Zöldség-Gyümölcs

Növelni kellene a zöldségek és gyümölcsök fogyasztását

Magyar Idők

A jelenlegi alacsony zöldség- és gyümölcsfogyasztás felhozása az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt napi 460 grammra 230 ezer tonnányi többlettermelést jelenthet a hazai agráriparnak – mondta tegnap Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke.

A NAK egy brüsszeli kezdeményezésű, uniós forrásból finanszírozott kampánnyal igyekszik elsősorban a gyerekek körében a lehető legszélesebb körben népszerűsíteni a zöldségeket és a gyümölcsöket, lévén ez a korosztály eszik jelenleg friss áruból a legkevesebbet.

A kampányban, amelynek részeként országszerte több helyszínen tartottak az elmúlt időszakban kóstoltatással egybekötött eseményeket, hazai termelők felajánlása révén mintegy 2400 kilogramm gyümölcsöt és 800 kilogramm zöldséget adtak a gyerekeknek.

A Központi Statisztikai Hivatal 2016-os kutatása szerint a magyarok fejenként csak napi 262 gramm zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, vagyis nagyjából a WHO ajánlásának a felét. Ezzel az eredménnyel az Európai Unióban az utolsók között vagyunk, a rossz étkezési szokások pedig komoly egészségügyi problémákhoz vezethetnek.

Mint azt Győrffy Balázs a Magyar Időknek kifejtette, a hazai agrárgazdaságban megvannak azok a kapacitások, amelyekkel a kampány sikere esetén elő tudjuk állítani azt a nagy mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt, amivel fedezni lehet a többletkeresletet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Miért kerül ennyibe a csíra a boltban? Otthon fillérekből megoldható

2026. január 14. 08:10

csíra drága a boltban, de nem ok nélkül. Megmutatjuk, mi van az ár mögött, és hogyan spórolhatunk otthon.

Magyar fejlesztés a nemzetközi élvonalban – kihirdették a FRUIT LOGISTICA Innovációs Díj jelöltjeit

2026. január 13. 14:10

A FRUIT LOGISTICA 2026 jelöltjei között magyar fejlesztés is szerepel, amely a technológiai kategóriában méreti meg magát Berlinben.

Szlovák–magyar összefogás a gesztenyéért: határon átnyúló válasz egy régi gondra

2026. január 13. 07:10

Fogy a termés, nő az import. Egy szlovák–magyar együttműködés új alapokra helyezheti a gesztenyetermesztést.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Fekete paradicsom: egy újdonság, amit házikertben is érdemes termeszteni

2023. március 2. 05:36

A fekete paradicsom nagyon hasonlít formájában a közönséges, már megszokott paradicsomra, viszont nemcsak a színe, hanem az íze is teljesen más.

Mennyi vizet igényel a kertbe ültetett paprika?

2023. június 18. 04:38

Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a házikertbe ültetett paprika mennyi vizet igényel? Segítségüket köszönöm!

Idén is népszerűsítik a magyar gyümölcsöket és zöldségeket

2018. február 1. 11:30

2018-ban is terveznek meggy-, dinnye- és almakóstoltatást, illetve a zöldségnövények fogyasztásösztönzése érdekében várhatóan áruházlánci kóstoltatást is lesz.