A tápanyagellátással kapcsolatos fejlődési rendellenességek a tünetek alapján sok esetben megkülönböztethetők a fertőző betegségek szimptómáitól, de más abiotikus tényező okozta növekedési zavaroktól is. A korán megállapított kiváltó okok pedig lehetővé teszik a gyors, szakszerű beavatkozást, amelyekkel elkerülhetők a jelentősebb termésveszteségek, a minőségromlás.
A tünetekről történő betegség felismerésnek számos előnye mellett (pl. gyorsaság, olcsóság), van hátránya is, a retrospektív jelleg, azaz a tünetek alapján történő kezelés minden esetben egy visszatekintő, előzményekre alapozó diagnosztikai módszer, már csak akkor állapítjuk meg a betegséget, amikor már kialakult.
A tünetek alapján történő diagnózis soha nem azonos értékű az objektív mérésekre épülő betegség-meghatározással (növényanalízis, talajvizsgálat stb.), el kell fogadni, hogy még a legismertebb tünetek estén is tájékoztató jellegű. Nem tudható egy levél-klorózist mutató növény esetében, a tápelem talajban lévő hiánya (abszolút hiány), vagy felvételnél jelentkező zavarok váltották ki, azaz adott esetben a talajban van elegendő tápanyag, csak a növénybe jutása akadályozott (relatív hiány).
Milyen tényezők zavarhatják a növények tápanyagfelvételét?
A hiányt kiváltó okok közül lapvetően megkülönböztetünk belső, növényi eredetű tényezőket, és beszélünk külső, azaz környezeti tényezőkről. Belső tényezők lehetnek genetikai eredetűek, de adódhatnak fertőző betegségekből (szártő-betegségek pl. fuzáriumos szártő-rothadás) és kártevők jelenlétéből is (pl. gyökérgubacs-fonálféreg).
A külső (ún. abiotikus) tényezők csoportján belül szokás megkülönböztetni klimatikus okokat, edafikus, vagyis talajjal összefüggő fejlődési zavarokat, technológiai hibákat és toxikus anyagok által kiváltott rendellenességeket. Az okok csoportokba sorolása sokszor vitatható, közöttük éles határt húzni nem lehet, didaktikai szempontból jó, de gyakorlatban nincs nagy jelentősége. (Pl. a rosszul összeállított vagy túl tömény tápoldatot hová sorolható? Technológiai hiba vagy toxikus tényező?)
Kedvezőtlen talaj-tulajdonságokból adódó tápanyag-felvételi zavarok
A talajtulajdonságokra visszavezethető relatív tápanyaghiány adódhat a talaj kémiai és okozhatja a talaj fizikai (szerkezeti) tulajdonságai is. A leggyakoribb okok közé sorolható a tápanyagok egymáshoz viszonyított aránytalansága (ionantagonizmus jelensége), a kedvezőtlen talaj és tápoldat kémhatás, magas talaj-sótartalom (EC), vízellátási zavarok (túlöntözés, vízhiány), kedvezőtlen páratartalom és talajhőmérséklet, valamint a rossz, levegőtlen talajszerkezet.
Minden trágyázási tanács hangsúlyozza a „harmonikus tápanyagellátás” fontosságát, ami azt jelenti, hogy az egyes növényi tápelemek egymáshoz viszonyítva olyan arányban álljanak a növények rendelkezésére a talajban, a gyökérközegben vagy a tápoldatban, mint ahogy azt adott időben (fejlettségi korban) a növény igényli.
Mely tápanyagok aránytalansága, túlsúlya okozhat relatív hiányt? – vetődik fel a kérdés.
Elvileg valamennyi tápelem esetében fennállhat túlzott jelenlét, és ebből adódóan más elem(ek) felvételének zavara. A zöldségtermesztésben, talajos termesztés esetén az ionantagonizmus egyik leggyakoribb kiváltója a magas talaj-mésztartalom.
Általános szabálynak tekinthető az ~5%-os határ, amennyiben a szénsavas mésztartalom ezt az értéket meghaladja, számítani lehet a vas, a mangán, a cink, a bór, de egy határon túl a kálium és a magnézium hiányára is.
A kálium és a magnézium viszonylatában is fennáll az ionantagonizmus jelensége, a gyorsabban mozgó K+ kiszorítja a növény-táplálkozási láncból a lassabban mozgó magnéziumot (Mg++), előidézve ezzel enyhébb vagy súlyosabb hiányt.
Szerves trágyák, különösen az éretlen istálló és baromfi trágyák esetében az ammónium-ion is, mint konkurens, akadályozhatja a magnézium, a kálium, és néhány mikroelem felvételét (pl. mangán, cink), és gyakran kalciumhiány tüneteket is okoz. A zöldségfélék termesztése során gyakrabban az alábbi ion-antagonizmus jelenségekkel találkozhatunk:
- ammónium (NH4) – kálium (K),
- ammónium (NH4) – mész (Ca),
- kálium (K) – magnézium (Mg),
- nátrium (Na) – kalcium (Ca),
- kalcium (Ca) – kálium (K),
- foszfor (P) – nitrogén (N),
- foszfor (p) – cink (Zn),
- kalcium (Ca) – bór (B); vas (Fe); mangán (Mn), cink (Zn),
- alumínium (Al) – foszfor (P) valamint
- foszfor (P) és vas (Fe) esetében.
Minden tápelem túlzott jelenlét vagy túladagolás lehet más elemnek konkurense, kisebb-nagyobb mértékben zavarhatja annak felvételét!
Optimális talajkémhatás
A termesztett növényeink, így a zöldségfélék számára is, a semleges vagy az enyhén savanyú talajkémhatás mondható optimálisnak. Ha a 7 pH-értéktől nagyobb mértékű eltérés van – több mint egy pH – oly mértékben megváltoznak a talajban az oldási viszonyok, hogy az a tápanyagfelvételt jelentős mértékben rontja, zavar keletkezhet létfontosságú tápelemek felvételében, oldhatatlanná, és ezáltal felvehetetlenné válnak a növény számára.
Alacsony pH-nál olyan anyagok kerülhetnek káros mennyiségben a talajoldatba, amelyek mérgezést okozhatnak. 8 pH-érték felett, a molibdén kivételével, a félmikro- és mikroelemek felvétele nehezebb (bór, cink, mangán, vas stb.).
A víz a növényi tápelemek oldó és szállítóanyaga, jelenléte – mennyisége és összetétele (minősége) – döntően hat azok felvételére.
Számos fejlődési rendellenesség, tápanyaghiány-tünetek és hiánybetegségek vezethetők vissza a gyökérközeg nedvességtartalmára, a talajoldat töménységére, az öntözővízben oldott káros anyagokra. Szélsőséges eseteket nem számítva, nedvesebb talajon mindig jobb a tápanyagfelvétel, aminek kettős oka van: jobbak az oldási viszonyok és fokozódik az elemek mozgása.
Szárazságból adódó tápanyag-felvételi zavar
Szárazság esetén – még kedvező tápanyagellátás mellett is – a talajoldat koncentráltsága károsan megemelkedhet, ebből adódóan tápanyag-felvételi zavar alakulhat ki. Ahhoz, hogy az oldott sók könnyen bejuthassanak a gyökérsejtekbe, a talajoldatnak hígabbnak kell lennie, mint a sejtoldat.
Szárazság idején a talajoldat töménnyé válik, ebből adódóan a növények egyre nagyobb energia-befektetés árán képesek a vízvesztés megakadályozására, a víz és tápanyagok felvételére. A talajoldat koncentrációját elektromos vezetőképességben, azaz EC-ben fejezzük ki, amely pontos értéket ad a talajoldat ásványi sótartalmának koncentrációjára.
A termesztési gyakorlatban a vizek és tápoldatok fajlagos vezetőképességét 20 °C-ra vonatkoztatva adjuk meg, mértékegységként a mS/cm-t használjuk.
A talaj magas sótartalma elsősorban a legnehezebben transzspirálódó tápelemnek, a kalciumnak felvételét, a növényben való mozgását akadályozza. Ez a magyarázata annak, hogy a szikesedésre hajlamos talajokon, továbbá rossz minőségű (szikesítő) öntözővíz hatására, de vízhiány vagy túltrágyázás esetén is, olyan jellegzetes mészhiány-betegségek alakulnak ki, mint a paradicsom és a paprika csúcsrothadásos betegsége, vagy a saláta levélszél-barnulása.
Öntözéssel gyógyítani
A kalciumnak a felvétele, illetve a növényen belüli mozgása azonnal lelassul vagy leáll, ha vízellátási zavar lép fel, ebből következik, hogy a mészhiány-betegségeket leghatásosabban öntözéssel gyógyíthatjuk.
A jó szerkezetű, magas humusztartalmú talajon a tápanyag-felvételi zavarok lényegesen ritkábban jelentkeznek. Ezért a zöldségtermesztésben – ahol a növények a talaj szerkezete iránt egyébként is magasabb igényeket támasztanak, minta szántóföldi kultúrák – különösen nagy szerepe van a szerves trágyázásnak, a szakszerű talajművelésnek, és minden olyan termesztés technológiai tényezőnek, amely javítja a talaj szerkezetét.
A tömörödöttség, a nedvességtartalomból adódó levegőtlenség (például vasnál – 1. kép), a kiszáradás (például bórnál) vagy az alacsony hőmérséklet (például foszfornál) mind kiváltója lehet a tápanyaghiánynak.
Nyári hónapokban a szárazságból, üvegházakban és fóliák alatt az őszi-téli hónapokban a magas talajvíztartalomból, a túlöntözésből adódó tápanyag-ellátási zavarok figyelhetők meg. A levegőtlen, vízzel telített talajban megváltoznak a redukciós és oxidációs viszonyok, az oxigénben szegény környezet, a vasion felvételét akadályozza, ebből adódóan a hajtásvégek kisárgulnak, jellegzetes vashiány tünetet mutatnak.
Erre gyakran lehet példát találni az őszi-téli uborka-, paradicsom- és paprikahajtásban, de a szabadföldi káposzta és gyökérzöldségfélék esetében is. Lombtrágyázás helyett az öntözés szüneteltetésével egybekötött talajlazítás a leghatásosabb gyógymód.
Talajhőmérsékleti hatások
A talajhőmérséklet változása különböző módon befolyásolja a tápanyagok felvételét, illetve felvehetőségét. A növényfajra jellemző optimális talajhőmérséklet hatására fejlettebb, nagyobb tömegű, elágazóbb gyökérzet alakul ki, és fokozódik a gyökértevékenység is. Ennek következtében megnő a növények tápanyagfelvevő felülete, a növény jobban tudja hasznosítani a talaj tápanyag készletét.
Zöldségfélék közül az uborka, a paprika, a paradicsom, bab, görög- és sárgadinnye, valamint a tojásgyümölcs különösen érzékeny a talajhőmérsékletre. Ezek esetében az optimumnak számító 21-22 °C alatt jelentősen csökken, 14-16 °C alatt gyakorlatilag leáll a víz- és tápanyagfelvétel.
Melegebb talajban intenzívebb a tápanyagok oldódása, ezáltal nagyobb a talajoldat tápanyag-koncentrációja, valamint a fokozott mikroorganizmus-tevékenység következtében a szerves anyagokból a nehezen hozzáférhető anyagok gyorsabban alakulnak át (mineralizálódnak) a növények által felvehető ásványi formává.
Szabadföldi termesztésben kora tavasszal, és hajtatásban októbertől áprilisig a hideg talaj okoz gondot. Júniustól augusztus végéig – különösen homoktalajok esetében – az az időszak, amikor a gyökérközeg túlzott felmelegedésével kell számolni.
Forróság és párologtatás
A forró talajban perzselési kárt szenvednek a hajszálgyökerek, és az így sérült, funkcióját csak részben ellátni képes gyökérzet állandó öntözés ellenére sem tud elegendő vizet és tápanyagot felvenni az asszimilációhoz és a párologtatáshoz.
Gondolhatnánk, a nyári melegben a száraz levegő és a tűző napsütés nagymértékben elősegíti az asszimilációt. A klimatikus feltételek adottak, magas hőmérséklet, erős napsütés, intenzíven képes párologtatni a növény, ebből adódóan a tápanyagok hasznosulása is jobb.
Tévedés! Az 50% körüli légnedvesség hatására leáll az asszimiláció, a növény védekezve az erős párologtatástól és kiszáradástól, bezárja légzőnyílásait. Tekintettel arra, hogy nincs párologtatás, nincs vízfelvétel sem, így a víz hiányában a tápanyagok sem kerülnek a növény szervezetébe.
Magas páratartalom esetén (90-95% felett) hasonló jelenség játszódik le télen, borús időben az üvegházakban, amikor a párával telített légtérben a növény légzőnyílásain keresztül nem képes a felesleges vizet leadni szervezetéből. Ebből adódóan párologtatása, mint ahogy a vízfelvétele is megszűnik, valamint a tápanyagfelvétel is leáll.
Gyakran találkozhatunk paprikánál, paradicsomnál, dinnyénél és uborkánál, a relatív tápanyaghiány átmeneti jelenségével is, amikor a fejlett, egészséges palánták alsó levelei a kiültetést követően megsárgulnak.
Minél kisebb tápkockát használunk, vagy ha szálas palántát ültetünk, különösen feltűnő a tápanyaghiány jelenség, ami a makroelemek komplex tüneteként figyelhető meg. Hideg talajban a gyökértevékenység lassú, a felszedéskor megsérült gyökerek kezdetben nem, vagy csak lassan képesek a talaj tápanyagkészletét hasznosítani, miközben a lombozat a meleg fólia alatt, vagy szabadban a napsütés hatására tovább növekszik, fejlődéséhez igényelné a vizet és a tápanyagokat.
A tápanyagfelvétel a gyökérfejlődés megindulásával helyre áll, de ez a talaj hőmérsékletétől függően akár 10-14 napot is igénybe vehet. Ilyen esetben a kiültetést azonnal követő lombtrágyázásnak jó hatása van, tekintettel arra, hogy a tápanyagfelvételben a levélzet átmenetileg helyettesíteni tudja a működésükben korlátozott gyökereket.
Cikksorozatunkban a zöldségféléken előforduló tápanyag-hiánytüneteket vettük sorra, részletesen leírva az egyes elemek hiánya esetén tapasztalható tüneteket. Ugyanakkor jeleztük a tünetek hasonlóságából, a szimptomatológia szubjektív jellegéből és a tápanyagok felvételét zavaró körülményekből adódó tévedések lehetőségét is. Ezért egy-egy tünet alapján hozott döntést mindig alapos mérlegelés előzze meg, biztos diagnózis csak objektív módszerekkel végzett vizsgálatok alapján mondható.
