-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Gépinfo
Fizetett tartalom

Áprilistól vezetőváltás lesz a CLAAS-nál

Axiál Kft. (X)

Dr. Emmanuel Siregar 2018. április elsején követi a nyugdíjba vonuló Gerd Hartwigot a CLAAS Csoport Humánerőforrás Osztályának vezető képviselői posztján.

Gerd Hartwig 2004-ben kezdte meg működését a CLAAS-nál, miután olyan neves cégeknél szerzett már komoly tapasztalatot, mint a Dr. Oetker, Weidmüller és a Postbank AG.

Gerd Hartwig

„Köszönjük Gerd Hartwig úr több éves, eredményes munkáját. Vezetése alatt kialakította, majd tovább is fejlesztette hosszútávú személyzeti stratégiánkat, a nemzetközi támogatói programunkat, valamint az erős „employer branding”, azaz a jól pozícionált munkáltatói márka kialakítását is neki köszönhetjük.” nyilatkozta Cathrina Claas-Mühlhäuser, a CLAAS Felügyelőbizottságának elnöke. „Utódja, Dr. Siregar személyében családi vállalkozásunk egy kimondottan tapasztalt, értékorientált személyi menedzsert tudhat a sorai között.”

Dr. Emmanuel Siregar

Siregar úr az orvostudományok doktora, valamint katolikus teológiát is tanult a vesztfáliai Wilhelms-Universität Münster egyetemen. Miután megszerezte doktori fokozatát a Gregoriana Pápai Egyetemen, Rómában, számos vezető szerepet vállalt, többek között olyan nagynevű cégnél, mint a közel 17 900 főt foglalkoztató német tulajdonú, Európában piacvezető optikai cég, a Fielmann, ahol HR igazgatói pozíciót töltött be. Legutóbbi munkahelye, a 2016-ban 33,8 milliárd euró forgalmú Sanofi-Aventis cég Németországban közel 9800 munkatársat foglalkoztat, s Siregar úr ennek a cégnek a németországi személyzeti és szervezetirányítási ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Lefotózták a John Deere titokban tartott traktorát, nagy dobás érkezik

2026. január 8. 16:10

Talán egy 500 LE fölötti teljesítményű John Deere kerekes traktort sikerült lencsevégre kapnia egy szemfüles lesifotósnak? Az amerikai nagyvállalat óriási dobásra készülhet.

Betörnek Európába az indiaiak, és meg sem állnának a piacvezető pozícióig

2026. január 7. 13:10

Bár a traktorai 85 százalékát jelenleg odahaza adja el az indiai TAFE, a tőkeerős gyártó ambiciózus tervet dolgozott ki az európai piac meghódítására.

Front kaszákhoz rendelhető segédadapterek

2020. április 22. 12:51

A CLAAS és a Hans Sauter GmbH közösen fejlesztett ki hidraulikusan elforgatható első-alsó függesztőkarokat a pillangó, avagy triplex kasza kombinációkkal történő kaszáláshoz.

A legújabb fejlesztések - Kombájn konferencia az AGROmashEXPO-n

2018. február 2. 10:39

Az adapterek fejlesztése és gyártása területén hazánk nagyhatalomnak tekinthető, mivel három nemzetközi szinten is elismert cégünk van.

Mezőgépgyártók rangsorai az Egyesült Államokban és Kanadában

2018. november 12. 08:36

Az EDA (Equipment Dealer Association) májusban tette közzé a dílerek véleménye alapján készített 2018. évre vonatkozó gyártói rangsorát. A full-liner gyártók közül a Claas cég kapta a legmagasabb pontot a legtöbb kategóriában és érte el a legnagyobb összpontszámot.

LEXION – a második generáció

2019. augusztus 5. 09:46

A CLAAS bemutatja a LEXION-ok második generációját.