A napraforgó termesztése során a kultúrát veszélyeztető növénykórtani problémákkal szinte az aratásig számolnunk kell. Nem véletlenül, hiszen a napraforgó kései növényvédelmi gondjait több körülmény is segíti.
Elsőként a napraforgó meglehetősen „beteg növény” jellege hibáztatható, mivel rengeteg kórokozó tekinti gazdanövénynek és közöttük sok olyan is van, amely nem „izomból nyomja le” a napraforgót, hanem megvárja, míg a tápnövény elöregszik, legyengül. Itt jön a képbe a második fontos körülmény.
Egyre forróbb és szárazabb klímánk alatt a gazdanövény szinte a teljes tenyészidőszakban durva stressz alatt áll, amely óhatatlanul legyengíti a növényt. Sokszor apró, hőtágulásos sérülések is keletkeznek rajta, amelyek az öregedő és rugalmasságukat vesztő szövetek miatt csak gyakoribbá válnak. Ezzel viszont utat nyitnak egyes gyengültségi és sebparaziták támadásának. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyes obligát paraziták ne szabadulhatnának el a napraforgóink állományaiban.
Amikor elrothad a tányér
A napraforgó egyik legismertebb és nagyon gyakori betegsége a fehérpenészes szártő és tányérrothadás. Ilyenkor, a nyár második felében, érés idején egyre inkább a tányérok rothadása válik szembetűnővé. A betegséget a Sclerotinia sclerotiorum nevű tömlős gomba fertőzése okozza, amely nagyon polifág és szkleróciumok alakjában telel át a talajban és marad ott fenn akár 4-5 évig is.
A tányérokon kialakuló fertőzéseket a gomba ivaros úton képződő aszkospórái okozzák, amelyek minden csapadék után nagy mennyiségben képződnek a gomba apotéciumain. Ezek a gépjárműmotorok szelepjeire emlékeztető képletek csak sötétben, árnyékos körülmények között fejlődnek ki, így a dús lombozatú, kellő növényszámmal rendelkező, valamint a gyomos állományok vannak nagyobb veszélyben.
A betegség könnyedén felismerhető a tányér halványbarna, foltszerű elszíneződéséről. Ilyen barna foltot elméletileg más kórokozók, mint péidául az Alternaria fajok is előidézhetnek, ugyanakkor a fehérpenészes fertőzésnél az elpusztult szövet minden esetben nedves és puha marad. Végül a tányér teljesen szétrohad, szétesik, a termés elvész. Ellene ebben az időszakban már nem lehet védekezni. A csillagbimbós állapotban egészen a virágzás időszakáig végrehajtott preventív jellegű fungicides kezelések ugyanakkor igencsak hatékonyak ez ellen a kórokozó ellen.
Egy kis alkoholos mámor
Sajnos a napraforgót érési időszakában olyan sok kórokozó támadhatja meg, hogy közöttük időnként speciális „képességekkel” rendelkező fajok is megjelenhetnek. Ilyen kórokozó például a napraforgó rizópuszos tányérrothadásáért felelős Rhizopus arhizus nevű gomba.
Ez a kórokozó szinte mindig későn, az érés időszakában lép fel. Tipikus gyengültségi és sebparazita. Kétféle tünet előidézésére képes. Száraz, meleg időjárásban inkább száraz tányérkorhadást okoz. Mivel ekkorra a termés gyakorlatilag már „készen van”, kárt nem okoz, sőt a száradás gyorsításával fellépése még némi előnnyel is járhat.
Nedvesebb időjárásban, illetve olyan növényeknél, amelyek nagyobbak, víz tartalmuk magasabb a fertőzés egy alkoholos erjedési folyamatot indít el. A növény szénhidrát tartalmának alkoholos erjedése során a képződő szén-dioxid ki is préseli az apró sebeken át a képződött alkoholos váladékot. Ez rendkívül sok rovar, így a mézelő méhek számára is rendkívül vonzó.
Bár a rizópuszos tányérrothadás érdemleges kárt nem okoz, de a méhészekkel kialakult – amúgy sem túlságosan felhőtlen – viszonyt tovább ronthatja. A méhek az alkohol mámorától megrészegedve nem térnek haza a kaptárakba. Ilyenkor a méhészek azt látják, hogy a méhcsaládok állománya napról napra drasztikusan csökken. Sok esetben a gazdálkodókat vádolják ezért, pedig méheik élnek, csak éppen lazítanak egy kicsit a szántóföldi „bögrecsárdában”.
Egy vérbeli biotróf kórokozó
A napraforgót általában a nyár folyamán szokta megtámadni egy jellegzetesen meleg kedvelő kórokozó, a napraforgó rozsda (Puccinia helianthi). Ez a gomba egy gazdás, teljes fejlődésmenetű rozsdagomba, azaz valamennyi fejlődési alakja ismert és ezek közül valamennyi a napraforgón élősködik. Jelenlétét könnyű felismerni, hiszen a napraforgó levelein, de még a fészekpikkelyeken is sötétbarna spórákkal teli pusztulák alakulnak ki.
Mivel ezek felszakítják az epidermiszt, a növény vízvesztesége a megnövekedett párolgás miatt drámai mértékben növekszik. Ráadásul a kórokozó fellépése nyomán kialakuló és felerősödő parazitogén légzés felemészti a növényben elrektározott valamennyi asszimilátát, így többek között az olajat is.
A kórokozó jellegzetessége, hogy uredospóráit és teleutospóráit is ugyanazon pusztulákban, keverten fejleszti ki. Hírhedten meleg kedvelő gomba, ugyanakkor a fertőzéshez igényli a magasabb páratartalmat is. Sajnos a rozsda idén is megjelent július utolsó dekádjában és a meteorológiai előrejelzések ismeretében további, gyors terjedésére számíthatunk. Ilyenkor, érés idején a kórokozó ellen lehetetlen már védekezni. A virágzás időszakában végrehajtott, preventív fungicides állománykezelések ugyanakkor igen jól visszafogják ezt az egyébként igen gyors terjedésre képes kórokozót.
Amikor a csillagbimbósbimbós – virágos időszakban felmerül a napraforgó fungicides állományvédelmének szükségessége, akkor nem árt, ha arra is gondolunk, hogy még több heti fejlődési időszak van hátra a növénynek a betakarításig és azt az időszakot is le kellene fedni valamilyen fungiciddel. Függetlenül attól, hogy esetleg az adott időpontban egyetlen kórokozó sincs (még) az állományban. Sajnos a napraforgónak sok az olyan kórokozója, amelyek ellen a fellépés idején sok esetben már lehetetlen védekezni, viszont a preventív kezelések igencsak hatékonyak. Ne feledjük: A napraforgó még akkor is egy nagyon „beteg” növény, ha éppen egy adott pillanatban még semmi baja sincs!
A képek szerző felvérelei.
