Nagyvilág

Így száguld 140-nel a világ leggyorsabb traktora

Forrás: guinnessworldrecords.com

A tuningolt traktorok már hazánkban sem ismeretlenek, hiszen a tractor pulling (hivatalos magyar nevén traktorhúzó) versenyeket évről évre sok ezren izgulják végig Hajdúböszörményben. Ha minden igaz, akkor idén augusztusban is lesz Európa Kupa.

Akadnak azonban olyanok, akiket nem feltétlenül a nyers erő, sokkal inkább a gyorsaság hoz lázba. Így születhetett meg a BBC Top Gear műsora által az a traktor, amely néhány hónapja Guiness-rekordot döntött, ugyanis 140.45 km/h (87.27 mph) sebességgel száguldott végig egy régi brit repülőtéren.

Az 500 lóerős, 5,7 literes, V8-as Chevy motorral, állítható légrugós rendszerrel ellátott „Track-tor” mind a négy kereke fékezhető, ami ilyen gyorsaság mellett nem éppen hátrány. A tesztmérések idején a tuningolt traktor ugyanis a 147.929 km/h (91.919 mph) sebességet is elérte. Ezt a bírálat idején nem sikerült elérni, de a hivatalos eredmény is több mint 10 km/h-val haladta meg az előző rekordert.

Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy az ekét hogyan húzza a szántóföldön a „Track-tor” elnevezésű erőgép… Megnéznénk egy szántóversenyen.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Negyedmilliárdos értéket talált a gazda a kertjében, meg is tarthatta

2025. december 7. 09:10

Dupla szerencse ért egy hobbikertészt, aki nemcsak irdatlan kincsre bukkant a földjében, de meg is tarthatta azt.

Aranyrúd fordult ki a szántóföldből, ez lehet az évtized lelete

2025. december 4. 09:10

Első pillantásra a laikusok számára nem tűnik jelentősnek az az aranylelet, amely a régészek érdeklődését viszont különösképpen felkeltette.

Hatalmas régészeti felfedezés, egy gazda traktora nem akármit fordított ki a földből

2025. december 1. 09:10

Szerencsésnek mondhatja magát az a gazda, aki szüretre készülődve szenzációs régészeti felfedezést tett az olívafái között.

Nem akármilyen állatokat találtak egy furgonban, meg is akarták enni azokat

2025. november 27. 16:10

Öt évig terjedő börtönnel vagy közel 20 milliós pénzbírsággal sújtható, aki védett állatokra vadászik – az elfogyasztásuk pedig furcsa ízlésre vall.

Idén is megszervezik a nemzetközi traktorhúzó versenyt

2023. június 19. 17:01

Az idei nemzetközi traktorhúzó versenyt és nemzeti amatőr traktorhúzó bajnokságot augusztus 11-13. között rendezik meg Hajdúböszörményben a Hajdúsági Expo, Mezőgazdasági és Ipari Kiállítás és Vásár részeként - jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Traktorhúzó verseny is lesz a Bábolnai Gazdanapokon

2018. március 30. 07:14

Szeptember 5. és 8. között rendezik a 31. Bábolnai Gazdanapokat, melyen gyakorlati gépbemutatók mellett a precíziós gazdálkodásról, valamint napelemek alkalmazásáról tartanak előadásokat - közölték a szervezők.

Elképesztő gépeket láthattunk a hajdúböszörményi traktorhúzó versenyen

2018. augusztus 14. 08:00

E hétvégén Hajdúböszörmény adott otthont a Traktorhúzó Európa Kupa versenysorozat utolsó állomásának.

Idén ismét lesz traktorhúzó verseny Hajdúböszörményben

2022. július 22. 12:12

A pandémia okozta kényszerű kihagyás után augusztus 12. és 14. között ismét megrendezik a Kelet-magyarországi Agrárfórumot.