Gépinfo

A német traktorok megalázták a mezőnyt, toronymagasan a legjobbaknak számítanak odahaza

Agrofórum Online

Idén is elkészült a gépforgalmazók elégedettségi indexe Németországban, amelyből kiderül, hogy továbbra is a hazai traktorok a legnépszerűbbek az egyik legnagyobb európai piacon.

Európában évente mintegy 210 ezer új traktort értékesítenek. Németország ebből nagyjából 30 ezerrel veszi ki a részét, vagyis minden hetedik erőgép ott talál gazdára a kontinensen, vagyis kétségkívül az egyik legnagyobb piacról van szó.

Érdemes tehát folyton rajta tartanunk a fél szemünket, az ott jól teljesítő márkák pedig minden elismerést megérdemelnek. Az európai mezőgépforgalmazók nemzeti szövetségeinek egyesülete, vagyis a CLIMMAR 2008 óta vezet listát a legnépszerűbb traktormárkákról, mégpedig a forgalmazók megítélése alapján.

A felmérésben részt vevőknek 15 kategóriában összesen 62 kérdést tesznek fel, és ez alapján készül el egy pontlista, egyfajta elégedettségi index. Érdekesség, hogy 2024-től lopásvédelemmel kapcsolatos kérdéseket már nem tesznek fel, talán azért, mert ezen a téren már nincsenek nagy különbségek a gyártók között.

A német kereskedők ebben az évben (is) a Fendt márkát röpítették az első helyre, amely 0,4 pontot tudott javítani a 2023-as eredményén. Tavaly a Claas és a Deutz-Fahr között még óriási harc dúlt a képzeletbeli dobogó második helyéért, idén azonban a Claas magabiztosan lett ezüstérmes, csupán 0,2 ponttal lemaradva az éllovastól.

A nem német gyártmányú erőgépek leszorultak a dobogóról, közülük az amerikai John Deere teljesített a legjobban, amely szinte az összes fontos európai piacon meghatározó tényező. A 2024-es index (a tavalyival összehasonlításban) itt látható:

Traktorértékesítés Németországban 2023/2024
(Forrás: Agrartechnik 10/2024)

Az Agrartechnik magazin értékelése szerint a Fendt mindig is a legmagasabban jegyzett német márkák közé tartozott. Idén az említett 15 kategória közül 5-ben végzett az első helyen, a maximálisan elérhető pontszám minden esetben 20 volt.

„Mostanában mutattunk be két teljesen új, innovatív szériát, a tisztán elektromos hajtású Fendt e100 Vario, illetve a gázolajjal működő Fendt 600 Vario modelleket. Az előremutató, megbízható gépek minden bizonnyal beleszámítottak a kimagasló értékelésbe” – mutatott rá Andreas Loewel, a Fendt németországi értékesítési igazgatója.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

A Ford felfüggeszti az F-150 Lightning elektromos pickup gyártását

2024. november 20. 12:10

A Ford elektromos autók részlege jó ideje veszteségeket termel. 6 hétre fel is függesztik az elektromos kisteherautójuk gyártását.

Itt a Piaggio Porter NPE: elektromos kisteherautó agrárcélokra is

2024. november 19. 12:10

Az elektromos motor segítségével a Porter NPE maximális teljesítménye 150 kW, a folyamatos teljesítménye pedig 60 kW.

Egyre szebbek a Steyr traktorok, az új Plus modellek mindenkit letaglóztak

2024. november 18. 13:40

A homlokrakodóval is felszerelhető traktorok maximális hátsó emelési kapacitása 5 tonna, de a pótkocsihúzás sem idegen feladat számukra.

KSH: a hazai ellátás a kedvezőtlen kalászos termésadatok ellenére is biztosított

2022. október 6. 14:36

A Központi Statisztikai Hivatal idén is – mint minden évben – felmérte a kalászos gabonák terméseredményeit, és az adatok pontosan rámutatnak az éghajlatváltozás okozta kihívásokra. Az előző évhez hasonlóan a 2022-es évet is a csapadékhiány és a nyár folyamán többször jelentkező hőhullámok jellemezték, aminek következtében a kalászos gabonák terméseredményeiben jelentős visszaesés következett be, ugyanakkor a hazai ellátás a kedvezőtlen kalászos termésadatok ellenére is megfelelően biztosított.

Egészen kicsire zsugorodott a magyarországi pótkocsipiac

2024. szeptember 6. 07:10

A hónapokat nézve ez az eladási mennyiség idén a harmadik legrosszabbnak számít, a februári 58 és a márciusi 61 darab után.

Tovább szárnyal a magyarországi pickup-piac

2023. december 10. 15:10

Novemberben 3,7 százalékkal csökkent a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma éves alapon. Itthon összesen 10 303 jármű kapott rendszámot novemberben.

Indul a KSH mezőgazdasági adatgyűjtésének összeírói szakasza

2023. június 20. 07:34

Összeírói szakasszal folytatódik hazánk második legnagyobb mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírása, az Agrárium 2023, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2023. június 1. és július 15. között hajt végre.