19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárgazdaság

Rakétatalálat süllyesztette el a 21 ezer tonna műtrágyát szállító hajót

Agrofórum Online

Lassan elsüllyedt egy 21 ezer tonna műtrágyát szállító hajó a közel-keleti Vörös-tengeren azután, hogy még februárban rakétatámadás érte.

Az Egyesült Államok katonai közleménye szerint a brit tulajdonban lévő Rubymar elnevezésű hajót először február 18-án találta el egy ballisztikus rakéta, amelyet követően a hajó víz alá került, és végül a múlt hétvégén elsüllyedt.

Az amerikai hadsereg a Vörös-tenger partjaival rendelkező jemeni húti lázadócsoportot tette felelőssé, és közölte, hogy az incidens környezeti károkat okozhat, valamint más hajókra is hatással lehet.

Az Egyesült Államok Központi Vezérkara (CENTCOM) – amely az amerikai katonai műveleteket felügyeli a térségben – az X-en közzétett bejegyzésében közölte:

„Március 2-án hajnali 2:15 körül az MV Rubymar, egy belize-i zászló alatt közlekedő, brit tulajdonban lévő teherszállító hajó elsüllyedt a Vörös-tengeren, miután február 18-án egy ballisztikus rakéta eltalálta. „Az indokolatlan támadás óta a hajó lassan víz alá került” – közölte a CENTCOM.

A 171 méter hosszú hajó február 8-án indult el a Szaúd-Arábia keleti partjainál lévő Ras al Khair kikötővárosból. Mielőtt a feltételezett rakétacsapás megtörtént volna, az Arab-félszigetet megkerülve és a Vörös-tengeren haladt. A hajónak február 27-én kellett volna megérkeznie a bulgáriai Várna kikötőjébe.

A CENTCOM közleménye szerint: „A mintegy 21 000 tonna ammónium-foszfát-szulfát műtrágya, amelyet a hajó szállított, környezetvédelmi kockázatot jelent a Vörös-tengeren. Mivel a hajó elsüllyed, a felszín alatt más hajókra is veszélyes lehet, amelyek a forgalmas hajózási útvonalakon haladnak át”.

Az ENSZ még januárban azt nyilatkozta, hogy a Vörös-tengeren a hútik által elkövetett merényletek „pusztító hatásúak a globális kereskedelme és az ellátási láncokra nézve, amelyek már így is az ukrajnai háború és a Panama-csatornán uralkodó, az éghajlatváltozással összefüggő körülmények hatásaitól szenvednek”.

A húti lázadók Jemen nagy részét, köztük a Vörös-tenger partvidékét is ellenőrzésük alatt tartják. November óta, az Izrael és a Hamász közötti gázai ellenségeskedések kezdetét követően a húti lázadók fokozták a Vörös-tengert a Földközi-tengerrel összekötő Szuezi-csatorna felé tartó hajók elleni támadásaikat, arra hivatkozva, hogy az izraeli kikötőkbe tartó hajókat veszik célba.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Precíziós szolgáltatásokkal díjazzuk, ha most rendeli meg a tavaszi komplex műtrágyákat!

2020. december 16. 08:46

A talajmintavétel és a tápanyag-gazdálkodás képezik a növénytermesztés alappilléreit, és nem csak a talaj, hanem a növény igényeit is középpontba helyezik. Itt is igaz a szükséges és elégséges elv betartása. A szükségtelenül kijuttatott műtrágya pazarlás, a kevés tápanyag pedig limitálja a termést.

Mi okozza a paprika leveleinek torzulását?

2023. május 31. 04:36

Kiültetésre váró paprikapalántáimon furcsa alakú leveleket látok. Torzultak, ráncosak a leveleik. Mi okozhatja?

Hogyan trágyázzuk konténerben nevelt kerti dísznövényeinket?

2022. július 17. 04:37

A konténerben nevelt kerti dísznövényeim trágyázását hogyan oldhatom meg? Miként végezzem a tápoldatozást?

A műtrágyázás és öntözés meglepő hatásai a kukoricahozamokra

2023. december 11. 16:40

Milyen hatással van a kukoricára mono-, bi- és trikultúrában a műtrágyázás és öntözés? Erre is választ adnak a Debreceni Egyetem (DE) tartamkísérletei.