Növényvédelem

Terjedőben a búza rozsdabetegségek

Agrofórum Online

A búza rozsdabetegsége (gombás megbetegedések egy csoportjának összefoglaló neve, amely odafigyelés hiányában akár a teljes terményt is elpusztíthatja), egyre több helyen üti fel fejét Európában, Afrikában és Ázsiában, olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) két új tanulmányában. A betegség Magyarországon is jelen van.

A kiadványok, melyeket a neves Nature is kiemelt, figyelmeztetnek, hogy mind a sárga- és vörösrozsda esetében új típusok jelentek meg tavaly a világ különböző pontjain.

Mindeközben a már ismert rasszok továbbterjedtek más területekre, különösen a Földközi-tenger térségében, figyelmeztetve minket a megelőzés és korai lépések fontosságára.

A búza az egyik legfontosabb élelmiszer- és megélhetési forrás több mint egy milliárd ember számára a fejlődő világban. Észak- és Kelet-Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia nyugati, központi és déli területei – mind célpontjai a rozsdabetegségeknek – földünk teljes búzatermelésének 37 %-át adják.

„Ezek az új, agresszív búzarozsda típusok épp akkor jelentkeztek, amikor nemzetközi partnereinkkel még a már meglévőkre koncentráltunk, ezért most gyors, de alapos megközelítést kell választanunk,” mondta a FAO növényvédelmi szakértője Fazil Düsünceli.

A rozsdabetegségek a szél révén gyorsan tudnak áthidalni nagy távolságokat. Ha nem fedezik föl időben, a teljesen ép búzakalászból, akár pár héttel az aratás előtt, a fertőzés után nem marad más, csak sárga levelek és fekete, elszáradt magok.

A gombaölők segíthetnek a károk enyhítésében, de a korai felismerés és a jól időzített reakció szintén fontosak. Csakúgy, mint az integrált növényvédelmi megközelítés.

A Földközi-tenger térsége a legveszélyeztetettebb

Szicília szigetén egy új szárrozsda típus (a TTTTF) több ezer hektárnyi durumbúzát fertőzött meg tavaly, ami az elmúlt évtizedek legnagyobb ilyen rozsdabetegség kitörése volt Európában. Úgy tűnik, hogy a kenyérbúza variánsokat is elérheti ez a típus.

Más országok Európában, Közép-Ázsiában és Afrikában mindeközben pedig a sárgarozsda újonnan azonosított típusaival kénytelenek szembe nézni.

Olaszországban és a skandináv államokban, illetve Marokkóban egy, még el nem nevezett, sárgarozsda típus jelent meg. Az első vizsgálatok alapján ez a típus különösen agresszív és jobban tűri a magasabb hőmérsékletet, mint más társai.

Mindeközben búzatermesztők Etiópiában és Üzbegisztánban az AF2012 sárgarozsda ellen hirdettek hadjáratot. Ezt megelőzően ez a típus csak Afganisztánban volt jelen, majd Északkelet-Afrikában azonosították, ahol több tízezer hektár búzát támadott meg.

A FAO, partnereivel együttműködésben, az érintett országok rozsdabetegség szakértőinek biztosít továbbképzéseket a fertőzés felismerése és kezelése terén.

Az újak mellett a régiek sem tűntek el

A már jól ismert Warrior típusú sárgarozsda, amely Észak-Európában és Törökországban bukkant fel pár éve, tovább terjedt a széllel és így már az egész kontinensen és Nyugat-Ázsiában is jelen van.

Mindeközben a Digalu (TIFTTF) szárrozsda rassz folytatja pusztító körútját Etiópiában, míg az Ug99 további 13 országban Kelet-Afrikában és a Közel-Keleten – legutóbb Egyiptomban azonosították.

Nemzetközi összefogás nélkül nem megy

Az Aarhus tanulmány a FAO, az Aarhus Egyetem, továbbá a Száraz Területek Nemzetközi Mezőgazdasági Kutató Központja (ICARDA) és a CIMMYT együttműködése révén született meg.

Az előbb felsorolt szervezetek által közösen tartott tavalyi tréninget 2017-ben megismétlik, aktualizált tartalommal. Ennek helyszíne a közelmúltban a törökországi Izmirben alapított regionális kutatóközpont lesz.

Mindezek a FAO négyéves globális rozsdabetegség programjának részét képezik, ami támogatja a regionális együttműködéseket és az egyes országokat megfigyelési kapacitásaik fejlesztésében.

Emellett segít az országoknak a gyors reakcióban a fertőzés megjelenésekor, hogy meggátolják a széleskörű terjedést és az ezzel járó komoly károkat, főleg az élelmezésbiztonságban. Mindazonáltal, az ellenálló búzafajták nemesítése és a nemzeti akciótervek megfelelő – pénzügyi – források nélkül mit sem érnek.

A tanulmányok az alábbi linkeken érhetők el:
http://wheatrust.org/news-and-events/news-item/artikel/caution-risk-of-stem-rust-in-eastern-mediterranean-basin-in-the-forthcoming-2017-season-due-to-ou/ 
http://wheatrust.org/news-and-events/news-item/artikel/new-races-caused-epidemics-of-yellow-rust-in-europe-east-africa-and-central-asia-in-2016/

(FAO)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi csók, beteg fák: mi a kapcsolat?

2025. december 24. 07:10

A karácsonyi fagyöngy szép, ünnepi és veszélyes egyszerre: mutatjuk, mi zajlik a fák koronájában.

Permetezési Napló: szigorodnak a szabályok 2026-tól

2025. november 17. 08:10

A Nébih megerősítette, hogy a növényvédelmi és nitrát adatszolgáltatási kötelezettségek változatlanok, 2026-tól azonban nő a Permetezési Napló adattartalma.

Fordulat jön a biológiai növényvédelemben?

2025. november 15. 11:10

Az európai képviselők szerint az uniós gazdák csak akkor tudnak a kémiai peszticidekről lekapcsolódni, ha a biológiai alternatívák valóban elérhetővé válnak.

Megvizsgálták a gazdálkodók bőrét, nyugtalanító felfedezést tettek

2025. november 10. 14:10

Nem csak a mezőgazdasági termelők, hanem az átlagember bőrén is számos növényvédő szer megtapadhat, ami egészségügyi kockázatot rejt magában.

Új megoldás a gazdaságunkban: a búza őszi gyomirtása

2021. május 14. 10:47

Szabó Zoltánék 570 hektáros családi gazdaságában a véletlen hozta úgy, hogy össze tudják hasonlítani az őszi és a tavaszi gyomirtást, hiszen az időjárás miatt az egyik táblájukon még el tudták végezni a kezelést, a másikon viszont már nem - így az kontrollterületté válhatott.

Gyomirtás Videó

Az Amazone 457 millió euró forgalmat ért el 2017-ben

2018. január 29. 15:22

A 2017-es üzleti évben tovább gyarapodott az Amazone vállalati csoport. A konszolidált éves forgalom 457 millió euróra nőtt, mely esetében a kereskedelmi forgalmat nem vesszük figyelembe. Ez rekord-érték a vállalat történetében.

Határszemle-sorozatot tartottak kertészek és szőlészek számára

2023. április 24. 18:37

Nyolc időpontban és helyszínen rendezték meg a Lucza Kertész Praktikum szőlő-gyümölcs továbbképzést és határszemle-sorozatot.

Zöldségtermesztésben néha alábecsült, máskor túlértékelt növényi tápelemek I.

2022. május 3. 05:36

Mit kell tudni a kémiai elemek növényélettani hatásáról, növénytáplálásban betöltött szerepükről?