Hova, milyen mélységbe érdemes lefektetni a vakondhálót? A hasznos eszköz védi a gyepet, de csak akkor, ha szakszerűen alkalmazzuk.
A szép és egészséges gyep egyik ellensége a vakond, amelyet úgy tanácsos távol tartani a füves területünktől, hogy közben benne se tegyünk kárt. Erre a célra szolgál a vakondháló, amely tulajdonképpen egy felszín alá helyezett polipropilén anyagú kerítés. A szakszerű lehelyezése azonban nem minden esetben teljesül, így a funkcióját sem látja el megfelelően. Hogyan terítsük le helyesen?
Erről folyt a vita a Mr.Pitch néven ismert magyar gyepszakértő Facebook-oldalán is. A szakember szerint a hálót nem közvetlenül a gyepszőnyeg alá kell tenni, hanem 7-8 centiméteres mélységbe. Ezzel kapcsolatban sokakban felmerült a kérdés, hogy ez a viszonylag nagy távolság nem elegendő-e ahhoz, hogy a vakond föléje jusson, és éppen ezáltal túrja össze a kertet.
A gyepszakértő szerint ez alkalmanként valóban előfordulhat, de nem ez a jellemző. Sokkal gyakoribb gond, hogy a közvetlenül a gyepszőnyeg alá helyezett vakondháló „bokatörő” felületet hoz létre, ami nyilvánvalóan nem kívánatos. A 7-8 centiméteres talajréteg a vakond számára nem komfortos, nem érzi jól magát ennyire közel a felszínhez, így ritkán esik ott csapdába. Ennél mélyebbre viszont ne tegyük a védőhálót, a 10–12 centiméter például már sok, ebben az esetben sűrűbben előfordulhat, hogy vakondot fogunk.
A kivitelezők kényelemből gyakran alkalmazzák azt az eljárást, hogy a kiegyenlített területre helyezik a vakondhálót, és utána közvetlenül rá a gyepszőnyeget. Kétségkívül egyszerűbb így, mint szintezni, majd 7-8 centiméternyi földréteget elhelyezni a hálón, utána ismét kiegyenlíteni a talajt a gyepszőnyeg számára – ám így lenne a valóban szakszerű és hatékony.
Sokan azt javasolják, hogy a vakondháló lehelyezését talajfertőtlenítéssel érdemes kombinálni. Ezzel ugyanis megszüntetjük az állat táplálékforrását, nem lesz értelme a talajunkban tartózkodnia. Ha valaki rendszeresen talajszellőztetést, gyeplazítást végez, akkor könnyen megtörténhet, hogy megsérti, átlyuggalja a sekélyen elhelyezett vakondhálót. A probléma úgy kerülhető el, ha nem üreges, hanem tömör tüskével végezzük a műveletet.
Tipikus vakondháló-telepítési hibák: