 2-3 m magasra nő, sűrű bokrú, tövises ágú, télen is zöld levelű cserje. A madarak által kedvelt korall-piros termései szeptember elejétől gyakran tél közepéig-végéig is kitartanak a növényen.

Jól tűri a mérsékelt szárazságot, a városi szennyezett levegőt, az eltérő fényviszonyok között is megél, a talaj iránt igénytelen. Hidegebb teleken a levelek egy része tavaszra vörösbarnára színeződhet és részlegesen le is hullhat.

A felsorolt kedvező tulajdonságai miatt a magánkertekben és közterületi zöldfelületeken szívesen ültetik szoliternek, de nyírott sövénynek is. A bokrok és sövények a tövisek miatt szúrósak, átjárhatatlanok, a növények gondozásakor ezt célszerű figyelembe venni.

Egy európai kigyűjtés szerint a tűztövishez társult életközösségekben mintegy 40-45 faj található. Ezek közül 5 faj a mikrogombákhoz, 35 faj a rovarok csoportjába, 3 faj az atkákhoz tartozik. Az atkák közül 2 faj a takácsatkák (Tetranychidae), 1 faj pedig a gubacsatkák (Eriophyidae) családjának tagja.

Ebben a tanulmányban ezzel az utóbbival, a tűztövis-gubacsatkával (Aceria pyracanthi) foglalkozunk.

A gubacsatkák teste hosszan megnyúlt, többnyire hengeres alakú, 2 pár előreálló lábuk van. A kifejlett egyedek hossza 0,1-0,2 mm így szabad szemmel nem láthatók.  A gubacsatkák váltivarúak, évente több nemzedékben fejlődnek. Egy nemzedék kifejlődéséhez szükséges idő a hőmérséklettől függően 10-14 nap.

A megtermékenyített nőstények telelnek a rügyekben, kéregrepedésekben és a gubacsokban. Az atkák szúró-szívó szájszervükkel gazdanövényük szövetnedveit fogyasztják. A táplálkozásuk során biológiailag aktív anyagok jutnak a növénybe.

Ezekre az anyagokra a növények speciális választ adnak a sejtek számának és/vagy méretének növekedésével gubacsokat hoznak létre, amelynek üregében/belsejében élnek a gubacsatkák. A gubacsoknak a növényen történő elhelyezkedése, alakja, szerkezete, színe az egyes fajokra jellemző, ezért a gazdanövény és a gubacsképlet ismerete gyakran elégséges az okozó faj meghatározásához.

A tűztövis-gubacsatkát 1890-ben Canestrini írta le Olaszországban Phytoptus pyracanthi néven, Crataegus pyracanthus gazdanövényről. (A gazdanövény említett neve ma szinonim név.) A gubacsatka által okozott tünetekről írta, hogy a gazdanövény leveleinek alsó, ritkán felső felületén hoz létre erineumot*.

(*Az erineum rendellenes nemezszerű növényi szőrzet. Az egyes szőrök színe, mérete, alakja, a levéllemezhez viszonyított elhelyezkedése fajspecifikus. A tanulmány további részében sok helyen használjuk a szőrök/növényi szőrök szakszavakat. Ezek említésekor jusson eszünkbe, hogy ezek a képletek nem a növény természetes részei, hanem az atkák szívogatásának következményei.)

A származási helyéről, elterjedési területéről és biológiai tulajdonságairól kevés adat áll rendelkezésre. Mivel a gazdanövény gazdasági jelentősége csekély és az atka által okozott elváltozások csak ritkán okoznak komolyabb károsodást, ezért a faj vizsgálata nem került tudományos érdeklődés homlokterébe.

Az eddigi ismeretek alapján az atka csak a tűztövisen él (monofág) ezért származási helyként azok a területek valószínűsíthetők, ahol gazdanövénye őshonos, így Dél-Európa vagy Nyugat-Ázsia.

Tudomásunk szerint a faj első hazai előfordulására történő (kérdőjeles) utalás 1966-ból származik, amelyben a szerző Eriophyes goniothorax NAL. ssp. pyracanthi NAL.néven említi, amely Európa-szerte előfordul, Magyarországon ritka és a Pyracantha coccinea levelének fonákján nemezes foltokat okoz. (Dr. Farkas Henrik: Gubacsatkák – Eriophyidae, Magyarország Állatvilága – Fauna Hungariae XVIII. kötet, Akadémiai Kiadó. Budapest. 1966).

Néhány hazai és külföldi irodalmi forrás – tévesen – 2008-ra datálja a faj hivatalos magyarországi megjelenését. A pontos időpont és hely : Budapest, Szentimreváros, 2009. 05. 08. (Dr. Ripka Géza: A magyarországi gubacsatka kutatás (Acari: Eriophyoidea) elmúlt negyedszázadának eredményei, Akadémiai Doktori Értekezés, Budapest, 2017)

A faj jelenlegi elterjedésének felméréséhez felhasználtuk az Interneten elérhető tudományos dolgozatokat és a közösségi médiában elérhető azon online felületeket és weboldalakat, ahol a hely megjelölésével a jellegzetes tüneteket mutató növényeket fényképeken is bemutatták.

Az elmúlt években az internetes platformok és a közösségi médiák egyre nagyobb szerepet játszanak a rovarok előfordulási helyeinek megismerésében és közzétételében, ezáltal lehetővé téve az adott helyen a rovarok tudományos szintű vizsgálatát/kutatását.

Ez a módszer az akarológiai felderítésben elsősorban a monofág és jellegzetes tüneteket okozó gubacsatkáknál használhatók, mert az atkák közvetlen vizsgálata – szabad szemmel nem látható kis méretük, speciális eszköz- és szakismeret-igényük miatt – nem lehetséges.

A 2024 február második felében végzett internetes kereséseink találati listája szerint a tűztövis-gubacsatka tüneteinek a tűztövisen történt előfordulását az alábbi országokban jelezték: Belgium, Bosznia-Hercegovina, Franciaország, Horvátország, Magyarország, Németország, Olaszország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia.

A tünetekről: a tűztövis leveleinek mindkét oldalán fejlődő friss kárminvörös erineumok – a kitavaszodás során – többnyire április második felétől válnak feltűnővé, könnyen észlelhetővé. (A tudományos dolgozatokban és a közösségi médiákban szinte kizárólag az ilyen tünetet bemutató fényképeket találhatunk.)

Az új nemezes foltok késő őszig folyamatosan jelennek meg, méretük/felületi kiterjedésük a foltok széleinél növekszik. A foltok többnyire 3-5 mm átmérőjűek, és szabálytalan kör alakúak. A nyár közepétől a tavasszal kifejlődött erineumok elöregedve mélyvörössé sötétülnek. Késő ősszel az időjárás hűvösebbre fordulásával új erineumok már nem fejlődnek, és a koraősszel kialakult új foltok növekedése is leáll. Az áttelelt erineumok színe sötétbarnára, barnás feketére változik.

A kártevők gyűjteményes fényképezése során (5K rendszer), 2013-2024 között 5 alkalommal, Budapest különböző helyein tüneteket mutató növényeken végeztünk megfigyeléseket valamint helyszíni és „házi laboratóriumi” körülmények között digitális fényképeket készítettünk.

Mivel a 2024 előtti vizsgálataink során nem sikerült az atkákat lefényképezni (ilyeneket nem sikerült fellelni az interneten sem), ezért 2024. február 11–20. között Budapest XI. kerületének 3 helyén áttelelt erineumokat hordozó leveleket gyűjtöttünk makrofotók készítéséhez és azok elemzéséhez.

A közelképeket focus stacking (fókuszsorozat) technikával készítettük. Az eredmények bemutatása előtt célszerű megjegyezni, hogy 2023 decemberének középhőmérséklete 2 °C -kal a 2024.januári középhőmérséklet pedig 2,5 °C -kal haladta meg az 1990-2020 közötti hasonló időszakok átlagát. A 2024. február 1–10. között korábbi csúcsokat döntő meleg napok, időszakok voltak, amikor a nappali hőmérsékleti maximum elérte a 16-17 °C -ot is.

A melegebb tél ellenére a mintázott növények rügyei még nem duzzadtak meg, nem mutatták a tavaszi „ébredés” jeleit. (A vizsgálatok befejezése után az első kifakadt rügyeket 02. 25-26-án láttuk.) A begyűjtött nemezes levelek többnyire a fonák irányába kanalasodtak, vagy szélük lefelé behajlott. Az erineumok többnyire a levelek fonáki-, ritkábban a felső oldalán helyezkedtek el.

A leszedett leveleket kisméretű, légmentesen záró műanyag dobozba helyeztük és a rajtuk talált erineumokat 1-2 órán belül a „házi laboratóriumban” lefényképeztük. A fényképezés után a leveleket vissza tettük a dobozokba, majd 3 nap szobahőmérsékleten (25-26 °C ) tartás után ismételten készítettünk fényképeket. A légmentesen záró dobozokra azért volt szükség, hogy a leszedett levelek (és az erineumok) ne száradjanak ki.

A fényképek elemzése alapján elmondható, hogy az új növényi szőrök növekedésük kezdetén fehérek, sárgásfehérek, rövid oszlopszerűek, növénytől távolabbi végükön (disztálisan) változó mértékben duzzadtak, a levél felületén ritkásan helyezkednek el. További növekedésük során a duzzadt részek fehéresből rózsaszínűvé majd csillogó kárminvörössé válnak és egymással összeérve szinte zárt felületet hoznak létre.

A fényképeken látott szőr- és erineum-tulajdonságok alapján az áttelelt barna erineumokat négy kategóriába soroltuk:

1. kategória: az erineumok téli nyugalomban láthatók

A barna/barnásfekete erineumban az egyes szőrök felülete egyenetlen, szögletesen esetenként kráterszerűen horpadt, határozott peremmel. Az erineum foltjában és annak szélein új növényi szőröket nem találtunk. Ebbe a csoportba kevés erineumot soroltunk.

2. kategória: az áttelelt erineumok határvonalán belül vagy annak külső szélénél egymástól jól elkülönült apró fehéres növényi szőrkezdemények voltak. A szőrkezdemények csoportjai önálló foltot is képezhettek.

A fejlődő növényi szőrök fehéres-sárgás színűek, felülnézetben szabálytalan kör alakúak, egymástól változó távolságra helyezkedtek el, közöttük a levél alsó felülete jól látható. Az alsó belső képen az új növényi szőrök oldalnézetben láthatók, ahol egy új nemezes folt kezd kialakulni. A szőrök alacsony oszlopszerűek, felül kissé duzzadtak, a levél fonáki felületére merőlegesen helyezkednek el. Az új növényi szőrök megjelenése arra utal, hogy az atkák már megkezdték a táplálkozásukat (Február!)

3. kategória: az áttelelt barna erineum egyes részein vöröses színű, zárt felületet adó új, fényes kárminvörös színű erineum-növekmény található

A fejlett kárminvörös erineumban a növényi szőrök „bunkó” jellege kifejezettebb. Alsó vékonyabb részük kapcsolódik a levélhez, míg az ellentétes/szabad kissé domború végük hólyag szerűen duzzadt. A csillogó rózsaszín és kárminvörös szőr-részek (jellemző nagyságukat már elérték) felülnézetben mozaikszerűen, szorosan illeszkednek egymáshoz. A nemez felső majdnem zárt felülete és a levéllemez között alakul ki a gubacs belső üregrendszere, amely az atkák létfeltételeit biztosítja.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan keletkeznek az új szőrök is. Ezek képződhetnek az erineum belsejében vagy annak szélén. Amennyiben az újabb szőrök a folt területén belül fejlődnek, azok pontszerűen „kitörnek” az idősebb szőrök rései között. Ha az újabban fejlődő szőrök az erineum szélén képződnek, akkor a folt felülete megnő. Ilyenkor a rózsaszín és a kárminvörös nemezt világosabb részek szegélyezik (lásd a 2. kategóriánál leírtakat).

4. kategória: A kárminvörös új erineum befedte az áttelelt előző évi erineumot, régi elbarnult szőrök csak pontszerűen találhatók

A kép egy levélfonáki erineumot mutat. A jobb felső sarokban ebbe a 4. kategóriába sorolt levélfelszíni erineum látható.

Az 1.-4. képeken – egy kategória-rendszerbe sorolva – bemutattuk az áttelelt nemezes foltokon kialakuló új erineum főbb fejlődési stádiumait. A morfológiai változások nem feltűnőek és hagyományos vizuális ellenőrzéssel még alig észlelhetők.

Hangsúlyozzuk, hogy ezek a „rejtett” folyamatok az atkák nagyon korai aktivitását bizonyítják.

A továbbiakban az atkák jelenlétét fényképekkel is szerettük volna bizonyítani. Az erineumban élő atkák „kifuttatásához” egy új módszert próbáltunk ki. A koncepció alapja az az általános biológiai jelenség volt, hogy a helyváltoztatásra képes élőlények a számukra kedvezőtlenné váló környezetet igyekeznek elhagyni. Ez a hátrányos hatás azonban nem lehet túl erős, hogy az atkáknak legyen elég idejük az erineum belsejéből kimászni és utána se pusztuljanak el nagyon hamar.

A mintavételt követő fényképezés után a leveleket 3 napra légmentesen záró kisméretű műanyag dobozokba szobahőmérsékleten (25-26 °C ) helyeztük el. A légmentes zárás és a kis dobozméret (kis légtér) azért volt fontos, hogy a levelek ne száradjanak ki túl gyorsan. A dobozban kiegészítő párásítást nem használtunk. A 3 nap letelte után az erineumokat ismét lefényképeztük.

A levéllemez és az erineum vertikális metszetén a fehér vonalakkal jelölt helyeken a vörös nemez és a levélfonák között fehér atkák láthatók. (lásd a 3. kategória leírását).

Az atkák teste hosszan megnyúlt , többnyire hengeres alakú, fehéres színűek, 2 pár előreálló lábuk van.

Farkas, 1966 szerint a  nőstény 180 µ hosszú, 37 µ széles, a hím 130 µ hosszú, 35 µ széles.

A kitavaszodást követő magasabb hőmérsékleten atkák szaporodása felgyorsul. A növények a rügyfakadás után új hajtásokat és leveleket fejlesztenek. Az atkák nagy számban vándorolnak ezekre a friss levelekre, ahol gyakran nagy kiterjedésű fehéres szélű rózsaszínes majd kárminvörös nemezfoltokat okoznak.

Ezzel párhuzamosan zajlik a növények természetes lombhullása is (lásd a dolgozat elején a télizöld megjegyzést). Ilyenkor a növény viszonylag rövid idő alatt lehullatja az összes előző évi leveleit, függetlenül attól, hogy azok a gubacsatkától mentesek vagy azzal fertőzöttek voltak-e.

Ennek ismerete azért fontos, mert előző évi erősebb fertőzést követően sokan feltételezhetik, hogy a levelek tömeges sárgulását és lehullását a gubacsatkák okozták. Ez a tavaszi lombhullás a télizöld tulajdonságú növények természetes élettani folyamata.

Az előző évi sárguló leveleken jól láthatók az erineumok barna foltjai. Amikor ez a lombvesztés bekövetkezik, addigra az új erineumok már megjelentek a tavasszal fejlődött friss leveleken.

A 10-11. képeken a vörös erineumok fehéres részein az új növényi szőrök keletkezése és növekedése nagyon intenzíven zajlik. A jellemző méretüket elért szőrök rózsaszínűre majd kárminvörösre színeződnek. A foltok peremén keletkezett új szőrök által a foltok mérete növekszik, melynek során a szomszédos foltokkal összeolvadhatnak. Azokon a helyeken, ahol erineum még nincs, de elkülönült fehér pontok (frissen keletkező új szőrök) találhatók, ott egy új erineum fog kialakulni. (11. kép)

A kép felső részén a levél felső oldalának kör alakú besüppedései láthatók. Ezeknek a mélyedéseknek a fonáki oldalán erineum található. A kép alsó fele egy fonáki erineum vertikális metszetét mutatja a felső oldalán besüppedő levéllemezen.

Az erineum feletti levélrész helyi torzulását (besüppedését vagy kiemelkedését) más gazdanövényeken élő gubacsatka-fajoknál is megfigyeltük.

Az elöregedett erineumok a kárminvörösből mélyvörösre/lilásra színeződnek. Az első ilyen erineumokat május utolsó harmadában találtuk. Az újabb erineumok kialakulása azonban késő őszig folyamatos. A képen az erineumok fejlődésének szinte minden fázisa látható: a pici majdnem fehér új folttól a fehér szegélyű növekvő, a kárminvörös és a mélyvörös foltok egy levélen is előfordulhatnak.

A gubacsatka által előidézett – nem tipikus – őszi sárgulást és levélhullást csak néhány helyen láttuk. A sárgulás csak a nagyon erősen fertőzött leveleken következett be.

Egyes bokrokat többször is felkerestünk, pl. Budapest, XI. Kerület, Budaőrsi út. A nagyforgalmú közút és a járda közti területen elhelyezkedő szoliter növényeket ritkán metszették, csak a gyalogos közlekedést zavaró ágakat vágták le.

Az első fényképeket 2013. 05. 22-én készítettük (13. kép), amikor erős fertőzöttséget észleltünk. A 2024. 02. 20-i mintagyűjtéskor a növények jó állapotban voltak, alig mérhető fertőzöttséggel. Hosszas keresés után csak néhány fertőzött (erineumot hordozó) levelet találtunk. A kisszámú közterületi bokor feltételezhetően nem kapott kémiai növényvédelmet.

A Bikás parkban fényképeztünk idősebb, rendszeresen nyírott sövényt is. A tavaszi mintagyűjtéskor (2024. 02. 11.) csak néhány nemezes levelet találtunk. Az utolsó nyírás eltávolította a fiatal hajtásokat, leveleket. Véleményünk szerint az ismétlődő nyírások az asszimiláló felületben nagyobb csökkenést okoznak, mint a gubacsatkák. A nyári időszakban a földre hullott gubacsos nyesedékről az atkák nem tudnak (tömegesen) visszamászni a növényre.

A gubacsatka ritka előfordulása, a nehezen számszerűsíthető kár, a kémiai védelemben nem részesített növények hosszú távon fennmaradó jó kondíciója és környezetvédelmi szempontok alapján a tűztövis-gubacsatka elleni kémiai védekezést nem javasoljuk.

(*Megjegyzés: Az örökzöld növény lombját több vegetációs időszak után folyamatosan hullatja le. Ide tartoznak a tű és pikkelylevelűek:. fenyők, tuják, borókák, lomblevelűek közül: pl. rododendron, magyal, japán babérsom. 

Az áttelelő levelű vagy télizöld növény nem ősszel, hanem zölden áttelelve tavasszal, lombfakadáskor veszti el leveleit. pl. Jasminum humile (télizöld jázmin), Ligustrum ovalifolium (télizöld fagyal), Lonicera japonica (japán lonc), Pyracantha coccinea (tűztövis)

A lombhullató fa vagy cserje lombját az első vegetációs időszak végén, ősszel, egyszerre hullatja le.)