Túlságosan rá van szorulva az élelmiszer és más mezőgazdasági termékek exportjára Japán, ahol a kis családi gazdaságok priorizálása egy globális válság idején komolyan visszaüthet.
Japán egy Magyarországnál négyszer nagyobb kiterjedésű ország a Távol-Keleten. Miközben viszont mi 4,9 millió hektáron folytathatunk mezőgazdasági termelést, addig a japánok összesen 3,2 millió hektáron, és abból is 1,7 milliót elfoglal a rizs és a búza.
A világ legfejlettebb államai közé tartozó szigetországban változóban van az agrárpolitika. 2024-ben felülvizsgálták, mennyire alkalmas a jelenlegi berendezkedésük az élelmiszerbiztonság fenntartására a globális körülmények bizonytalanná válásának közepette.
Nem különösebben: Japánban a kis családi gazdaságok dominálnak, és a nagyüzemi, intenzív termesztés (például az alapélelmiszernek számító rizs esetében) komoly hátrányokat szenved el velük szemben.
Elavult szerkezet
A gazdálkodók csökkenő létszáma, valamint az emelkedő inputköltségek azonban ennek megváltoztatására kényszerítik az országot. Modern, hosszú távú agrárstratégia kidolgozása vált szükségessé, amely a mezőgazdaságot is úgy kezeli, mint a Japánban jól működő különféle iparágakat. A meglévő törvényi előírások – amiket „az agrárpolitika alkotmányának” is neveznek – 1999-ben születtek, vagyis mára jelentősen elavultak.
Az orosz-ukrán háború következményei fokozottan rámutattak arra, milyen komoly Japán függősége az élelmiszerek és más mezőgazdasági termékek importjától. Úgy kellene gyökeres változtatásokat bevezetniük, hogy évente 50 ezerrel csökken a gazdatársadalmuk létszáma, miközben el is öregszik, jelenleg 65 év az átlagéletkor ezen a területen.
Japánnak igen alacsony az élelmiszer-önellátási rátája, 2023-ban például 38 százalék volt kalóriaalapon, illetve 61 százalék a termelési érték alapján, ami az 1965 óta mért legalacsonyabb szint.
Nem tanulnak
Az eddigi változtatások azonban azt mutatják, hogy Japán továbbra is a kis és mikro családi gazdaságokra támaszkodna. Egy nemrég született új törvénycikk is a mezőgazdaság szerepét hangsúlyozza az egészséges tájak kialakításában és a kultúra megőrzésében, valamint a vidéki közösségek mezőgazdaságon keresztüli fenntartásának fontosságát emeli ki.
A politikai döntéshozók egyelőre nem hajlandók tudomásul venni, hogy az ország mezőgazdasági termelési képessége jelentősen gyengült az utóbbi évtizedekben. Ami a második világháborút követően működött, az ma már nem elég hatékony.
Akkor súlyos élelmiszerhiány tombolt a háborús vesztesek közé tartozó szigetországban, a rizstermesztés például 30 százalékkal esett vissza. A kormányzat földreformmal válaszolt a kihívásra, megnövelte a földtulajdonosok számát, és ez az elaprózottság jellemzi a mai agráriumot is.
A japán mezőgazdasági vállalkozások ugyanakkor nincsenek irigylésre méltó helyzetben, az ágazatban dolgozók átlagos jövedelme jelentősen elmarad az irodai dolgozókétól. A rizstermesztők éves átlagos jövedelme (23 876 dollár, vagyis 9,26 millió forint – 2022-es adat) magyar szemszögből jól hangzik, ám a havi 772 ezer forintnak megfelelő jövedelem Japánban nem sok mindenre elég.
A mezőgazdaságban mindössze a népesség 1,1 százaléka, mintegy 1,36 millió ember dolgozik, a vállalkozások bő 90 százaléka családi gazdaság. Nekik kellene tehát eltartaniuk a csaknem 125 milliós népességet, egyre romló feltételek között.
Egyre elérhetetlenebbnek tűnnek azok a kormányzati célok, miszerint az élelmiszer-önellátási rátát 53 százalékra kellene emelni kalóriaalapon, illetve 79 százalékra a termelési értéket tekintve. Csak összehasonlításképpen: kalóriaalapon az USA 104, Kanada 204, Franciaország 121 százalékos rátával büszkélkedhet.
Hihetetlen, de a szárnyaló iparral rendelkező, polgárainak a csúcstechnológia révén magas életszínvonalat biztosító Japán fölött folyamatosan ott lebeg az éhínség kialakulásának réme.