15℃ 2℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Agrárközélet

Az élelmiszeripar fejlődésének kiemelt területei: minőség, élelmiszer-biztonság, nyomonkövethetőség

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága szakmai rendezvényt tartott 2019. január 15-én, amely a közepes és nagy élelmiszeripari vállalatok tudás- és hatékonyság növelését volt hivatott elősegíteni a higiénia és élelmiszer-biztonság témakörét érintő előadásokon keresztül.

A rendezvényt Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős országos alelnöke nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy az élelmiszer-biztonság kiemelt téma az iparszerű előállításban. Mint mondta, a hírek többsége arról szól, hogy milyen terméket vontak ki a forgalomból valamilyen probléma okán, ezek következtében pedig alapjaiban rendült meg az élelmiszerekkel szembeni fogyasztói bizalom.

A fogyasztói megítélés helyreállításakor a feldolgozókon kívül a termékpálya egyéb szereplőire is ki kell terjeszteni a folyamatban megvalósuló törekvéseket, hiszen a legfontosabb, hogy megfelelő minőségű és élelmiszer-biztonsági szempontból kockázatmentes élelmiszer kerüljön a kosárba, függetlenül attól, hogy olcsóbb tömegáruról vagy drága prémiumtermékről beszélünk, és akár kistermelőtől egy falusi piacon, akár egy kereskedelmi hálózat nagyvárosi üzletében vásárolunk – tette hozzá.

Mint mondta, mindennek az alapja a jó higiéniai gyakorlat, hiszen az a legfontosabb, hogy az előállított termék ne ártson, hanem tápláljon. Hozzátette, ezért a gyártástechnológia minden lépésénél meg kell vizsgálni, hogy milyen hibák fordulhatnak elő, amik a gyártás során a késztermék biztonságát és minőségét befolyásolhatják.

A technológia felügyeletével az előállított élelmiszer megfelel a vele szemben támasztott követelményeknek és kockázat nélkül kerülhet a fogyasztó asztalára. Ezen elvekről és a folyamatos ellenőrzések szükségességéről beszélt Dr. Szigeti Tamás János, a Wessling Hungary Kft. üzletfejlesztési igazgatója.

Az alapok áttekintése után a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.-től Pércsi Szilárd üzletfejlesztési menedzser és Koós Ákos osztályvezető a jövő kihívásaira való felkészülés és a hosszútávú, fenntartható fejlődés folyamatához tartozó területeket ismertették. Kiemelték azokat a területeket, amelyekkel már uniós szinten foglalkoznak, idetartozik az oktatás és a fogyasztói tudatosság növelése is. Az élelmiszeriparhoz kacsolódó sikeres együttműködési példákat is bemutatták, tájékoztattak az élelmiszer-alapanyag és -késztermék veszteségének csökkentéséről, valamint az életciklus-elemzés szerepéről a jövőbeni elvárásoknak való megfelelés folyamatában, például a környezeti hatások csökkentésének figyelembevételével.

Az élelmiszerekkel szemben támasztott követelményeknek megfelelni akaró vállalkozások számára a 2018. június 19-én megjelent új szabvány jó alapot kínál. Kéki Zsuzsanna, a Magyar Szabványügyi Testület Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjének előadásából kiderült, hogy az ISO 22000:2018 szabvány alkalmazásakor a kockázatokra kell koncentrálni. Ennek a HACCP-alapelveken nyugvó kockázatalapú gondolkodásmódnak köszönhetően a gyakorlatban is biztosítható, hogy az élelmiszer a fogyasztás idején biztonságos legyen. Ennek következtében pedig erősödhet a vállalkozás termékei iránti fogyasztói bizalom. Többek között ez az egyik előnye a szabvány alkalmazásának. Alapvetően egy mindenki számára – mérettől függetlenül – elérhető rendszert kívántak fejleszteni, ami a biztonságos élelmiszer előállítás biztosítása mellett a folyamatszervezés, a dolgozói szemléletformálás és egyéb területeken való (pl. üzletszervezés) fejlődést is eredményezhet.

Az átláthatóság megteremtése és az élelmiszerbotrányok gerjesztette fogyasztói bizalmatlanság kialakulása következtében az élelmiszer-biztonság és azon belül az élelmiszerek nyomonkövethetősége sarkalatos pontját képezi az egyre szigorúbbá váló uniós élelmiszer-szabályozásnak is. Tulajdonképpen a nyomonkövethetőség biztosítása nélkül ma már nem beszélhetünk elfogadható mértékű élelmiszer-biztonságról. A nyomon követés tehát alapkövetelmény, így ennek megfelelően a jövőbeni kihívásokat és változó fogyasztói igényeket figyelembe véve ezt is fejleszteni kell.

A fogyasztói kör változása révén, változnak a kommunikációs csatornák, továbbá a hatósági munka megkönnyítése érdekében is hasznos a visszakövetés idejének lerövidítése. Novákné Fejős Rita (sales manager, SGS Hungária Kft.) kifejtette, hogy elengedhetetlenné vált egy olyan átlátható és hatékony rendszer kialakítása, ami az információk gyors és pontos áramlását tudja biztosítani a teljes élelmiszer ellátási-láncon keresztül. A vázolt követelmények figyelembevételével az SGS – együttműködve a Transparency One vállalkozással – kialakított egy blockchain alapú nyomonkövetési rendszert.

Fontosnak tartjuk a gyártói „jó gyakorlatok” bemutatását a konferenciáink keretein belül. Az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását Fejes Ferencné, a HIPP Kft. gyártási üzemvezetője mutatta be. A HIPP Kft. által készített termékek egy rendkívül érzékeny csoportnak, a csecsemőknek és a kisgyermekeknek készülnek, ezért az ő élelmezésük során az élelmiszer-biztonság kiemelt figyelmet és felelősséget követel meg. Éppen ezért nagy körültekintéssel járnak el mind az alapanyag-, mind pedig a gyártásközi ellenőrzések során. A széleskörű nyersanyagspecifikus vizsgálatnak köszönhetően nem kerül hibás alapanyag a gyártásba (pl. szermaradványok, toxinok stb.). Alapvető szemléletük, hogy a jó minőségű és biztonságos terméket csak egy komplexen jól működő üzemben lehet előállítani, így a jövő kihívásaira reagálva a fenntarthatóságot is szem előtt tartják a tulajdonosok.

Keleti Marcell, a NAK élelmiszeripari igazgatója zárásként elmondta, hogy a fogyasztói igények bővülése és az egyre jobban kiéleződő piaci verseny rákényszeríti a vállalkozásokat arra, hogy a piaci szerepük megtartása és jobb pozicionálása érdekében változtassanak az eddigi megszokott folyamataikon és vezetési szemléletükön. Kulcsfontosságú a folyamatos fejlődés, amihez a kamara minél több területhez kacsolódó, jól hasznosítható innovációs irányt kíván bemutatni a 2019-ben tervezett konferenciái keretében is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

2022-ben négyszer annyi étkezési tojás érkezett Ukrajnából, mint 2021-ben

2023. október 18. 10:10

A hazai tojáságazat jelentősen fejlődött az elmúlt évtizedben, az elért eredményeket azonban veszélyeztetik az Európai Bizottság átgondolatlan lépései – véli a NAK. Miközben az EU beengedi a piacára az uniós szabályoknak nem megfelelő ukrán tojást, tovább szigorítaná a saját termelőire vonatkozó előírásokat.

Károlyi Sándor-díj: a NAK három kitüntetést adott át

2022. december 14. 09:42

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlését december 13-án tartották, Gödöllőn.

NAK: az átlagostól elmaradó meggytermés várható idén

2020. június 13. 10:38

Az idei meggytermés, ha az időjárás a betakarítási szezonig nem szól közbe, nagyjából a tavalyi, szintén alacsony termésmennyiséggel egyezhet meg.

Kampány indult a magyar dinnye fogyasztásának növelésére

2018. június 25. 13:39

Az elmúlt évek promóciós kampányainak sikerét bizonyítja a hazai fogyasztás növekedése: míg az éves dinnyefogyasztás 10 éve fejenként 8-9 kilogramm volt, mostanra 13-15 kilogramm körül mozog.