Nagyjából 1700 éve ünneplik hivatalosan a keresztények a karácsonyt, amelyhez az idők során egyre több hagyomány tapadt.
A karácsonyt, vagyis Jézus Krisztus születését az ókeresztények már az ókorban is ünnepelték. Hivatalossá azonban csak a történelmi időszak vége felé, a 300-as évek első felében vált, miután a kereszténység engedélyezett vallás lett a Római Birodalomban. A századok során az ünnephez rengeteg szokás, hagyomány is kapcsolódott, és ezek – talán nem túlzás – szinte országonként eltérnek.
A karácsonyfaállítás tradíciója például a reformáció 16. századi terjedésével kezdett meggyökeresedni. Előbb a német evangélikusoknál, de a 18. században már egész Németországban, onnan jutott el a 19. században Ausztriába, és azon keresztül Magyarországra is. A fákat eleinte édességekkel és gyümölcsökkel ékesítették, és utána jelentek meg a legváltozatosabb, egyre csillogóbb díszek.
Az ünnephez (elsősorban az angolszász országokban) idővel a fás szárú, félparazita életmódú fagyöngy is hozzákapcsolódott, pedig első pillantásra talán „méltatlannak” tűnik rá. Feltehetőleg azért lett „kiválasztott”, mert az álbogyói télen érnek be, vagyis karácsonykor igen dekoratívan mutat. Mindezzel együtt vigyázni kell vele, ugyanis nemcsak az álbogyói, de a levelei is mérgezőek.
Szeretet és megbocsátás
Az angolszász területek hagyománya szerint a fagyöngy alatt kapott csók jó ómen, hiszen az a szerelem örökké tart majd. Érdekes módon itt is germán tradíció áll a háttérben: a monda úgy tartja, hogy Frigg istennő fiát egy fagyöngy vesszőiből készült nyíllal ölték meg. Korábban ugyanis megesketett mindent a világon, hogy nem fogják bántani a gyermekét, ám a jelentéktelen megjelenésű fagyöngy elkerülte a figyelmét, ezért azt nem kötötte az eskü. Frigg mégsem haragudott meg a növényre, sőt a szeretet jelképévé tette. Azt kérte az emberektől, hogy akik megállnak egy fagyöngy lepte fa alatt, csókolják meg egymást a szeretet és megbocsátás jeléül.
Idősebb Plinius 1. századi római író szerint érdekes tiltás is fűződik a növényhez. Ő jegyezte le, hogy a kelta druidák gyakran másztak fel a fára fagyöngyöt szedni, ám csakis annyit volt szabad lemetszeniük, amennyi a tenyerükben elfért.
A fehér fagyöngyből tea is készíthető, de csak ellenőrzött körülmények között: