Életmód, gasztronómia

A napraforgóolaj letaszította az olívaolajat a trónról a spanyol konyhákban

Agrofórum Online

A napraforgóolaj letaszította az olívaolajat a konyha királyi trónjáról Spanyolországban, a világ legnagyobb olívaolaj-termelőjénél, mivel az emelkedő árak arra kényszerítik a fogyasztókat, hogy olcsóbb lehetőségekre váltsanak.

Spanyolország legnagyobb olívaolaj-palackozó szövetsége, az Anierac szerint a spanyolok 107 millió liter olívaolajat vásároltak 2024 első felében, szemben a 179 millió liter napraforgóolajjal.

A madridi mezőgazdasági minisztérium adatai szerint egészen az idei évig az olívaolaj volt a legnépszerűbb étolaj a spanyol háztartásokban, 2023-ban az eladások 62%-át, míg a napraforgóolaj csaknem 34%-át tette ki.

18 százalékos zuhanás

„Egyértelmű, hogy az olívaolaj-fogyasztás csökken Spanyolországban – mondta Primitivo Fernandez, az Anierac szóvivője. – Vannak háztartások, amelyek korábban csak olívaolajat vásároltak, és most először vásárolnak napraforgóolajat és csak utána olívaolajat.”

Az olívaolaj mennyiségi értékesítése 18%-kal esett vissza 2023 első félévéhez képest, közölte az Anierac. A napraforgóolaj értékesítés volumene 25%-kal nőtt tavaly a hivatalos adatok szerint.

Lendületes drágulás

A hivatalos adatok szerint egy liter napraforgóolaj átlagosan 1,86 euróba került tavaly, míg a drágább olívaolajok literje 6 eurónál magasabb volt, 50%-kal több, mint 2022-ben.

Általában Spanyolország szállítja a világ olívaolajának mintegy 40%-át, de a tavaszi hőhullámok és az elhúzódó szárazság csökkentették az olívatermést az elmúlt két évben, és az olívaolaj ára rekordszintre emelkedett.

Elérhetetlen

A Földművelésügyi Minisztérium 2023-as élelmiszerfogyasztási tendenciáiról szóló jelentése szerint ez az áremelkedés a mediterrán étrend alapelemeit a spanyolországi szegény háztartások számára elérhetetlenné tette, amelyek így olcsóbb napraforgóolajra váltanak.

A jelentés szerint tavaly év végén főként a közép- és felső-középosztálybeli háztartásokban fogyasztottak olívaolajat.

Biztonsági védelem

Az extra szűz olívaolaj egyliteres palackjai tavaly 14,5 euróba került néhány szupermarketben, ami a biztonsági védelemmel ellátott termékek kategóriájába sorolta őket – írta a Reuters.

Júniusban a spanyol kormány csökkentette az olívaolaj adóját, hogy megfizethetőbbé tegye, még akkor is, ha az idén kissé csökkentek az árak.

Spanyolország legnagyobb szupermarket-lánca, a Mercadona idén 25%-kal csökkentette az olívaolaj árát, és az 1 literes palackokat 7 euró alatt is kínálta, hogy visszaszerezze vásárlóit – közölte egy vállalati forrás.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

A napraforgóra is exportadót vethetnek ki az oroszok

2021. március 12. 04:46

Moszkva december óta azzal fenyegetőzik, hogy valamilyen típusú exportadót vet ki a napraforgóolajra is.

Olajozottan az olajosmag piacról

2019. március 12. 15:37

Nem nehéz előre jelezni azt, hogy az olajosmag- és szójaszektor jelentősége tovább fog-e erősödni a magyar mezőgazdaságban. Az azonban, hogy ez milyen sikerrel fog történni, sok tényező függvénye. Az egyik ilyen mindenképpen az időjárás, a második a piac, hiszen az árakban megnyilvánuló motiváció döntő tényező a fejlesztések ütemének kialakításában. A harmadik tényező a technológia további, előrejelzésünk szerint gyors fejlődése. A genetikában, a precíz technológiában rejlő lehetőségek sokat lendíthetnek a hozamokon, de ez vajon elég ahhoz, hogy versenyképes maradjon a szektor?

Mi várható a napraforgóolaj piacán?

2026. szeptember 9. 16:10

Sok termelő döntött idén a napraforgó mellett, látva a magas piaci árat. De milyen folyamatok alakítják az árat? Mi várható a közeljövőben?

Az olcsó orosz napraforgóolaj nyomja le a pálmaolaj piacát

2023. október 23. 07:10

Az Oroszországból és Ukrajnából származó olcsó napraforgóolaj áradata lefelé nyomást gyakorol a pálmaolajárakra, mivel a két vezető termelő kihasználja a valuta leértékelődését, hogy nagyobb részesedést szerezzen az étkezési olajok piacán.