15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Életmód, gasztronómia

Honnan tudom, hogy túl sok burgonyát eszem?

Agrofórum Online

Régen az emberek a „mindennapi” kenyerük mellett bizony, majd’ mindennap burgonyát ettek. Hogy miért? Mert olcsó volt és elérhetőbb, míg a húsfélék jellemzően csak heti egyszer, általában hétvégén kerültek az asztalra.

Igaz, nem is volt annyi rákos és köszvényes, sőt, szív- és érrendszeri megbetegedés, mint a modern világban, a krumpli azonban megvetette a lábát, és benne maradt a mindennapos étrendben. Sajnos azonban nem úgy, ahogy kéne.

Hiszen tepsiben, héjában megsütve, vagy petrezselyemmel megszórva, főtt formában a legegészségesebb, de ma az emberek java olajban sütve, gyorsétteremben hasáb vagy spirál formában, olajtól tocsogóan vagy chips formájában fogyasztja el.

De vajon egészséges-e egyáltalán ma burgonyát enni, és ha igen, mennyi lenne az optimális mennyiség? Mert bár a burgonya remek vitamin- és ásványianyag-forrás, túlzott fogyasztása, különösen az olajban sütött verziói, kifejezetten ártalmasak az egészségre.

Mennyi burgonyát kellene hetente elfogyasztanunk?

A burgonya magas keményítőtartalmú étel, akárcsak a kukorica, így kitűnő szénhidrátforrás, amely kellőképpen magas rosttartalommal is rendelkezik. Így hamar telítettség-érzetet kelt a gyomorban és jó hatással van az emésztőrendszerre.

A jelenlegi táplálkozási irányelvek alapján egy felnőtt embernek heti 4-6 csészényi keményítőtartalmú zöldséget kellene elfogyasztania (egy 1600-2400 kalóriás étrendet alapul véve).

Természetesen az a legjobb, ha ezt a mennyiséget nem csak a burgonyából, hanem többféle zöldségből biztosítjuk, és mellette elegendő friss gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát, sovány fehérjét és egészséges zsírokat is elfogyasztunk.

A burgonya magas szénhidráttartalmú, de alacsony fehérje- és zsírtartalmú étel, magas a rosttartalma, vitaminokban és ásványi-anyagokban gazdag
A burgonya magas szénhidráttartalmú, de alacsony fehérje- és zsírtartalmú étel, magas a rosttartalma, vitaminokban és ásványi-anyagokban gazdag

A burgonya tápanyagtartalma

100 gramm tepsiben sült burgonya a héjával együtt a következőket tartalmazza:

  • Energia: 92 kcal
  • Szénhidrát: 21,1 gramm
  • Rost: 2,1 g
  • Fehérje: 2,1 g
  • Zsír: 0,15 g
  • Kálium: 544 milligramm (mg) (12% a napi ajánlott értékből)
  • Réz: 0,127 mg (14% NB – napi bevitel)
  • C-vitamin: 12,6 mg (14% NB)
  • B6-vitamin: 0,211 mg (12% NB)

Mit okoz a burgonya, ha túl sokat eszünk belőle?

  • Magasabb vércukorszint: a burgonya magas szénhidráttartalmú étel, ami nagy mennyiségben fogyasztva megemelheti a vércukorszintet, ami különösen a cukorbetegek vagy inzulinrezisztenciában szenvedők esetében kellemetlen lehet.
  • Súlygyarapodás: sült formában, zsíros feltéttel együtt fogyasztva a burgonya, magas kalóriatartalma miatt súlygyarapodáshoz vezethet.
  • Magasabb vérnyomás: a kutatók szerint a burgonya magas szénhidráttartalma és a vércukorra gyakorolt hatása hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához.
  • Emésztési problémák: bár általában gyomorpanaszokra javasolják a sós vízben főtt krumplit, az olajban sült verziója puffadást, emésztési panaszokat okozhat.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.

Miért fogyasszunk csírát?

2025. február 27. 08:10

A csíráztatott magvak olyan fogyasztásra szánt zöldségeket jelentenek, amelyeket a növekedés nagyon korai szakaszában takarítottak be.

Így készítsünk kovászt egy hét alatt!

2025. február 26. 13:10

Számos recepttel találkozhatunk, de a legfontosabb kiemelni, hogy a helyes arányok biztosítása elengedhetetlen.

Természetes otthon: illatosítás aromanövényekkel

2025. február 26. 05:40

Az aromanövények nemcsak kellemes illatot biztosítanak, hanem jótékony hatással lehetnek a közérzetünkre is. Nézzük meg, milyen növények segíthetnek természetes módon felfrissíteni otthonunk levegőjét!

Már megjelent az áprilisi Agrofórum!

2019. április 15. 17:04

Vajon mi áll a hazai burgonya termőterület drasztikus csökkenésének hátterében, melyek az ágazat fejlesztési lehetőségei, fellendülhet-e ismét a burgonyatermesztésünk?

Apró maradt a burgonya! Mi okozhatta ezt a jelenséget?

2023. szeptember 20. 04:39

A most hétvégén betakarított burgonyánk legtöbbje nagyon apró maradt. Mi okozhatta ezt?

Megjelentek a burgonyabogarak, mi a teendő?

2020. május 26. 13:05

Pár burgonyabogár már megjelent kertemben. Milyen környezetkímélő és vegyszeres védekezési lehetőségek vannak kiskerti tulajdonosok számára?

Űrburgonyát ültetnek a tudósok

2024. január 25. 13:40

A tudósok megkezdték az öt hónapot az űrben töltött több mint 60 000 vetőgumó kiválogatását és termesztését, abban a reményben, hogy olyan egyedi tulajdonságokat fedeznek fel, amelyek javíthatják a termelés hatékonyságát és a terméshozamot.