Növénytermesztés

36 hektár szántóföld vált használhatatlanná a hódok miatt

Agrofórum Online

A hód egész Európában a kihalás szélére jutott a 19 században, ám védett státuszának köszönhetően manapság újra terjed.

Így történik Németországban is, ami időnként gondot is okoz már. Ugyanis ha a hód túl közel építkezik a mezőgazdasági területekhez, a földet használhatatlanná teheti a gazdák számára.

A hód épít, a gazda területet veszít

A szász-anhalti Bad Schmiedebergben is visszahódították a hódok az élőhelyeiket. Aminek azonban a helyi gazdálkodó kevésbé örült, hiszen 36 hektárnyi földet nem tudott megművelni, mivel annak nagy része munkagépekkel járhatatlanná vált.

Egy másik, 1200 hektáros gazdaságban, Kleinkorgauban pedig egy árok egy kilométeres szakszán hat hódfészket találtak. Ezen a területen is a megemelkedett vízszint miatt túl puhává vált a terület ahhoz, hogy gépekkel közlekedni lehessen rajta.

Normális esetben a gazdaság ezeken a földeken takarmányt takarítana be. A gazda a pénzügyi veszteségeit hektáronként mintegy 1300 euróra becsülte. Hozzátette, a felgyülemlett vizet lecsapolni is szinte lehetetlen lesz.

A hódok Magyarországon

Ezeknek a nagy és erős állatoknak az állománya Magyarországon is kipusztult már egyszer, 1854-ben Ács mellett látták az utolsó példányt. Visszaköltözésük az országba 1991-ben kezdődött, amikor Ausztriából spontán módon betelepült néhány egyed a Szigetközbe, és szaporodni kezdett.

Emellett a vizes élőhelyekre a hód tudatos visszatelepítése is elindult 1996-tól, aminek köszönhetően a faj állományai mára az egész országban többé-kevésbé jelen vannak. Ezt jelzi, hogy már a Duna budapesti szakaszáról is ismételten jelzik az előfordulásukat.

Sajnos az állatok egyedszámának növekedésével együtt járnak a németországi esetekhez hasonló konfliktusok is. Ennek következtében 2022-től október 1. és március 31. között engedéllyel vadászhatóvá vált a hód, az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása érdekében is.

Tudni kell azonban, hogy a „bosszantó” hódvárak, gátak természetvédelmi szempontból rengeteg haszonnal járnak. Élőhelyet és ivóhelyet biztosítanak más, sok esetben védett fajok számára, és a kialakult kis tavacskák a nyári klímaszabályozásban is fontos szerepet töltenek be.

Nem beszélve a német gazdák oldaláról ugyan negatív, valójában azonban rendkívül fontos talajvízszint-emelkedésről. A talajvízszint ugyanis az utóbbi években a klímaváltozás következtében szinte az ország egész területén csökkent, ami a növényállomány életbenmaradási esélyeit nagymértékben csökkenti.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Egyre több figyelem irányul a korai búzafajtákra

2023. augusztus 3. 16:10

Előzze meg az érésidővel a nyári forróságot úgy, hogy közben nem köt kompromisszumot az egyéb értékmérő tulajdonságok rovására.

A szántóterület 45 százaléka az alföldi megyékben található hazánkban

2022. február 16. 04:05

Szántóföldi növénytermesztés szempontjából az egyik legjelentősebb megyénk Békés, ahol az ország összes szántóterületének több mint 9 százaléka terül el.

Ismerkedjen meg a SAATEN-UNION őszi fajtakínálatával!

2020. augusztus 12. 10:41

Termékkatalógusunkban az őszi kalászosokat, őszi borsóinkat és zöldítési keverékeinket is megtalálja.

Hozza ki a hibridkalászosokból a maximumot! (SAATEN-UNION Hungária Kft.)

2021. július 2. 12:48

A szántóföldi növénytermesztésre a folyton változó és egyre változatosabb termelési körülmények, továbbá a hektikus piaci árak jellemzők. Ebben a bizonytalan környezetben hibridek használatával tehetjük hatékonyabbá kalászostermesztésünket, hiszen a hibrideket a fajtáknál lényegesen nagyobb termésbiztonság jellemzi.