A napraforgó a szántóföldi növénykultúrák között messze az egyik „legbetegebb” növényfaj. A kórokozók serege az érés bekövetkezése során általában megnövekszik. Több olyan, „hullarabló”, azaz gyengültségi parazita kórokozója van ennek a növénynek, amelyek a szezon végén lépnek fel.
Érdemes megismerkedni velük még akkor is, ha az aratás karnyújtásnyi közelsége miatt már növényvédelmi teendőink nincsenek ezekkel a kórokozókkal kapcsolatban.
Rozsda, a kései, de látványos betegség
A napraforgó rozsda (Puccinia helianthi) a kultúra egy olyan kórokozója, amely (szerencsére) csak a napraforgón tud megélni (ez valamennyi fejlődési alakjára érvényes) és az esetek döntő hányadában a lombozaton már olyan későn jelenik meg, hogy ellene nincs idő védekezni, de ha lenne is, a védekezésnek túl sok értelme, haszna már nincs.
A kórokozó szerencsére általában a nyár második felében szokott felvonulni a napraforgó táblák állományaiban. Mindenképpen nagyon melegkedvelő kórokozóról van szó, amely viszont a szaporodáshoz, az uredospórák csírázásához mindenképpen igényel egy minimális nedvességet a levegőben. Éppen ezért a rozsda fertőzések általában olyan helyeken indulnak útjukra, ahol a helyi mikroklimatikus viszonyok lehetővé teszik a hajnali harmat akár csak rövid ideig tartó megmaradását. Ezek a körülmények általában egy hosszú, nyári időszak során azért néhány napig, hétig fennállhatnak. Ha van jelen fertőző anyag, akkor a fertőzés jó eséllyel be is következhet.
A napraforgó rozsda ellen a tünetek észlelése idején már nem lehet védekezni. Viszont a virágzás előtt, csillagbimbós állapotban, vagy akár virágzáskor végrehajtott fungicides kezelések még a citromérés időszakában is blokkolják ennek a kórokozónak a terjedését. Bár a rozsda jelenléte látványos, de jelentékeny kártételt csak korai, még a virágzást megelőző időszakban történő fertőzés esetén tud előidézni. Érdemes tehát a tányérok védelmére hivatott fungicides állományvédelmet végrehajtani, mivel ezzel a későbbi rozsda fertőzést is eredményesen meg lehet akadályozni.
Bögrecsárda a napraforgóban
A napraforgó érésének előrehaladása során egyre több olyan kis pusztító erejű gyengültségi parazita jelenik meg a már öregedő, ellenállásra már képtelen növényi biomasszán, amelyek növényvédelmi szempontból igazság szerint nem is okoznak nagy problémát. Viszont érdekes, járulékos gondokat azért előidézhetnek. Ezen problémák egyike a napraforgó rhizopuszos tányérrothadása, amelyet időnként (főképp erősen nedves időjárási körülmények között) egy Erwinia fajok által előidézett bakteriális felülfertőzés is követhet.
A kórfolyamat alapvetően az érés során elöregedő, ezért a hő általi térfogat változásra már alig képes szövetekben megjelenő mikro sebzéseken elinduló Rhizopus arhizus fertőzéssel kezdődik. Ez a meglehetősen gyakori gombafaj a napraforgó szöveteit, pontosabban azok szénhidrát tartalmát alkoholos erjedés útján bontja le.
Méheket részegítő erjedés – a „szántóföldi kocsma” jelensége
A problémát az okozza, hogy a tányérokon, illetve a legfelső leveleken elkezdődő rothadási folyamat során a szövetekben képződő széndioxid kinyomja az alkohollal már dúsított nedveket a sebekből. Ez a habos, alkoholos exudátum viszont nagyon sok rovarra vonzó hatású. Ez a szántóföldi „bögrecsárda” viszont a mézelő méheket is oda vonzza, amelynek eredménye sokszor az, hogy a méhek kellően lerészegedve nem térnek vissza a kaptáraikba.
A méhészek ekkor csak azt tapasztalják, hogy a családok létszáma lecsökken, a gyűjtést végző egyedek eltűnnek. Teljesen hasonló a helyzet egy szántóföldi mérgezéshez. Ilyenkor azért van némi méhpusztulás is, hiszen a mámoros méhecskék olyan agresszív ragadozók társaságában hódolnak Bacchus oltárán, mint pl. a különféle darázs fajok. Érdemes erre figyelni és ha a méhészek problémát jeleznek, akkor elkísérni őket a napraforgó táblára. Ott mindenki a saját szemével láthatja, hogy mi is a probléma forrása.
Az időjárás hatása a rhizopuszos rothadásra
Az idei forró, száraz augusztus vége ugyanakkor szerencsére kevésbé kedvező a rhizopuszos rothadás ilyen megjelenése szempontjából. Nagy szárazságban ugyanis ez a kórokozó is száraz tányérkorhadást idéz elő. Ekkor a tányér kőkeményre szárad, a bél szövet eltűnik és helyette a kórokozó spóráinak hatalmas tömege jelenik meg.
Ehhez hasonló tünetek észlelhetőek akkor, ha alternáriás fertőzés (Alternaria helianthi, Alternaria helianthinficiens) érte az állományt. A különbség csupán annyi, hogy a rhizopuszos fertőzés esetén szürkészöld spóra tömeg, míg alternáriás fertőzés esetén szénfekete spóratömeg található a tányérok bél állományában.
Fajtaválasztás és fogékonyság
Mivel az érés előtt pár héttel észlelhetőek ezek a tünetek, így nincs értelme a fungicides védekezésnek. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy mely hibridek voltak fogékonyak egy adott fertőzésre. Erre sajnos sem a forgalmazók által közzétett fajtaleírások, sem a Nébih adatai nem nyújtanak általában támpontot. Viszont a nagyon fogékony hibrideket célszerű kerülni, hiszen egy korábbi fertőzés, amely nem aratás előtt 2 héttel válik láthatóvá, már esetlegesen komolyabb gondokat és termés veszteséget is előidézhet.
A képek a szerző felvételei.
