A mérsékelt égövi lombhullató fák, így a mi gyümölcsfáink is lombtalan állapotban vészelik át a zord téli időszakot. Ahhoz, hogy a következő tavasszal zavartalanul tudják folytatni élettevékenységüket, nagyon fontos, hogy áttelelő szerveik kellőképpen fagytűrők legyenek, és ne károsodjanak az erőteljes téli lehűlésektől.
Mik a fő szignálok?
A környezeti tényezők közül elsősorban a nappalok rövidülése és a hőmérséklet csökkenése jelzi a fák számára, hogy közeledik a tél és fel kell készülni a nehezebb időkre. A fák szervezetében fokozatosan a növekedést gátló hormonok kerülnek túlsúlyba, ezek közül is a legfontosabb az abszcizinsav.
A hormonális változások beindítják azokat az élettani és biokémiai folyamatokat, amelyek a télre való felkészülést szolgálják. A hajtások növekedése leáll, majd fokozatosan megfásodnak. A levelek tápanyagtartalma a fás részekbe áramlik. A növények a gyökérzetükben és a fás részeikben egyre több tartalék tápanyagot halmoznak föl. Az említett abszcizinsavnak döntő szerepe van aztán a levelek leválásában is.
Élettani változások az áttelelő szervekben
Az áttelelő szervek víztartalma a tél közeledtével lecsökken, és a bennük lévő víz egy része kötött formába kerül, óriásmolekulákhoz, többnyire fehérjékhez kötődik. A szabadon maradt víztartalom, a sejtnedv töménysége egyre nagyobb lesz, leginkább azáltal, hogy cukortartalma megnövekszik. Minél töményebb egy oldat, annál alacsonyabb hőmérsékleten fagy meg.
A fagystressz ellen tehát több fronton is fölveszik a harcot a növényeink. A védekező mechanizmus része az is, hogy amikor a hőmérséklet fagypont alá csökken, a sejtekből elkezd a sejtnedv kiáramlani a sejtközötti járatokba, még inkább csökkentve a sejt víztartalmát és növelve a sejtnedv töménységét.
A változások fokozatosan történnek
Az áttelelő szervek fagyállóságának kialakulása már jóval az őszi lombhullás előtt elkezdődik. Különböző csonthéjas fajok, elsősorban kajszi és őszibarack hazánkban termesztett fajtáinak fagytűrését hosszú idő óta vizsgáljuk mesterséges fagyasztásos módszerrel.
Vizsgálati eredményeink szerint a virágrügyek és a hajtásrügyek szeptember elején már -6; -8 °C-ot is kibírnak, pedig ekkor még nyoma sincs a fagynak az ültetvényekben. Ebben az időszakban a fajták között nincs nagy különbség a fagyállóság mértékében, és egy növényen belül a különböző áttelelő szervek fagyállósága is nagyon hasonló.
Később viszont a genotípus öröklött tulajdonságai és a környezeti tényezők által vezérelve eltérő ütemben halad a különböző fajták áttelelő szerveinek edződési folyamata, és más-más fagyállósági értékeket érnek el.
A tél közepén már fajtánként és évjáratonként nagy különbségek mutathatók ki a fagyállóságban és a különböző áttelelő szervek fagytűrése is különböző. A fás szövetek a legfagytűrőbbek, a hajtásrügyek érzékenyebbek és a virágrügyek bírják a legkevésbé a fagyokat.
Milyen hőmérsékletet viselnek el a virágrügyek?
A virágrügyek, amellett hogy a legfagyérzékenyebbek, abból a szempontból is kitüntetett jelentőségűek, hogy ezek hordozzák a következő évi termést, ha elfagynak, nem lesz mit szüretelni jövőre. Természetesen a hajtásrügyek fagykárosodását is erősen megsínyli a fa, de ezek részben pótlódnak az idősebb fás részek kérge alatt elhelyezkedő rejtett rügyekből, amelyek ritkábban károsodnak.
A virágrügyek kitüntetett szerepével magyarázható, hogy a fagyállósági vizsgálatok során ezekkel foglalkozunk a legrészletesebben és a továbbiakban is elsősorban ezekről lesz szó. A virágrügyek fagyállósága nem állandó, hanem folyamatosan változik.
A genotípus öröklött tulajdonságai meghatározók a fagyállóság kialakulásában, ezért a fajták között a tél közepén már nagy különbség van a virágrügyeik fagytűrése szempontjából. Az öröklött tulajdonságokat azonban a környezeti tényezők erősen befolyásolják, ez okozza a termőhelyek és évjáratok közötti különbségeket. Egy adott termőhelyen a nappalhossz változása évente ugyanolyan, viszont a hőmérséklet változása nem. Az edződési folyamatok eltéréseinek fő okát tehát a hőmérséklet eltérő alakulásában kell keresnünk.
Kajszi és őszibarack genotípusok 30 éve tartó vizsgálata során jól kirajzolódtak a fajták és az évjáratok közötti különbségek. A vizsgálati évek átlagában a fagytűrő kajszifajták virágrügyeinek fagytűrési középértéke, tehát az a hőmérséklet, ami 50%-os fagykárt okoz, – 25 °C körül volt december végén, a fagyérzékenyeké viszont alig érte el a -20 °C-ot. Az őszibarackfajták fagyállósága ehhez nagyon hasonló tartományban alakult.
Az alma, körte, szilva áttelelő szervei fagytűrőbbek ettől, viszont a manduláé fagyérzékenyebbek. A faj, és azon belül a fajta öröklött tulajdonságai tehát alapvetően meghatározzák a téli fagytűrését. A hőmérséklet alakulása azonban ezt nagymértékben befolyásolja.
Évjáratok közötti különbségek
Az áttelelő szervek edződése két ütemben zajlik. Az első ütemben még a valódi komoly fagyok beköszönte előtt elér egy bizonyos szintet. Ezt a folyamatot elsősorban a nappalok rövidülése szabályozza.
Az edződés második szakaszának zavartalan lejátszódásához azonban szükség van a tartósan fagypont alatti hőmérsékletekre. Ha nincs elég hideg, az áttelelő szervek nem tudnak kellőképpen megedződni, nem érik el a genetikailag lehetséges legjobb fagyállóságukat.
A klímaváltozás miatt egyre enyhébbek a telek, így a legutóbbi évjáratokban a korábbiaktól 2-3 °C-kal rosszabb fagyállóságot mutattunk ki a klímakamrás kísérletekkel. Ráadásul a tél második felében az enyhe teleken gyorsabban csökkent a virágrügyek fagyállósága, mint a tartósan hideg teleken.
Gondos fajta- és termőhely választás szükséges!
Vizsgálati eredményeink több tanulsággal is szolgálnak. Az egyik feltétlenül az, hogy egy fajta genetikailag kódolt fagyállóságát csak több éves vizsgálatokkal lehet pontosan meghatározni. A másik, a gyakorlat számára fontos megállapítás, hogy a klímaváltozás hatására egyre enyhébb telek nem biztosítják a virágrügyek megfelelő edzettségét. Emiatt a fagyérzékeny gyümölcsfajok termőhelyének és fajtáinak kiválasztásánál még az eddigieknél is gondosabban kell eljárnunk.
Kiemelt kép: Pixabay.