Növénytermesztés

KITE: Legyen a vízügy szívügy!

KITE Zrt.

Együttműködési megállapodást írt alá az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a KITE Zrt. vezetője az aszály- és belvízkárok mérséklésének érdekében.

Az összefogás eredménye egy olyan monitoring rendszer lesz, mely non-profit jelleggel segíti majd a magyar gazdálkodókat a vízkárok okozta veszteségek mérséklésében.

Az összefogás kezdeti lépésére a Szélsőségek szorításában – Adatalapú aszály- és belvízkezelés a mezőgazdaságban című nyitókonferencián került sor Nádudvaron, a KITE Zrt. oktatótermében.

Szabó Levente és Somlyódy Balázs

 A víz okozta veszteségek nem csak globálisan, de hazánkban is megnövekedtek. 2015-ben a vízhiány okozta terméskiesést Magyarországon 400 milliárd forintra becsülték. Ebből az adatból is látszik, milyen jelentős a probléma, ennek orvoslására pedig stratégiai tervet dolgoztak ki, melyet Magyarország kormánya elfogadott –  tájékoztatta a jelenlévőket Somlyódy Balázs az OVF főigazgatója.

Alapvetően a legfontosabb feladat az, hogy a létesítményközpontú vízgazdálkodást ki kell, hogy egészítse egy, a vízigény és a vízhasznosítás által meghatározott, valamint a vízkibocsátás szempontjait figyelembe vevő szabályozás. Ennek a gondolkodásmódnak meghatározó elemei a tudományos megalapozottság, a szakmaiság és az innovatív szemléletmód.

A KITE Zrt. és az OVF közös együttműködésével felálló aszálymonitoring rendszer az első eszköz a megelőző, preventív jellegű vízellátási rendszer felépítésének, mely meg tudja előzni a mezőgazdaságban keletkező aszály- és belvízkárokat.

E gondolatmenetet Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatójának beszéde egészítette ki, mellyel felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy eredményes termelést csak akkor végezhetünk, ha a mezőgazdasággal kapcsolatos, a különböző érdekszervezeteknél fellelhető tudást, ismeretanyagokat és innovációt rendszerbe integráljuk.

Szabó Levente

A műszaki, agrotechnológiai és IT fejlesztések már rendelkezésünkre állnak, és a KITE Zrt. ezt igyekszik egy valamennyi ágazatra és technológiai beavatkozásra adaptálható, nagy területre kiterjeszthető, folyamatosan fejleszthető, felhasználóbarát rendszerré alakítani, melynek szerves része a KITE Zrt. szóban forgó precíziós meteorológiai rendszere is.

A precíziós gazdálkodás a helyspecifikus rendszerek szenzorai által biztosított pontos, megbízható adatok nélkül elképzelhetetlen. Egyik ilyen fontos adatsor a termelő saját területére vonatkozó agrometeorológiai adat – mondta beszédében Hadászi László, a KITE Zrt. fejlesztési és szaktanácsadási igazgatója.

A KITE Zrt.  – a precíziós gazdálkodás éllovasa – még 2016-ban elkezdte saját meteorológia hálózatának kiépítését, melynek során 2017 végére országosan több mint ötven helyen telepítettek agrometeorológiai állomást, amelyek mérik többek között a csapadékot, a szélirányt- és -erősséget, a globális sugárzást, a levélnedvességet, a levegő-hőmérsékletet és a páratartalmat, valamint a talajhőmérsékletet és több szinten a talaj nedvességtartalmát. Ezen állomásrendszer bővítése folyamatosan zajlik.

A KITE Zrt. fontosnak találta, hogy egy kimondottan a precíziós gazdálkodás szükségleteinek megfelelő rendszert alkalmazzon, ezért arra a döntésre jutott, hogy saját fejlesztésű rendszert alakít ki, melynek jelentős előnye, hogy az általánosan megfogalmazott igényeken túl, bármely, a gazdálkodók felől érkező egyedi igényt ki tud elégíteni egyedi fejlesztések révén. A nagy értékre való tekintettel a mérőállomás lopás elleni védelemmel is el van látva. Az állomás GPS nyomkövetőt tartalmaz, valamint elmozdulás- és dőlésérzékelőt.

Hadászi László

Meteorológiai állomáshoz önálló tápellátással rendelkező további adatgyűjtő modulok, úgynevezett NODE-ok illeszthetők, és így egy bázisból és több alegységből (NODE) álló hálózat is kialakítható. Ezek az adatkonverterek is képesek a fentebb felsorolt szenzorok közül bármelyiket lekezelni és továbbítani az adatait. A NODE-ok nagy előnye, hogy könnyen és gyorsan telepíthetők közvetlenül az állományba, így a helyi mikroklíma is vizsgálható.

Ezzel a módszerrel például gazdaságosan megoldható, hogy egy öntözött területen a precíziós öntözés megvalósításához egy bázisállomás telepítésével mérjük a teljes területünkre vonatkozó adatokat (pl. sugárzás, csapadék, stb.) és a NODE-ok telepítésével a terület különböző talajtani tulajdonságokkal bíró részein közvetlenül az állományban mérjük a talajnedvességet, és ezen adatok felhasználásával alakítjuk ki a differenciált öntözésünket.

A KITE Zrt. a saját RTK hálózatának adatkommunikációs csatornáit is felhasználja az agrometeorológiai állomások adatainak továbbítására, így azon partnerei számára, akinél KITE RTK ismétlő állomás üzemel egy igen költséghatékony megoldást tud nyújtani.

A közeli cél a rendszer adatainak felhasználásával az 5 legjelentősebb szántóföldi növény, és az almakultúrák esetében – a precíziós gazdálkodás keretein belül – a legjelentősebb betegségek és károsítók előrejelzési, valamint a precíziós öntözés támogatási rendszerének kialakítása.

Ennek a célnak az eléréséhez járul hozzá az OVF-fel 2018. 04. 17-én megkötött együttműködési megállapodás, melynek keretein belül a KITE Zrt. és az OVF a saját állomásrendszerének adatait cseréli ki, ezzel segítve a KITE precíziós előrejelzési rendszer kialakítását és az OVF aszálymonitoring rendszere által biztosított adatok pontosítását.

A termelőknek lehetősége van – és aki precíziós gazdálkodásba kezd annak elengedhetetlen – a KITE állomások megvételére, vagy szolgáltatás keretén belüli igénybevételére és így a saját termőterületükről származó adatok felhasználására. Az állomások adatai a felhasználók számára a KITE precíziós gazdálkodási weboldalán, a PRECGAZD.HU portálon keresztül érhetők el – előzetes azonosítást követően.

A rendezvényen megjelent Kiss Miklós Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara általános agrárgazdasági ügyekért felelős országos alelnöke üdvözölte a kezdeményezést, hiszen ennek eredményeképp az öntözéssel kapcsolatban megvalósulhat a kamara arra vonatkozó célja, hogy a döntéshozók, a mezőgazdaságban dolgozók és a különböző érdekszervezetek, mint a KITE Zrt., közös munkája nyomán tud létrejönni egy eredményesebb gazdálkodási forma.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bizonyítottan előnyökkel jár a szója korábbi elvetése

2024. december 13. 13:10

Az Iowai Állami Egyetem kutatása szerint termesztéstechnológiai módszerekkel is csökkenthető a mezőgazdaság kibocsátása, miközben a hozam nő.

Máktermesztés: mekkora területnagyság fölött engedélyköteles?

2024. december 12. 08:10

Hazánkban az elmúlt 10 évben 9 ezer hektárról több mint 12 ezer hektárra bővült a mák termőterülete.

A La Niña ronthatja a terméskilátásokat Argentínában

2024. december 10. 11:10

Bár a kilátások kedvezőek Argentínában, a gazdálkodók aggódnak a La Niña jelenség miatt, ami szélsőséges időjárást és terméscsökkenést okozhat.

Mi legyen a köztes növényekkel?

2024. december 4. 14:40

Az enyhe időjárásban tovább fejlődnek a köztes növények, az is előfordulhat, hogy magot is hoznak. Hengereljük, mulcsozzuk vagy várjunk?

A termelők érzik a digitalizáció szükségességét - Interjú Hadászi Lászlóval

2018. november 30. 13:33

Érdemes leszögezni, hogy a precíziós gazdálkodásnak csak egy része az, hogy milyen műszaki tartalommal valósul meg, vagyis milyen gépeket használnak a gazdálkodók. Bár nagyon fontos, de nem attól precíziós a gazdálkodás, hogy olyan a géppark. De kétségtelenül növekszik ez a szegmens, az elmúlt négy-öt évben indult meg érdemben az ilyen típusú eszközök vásárlása Magyarországon.

A jövő agronómiája, az agronómia jövője

2019. február 7. 17:41

 „Az agrárdigitalizáció egy lehetséges jövőbeni fegyver a kezünkben, de a fegyverbe a »lőszert« (az adatot) az agronómia biztosítja. A digitalizáció az agronómia által lehet hatásos. Agronómia nélkül a digitalizáció csak kódolatlan »áramütések« sorozata. Adatból információ, költségből haszon.”

A hígtrágya precíziós kijuttatásával kísérleteznek magyar szakemberek

2024. március 20. 15:10

588,3 millió forint vissza nem térítendő támogatás révén fejleszt mesterséges intelligencián alapuló precíziós hígtrágya-kijuttatási technológiát az AJG Agrogép Jármű- és Gépgyártó Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem alkotta konzorcium.

5 ok, amiért érdemes a szenzoros technológiát előnyben részesíteni

2023. április 3. 13:41

Az intelligens mezőgazdasági piac gyorsan fejlődik, mivel a növénytermesztés egyre automatizáltabbá válik, és ennek szerves részét képezi az érzékelő- és adatvezérelt technológia.