15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Zöldség-Gyümölcs

Mennyibe kerül a világ legdrágább dinnyéje?

Agrofórum Online

Mindig is léteztek méregdrága gyümölcsök, amelyekből csak nagyon kevés termett a világon, vagy a termesztésük rúgott csillagászati összegekre.

Kevesen gondolhatják, hogy ezek között létezik egy dinnyefajta, amelynek ára 250 dollártól egészen 23 ezer dollárig (8,3 millió Ft) terjedhet. De vajon mitől kerül ennyibe egy dinnye? Nos, ez a dinnye nem egészen úgy fest, mint az itthon megszokott, nyáron pár ezer forintba kerülő görögdinnye.

A Densuke egy megdöbbentő küllemű (mert a héja már-már feketének tűnik), különösen édes dinnye, amit Japánban, Hokkaido szigetén, Toma közelében nevelnek. Évente mindössze tízezer dinnye kerül forgalomba, amelyek ára rekordmagasságokba szökik világszerte.

A videó készítője a szemünk láttára vág fel egy 300 dolláros Densuke dinnyét, amely látványra egyébként nem sokban különbözik a hagyományos görögdinnyéktől Ráadásul azt mondja a feltöltő, hogy bár finom és lédús, no és kevés magja van, ízében szinte ugyanolyan, mint egy átlagos dinnye. Akkor miért kerül ilyen sokba? Nos, részben a kiváló marketingnek, részben pedig annak köszönhetően, hogy ritkaságnak számít, és ettől rögvest felértékelődik a világ szemében.

Az első Densuke dinnyét 1984-ben termesztették Japánban, az elmúlt évtizedek során pedig a japán gyümölcspiac luxustermékévé vált. Mivel igen ritka és drága, a hírességek előszeretettel vásárolják, hiszen ugyanolyan státuszszimbólumnak számít, mint egy luxusóra vagy luxusautó, amelyeket nem sokan engedhetnek meg maguknak.

A 300 dolláros ár azonban még nem is tekinthető magasnak. A világ legdrágább Densuke dinnyéje ugyanis egy aukción kelt el, nem kevesebbért, mint 23 ezer dollárért! A Dodo farmon termesztett dinnyéket külön polírozógéppel teszik fényesebbé, majd díszdobozokba csomagolva szállítják el.

Minden dinnye azonos méretű és súlyú, a formájuk tökéletes gömb. Kézzel fonott díszzsinór, családi pecsét kerül rájuk, illetve egy eredetigazoló papír. A videón végignézhetjük e különleges dinnye termesztését is, amely az egyedülálló vulkanikus talajnak köszönhetően mesésen fejlődik. 

Az erről szóló videó itt látható:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kilónként 72 forint a sárgarépa termelői ára Hollandiában

2025. február 28. 11:10

A domináns termelői árszint 17-18 eurócent körül van, és ez a szint az elmúlt hetekben meglehetősen stabil maradt.

Már Szarvason is elérhető a MATE „Gyümölcsfák metszése” képzése

2025. február 19. 14:40

A szintén meghirdetett Gyümölcsfák oltása egynapos képzésen megismerhetik az eredményes oltás eszközeit és azok helyes használatát.

Szigorítják az idénymunkát – ki talál így majd embert?

2025. február 17. 16:10

2025. július 1-jétől egy munkavállaló naptári évenként legfeljebb 120 napot dolgozhat ilyen keretek között.

Mik azok a fototoxikus növények?

2025. február 5. 09:40

A fototoxikus növények olyan kémiai vegyületeket tartalmaznak, amelyek a bőrrel érintkezve és UV-sugárzásnak kitéve bőrirritációt okoznak.

Sorköztakarási lehetőségek a dinnyetermesztésben

2019. december 19. 10:17

A magyarországi dinnyetermesztés az utóbbi időben nagy változásokon ment keresztül, ami többek között a terület csökkenésében és a technológiai elemek fejlődésében mutatkozott meg. A görögdinnye termőfelülete sajnos évről-évre folyamatos csökkenést mutat, 2019-ben kb. 4500 ha-on folyt a termesztés.

Mi történik a sárgadinnyével oltás és tárolás hatására?

2023. május 16. 12:39

Vajon melyik a legédesebb és legélénkebb színű sárgadinnyefajta? Mi történik a sárgadinnyével oltás és tárolás hatására? És tényleg lehet tökízű az oltott sárgadinnye? Németh Dzsenifer, a MATE doktorjelöltje e kérdésekkel kapcsolatban végzett fajtaösszehasonlító vizsgálatokat az élelmiszertudományban használatos modern eljárások segítségével.

Rekordmennyiségű dinnye fogyott a Lidlben

2021. szeptember 20. 09:57

A Lidl Magyarország évek óta elkötelezett a magyar beszállítók támogatása mellett, ezirányú elhivatottságát jól mutatja, hogy idén rekordmennyiségű, mintegy 17 000 tonna hazai görögdinnyét értékesített belföldön és a külpiacokon összesen, mely közel 50 százalékos növekedést jelent a 2020-as szezonhoz képest.

Nyár, dinnye, szeletem

2018. július 20. 07:00

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is útjára indította „Nyár, dinnye, szeletem” elnevezésű dinnye fogyasztásösztönző kampányát az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Agrárminisztérium támogatásával.