Növénytermesztés

Javul a termés minősége, ha a beporzók „jó úton” járnak

ScienceDaily

Az állatok által végzett beporzás a globális élelmiszer-termelés egyharmadához járul hozzá. Mégis kevés kutatást végeztek arról, hogy a beporzók, valamint a pollen és a terményfajták mely tulajdonságai hatnak a termés minőségére a termények táplálkozási, érzékszervi és kereskedelmi értéke szempontjából.

A beporzók az ültetvényeken bizonyos mozgásmintát követnek, ami meghatározza, hogy milyen növényfajtákat keresnek fel, ezen keresztül pedig befolyásolják a termények minőségét.

A Göttingeni Egyetem kutatói azzal érvelnek, hogy a beporzók munkájának általános támogatása eddig túlságosan nagy hangsúlyt kapott – a termés minőségének rovására. Ez utóbbi ugyanis javítható lenne a beporzók fajspecifikus viselkedésének és a terményfajták szántóföldi elterjedési mintáinak figyelembevételével.

A beporzás is összetett folyamat

Az állati beporzás a világ legfontosabb terményeinek kétharmada számára fontos, és becslések szerint évente több százmilliárd dollár értéket „termel”. A teljesen vagy részben állati beporzóktól függő növények (például számos gyümölcs, dióféle és hüvelyes) az étrendünkben található C-vitamin több mint 90 százalékát, valamint táplálkozási szempontból fontos karotinoidokat és antioxidánsokat tartalmaznak.

A méhek például növelik a repcemag tápértékét a többszörösen telítetlen zsírsavtartalom és az összes olajtartalom növelésével, vagy növelik az avokádó olajtartalmát és gyümölcstömegét. A Göttingeni Egyetem kutatócsoportja hangsúlyozza, hogy figyelmet kell fordítani a beporzó faj, a növényfajta és az átvitt pollen jellemzőire – és arra, hogy ez a hármas kapcsolat hogyan befolyásolja a termés minőségét.

Figyelembe kell venni a beporzó mozgásmintáit

A különböző fajták közötti pollenátvitel meghiúsulhat, ha a beporzók viselkedése vagy a növények elrendezése megváltozik. A termés minősége tehát nemcsak attól függ, hogy mely és hány beporzó aktív, hanem attól is, hogy a különböző fajok térben és időben hogyan lépnek kapcsolatba egymással.

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a jövőbeni kutatásoknak nemcsak a mennyiségre, hanem sokkal inkább a termés minőségére kellene összpontosítaniuk. Hiszen a jobb tápanyag-összetétel a fogyasztók egészsége szempontjából is fontos. Ez magában foglalja a keresztbeporzás elősegítését a kultúrnövények sokféleségének és a virágpor minőségének figyelembevételével.

Emellett össze kell hasonlítani az önbeporzású és a keresztbeporzású fajták minőségét, és a termesztőterületeket és a környező tájat úgy kell alakítani, formálni, hogy a beporzók a lehető leghatékonyabban mozoghassanak.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Parlagfű helyzetkép - az elmúlt szezon értékelése

2018. október 5. 06:24

Az idei év során a szántóföldi kultúrák többségénél végzett sikeres védekezések továbbra sem kapták meg a kellő elismerést, mivel a pollenmennyiség továbbra is magas maradt. A tévhitek és a hamis remények eloszlatása végett ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

A parlagfű pollenszórása már okozhat allergiás tüneteket

2019. július 29. 08:06

A szezon tetőzése az előző évek tapasztalatai alapján szeptember első felében várható.

Megjelentek a virágbimbók a parlagfüvön

2022. június 30. 09:24

A parlagfű fejlődése még az elmúlt hetek szélsőségesen meleg és száraz időjárásának az ellenére is folytatódott.

Allergiás kertészkedik – a pollen és a megporzás

2024. augusztus 5. 05:40

Értsük meg a növények különböző szaporodási stratégiáit! Mi a különbség a szélbeporzású és rovarmegporzású növények pollenjei között? Melyik növények egy- és melyek kétlakiak? Mit jelent az egyivarú és kétivarú virág fogalma?