Gépészet

Amerikához képest sem vagyunk elmaradva – Precíziós gazdálkodás a Balogh-Farm Tépe Kft.-nél

Agrofórum Online

Balogh Sándor a Balogh-Farm Tépe Kft. ügyvezetőjeként 2010-ben gondolkodott el először a precíziós gazdálkodás bevezetésén 800 hektáros területükre. Hajdú-Bihar megyében heterogén, réti csernozjom talajokon dolgoznak, ami fontos volt a végső elhatározásban. A területen, aminek 10 százaléka öntözhető, kukoricát, napraforgót, repcét, őszi búzát és szóját termesztenek, de mintegy 100 hektáron szántóföldi zöldségtermesztés is folyik.

„Évekkel ezelőtt úgy éreztük, hogy lépésváltásra lenne szükség az inputanyagok kijuttatásában, de átlagosan hiába fokoztuk a műtrágya mennyiségét, gazdaságilag nem vezetett eredményre. Ekkor vetődött fel az a gondolat, hogy a heterogén tábláinkon belül is változtassunk a dózison a magasabb hozam érdekében. Ezért indultunk el a precíziós gazdálkodás irányába. Először egy RTK alapú sorvezetőt szereztünk be, majd 2013-tól olyan eszközöket vásároltunk, amelyek alkalmasak voltak a differenciált kijuttatásra – legyen szó tápanyagról, növényvédő szerről vagy vetőmagról. Mostanra a teljes területünkön így gazdálkodunk, és az eredményeink nagyon jók, lineáris emelkedést figyelhettünk meg az elmúlt években” – fogalmazott a szakmai konferencián Balogh Sándor.

Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy az első lépéseket is a KITE Zrt. szakembereivel tették meg, ami nem volt kérdéses, hiszen már 25 éve dolgoznak együtt a céggel. Mindig jó kapcsolatuk volt a fejlesztési osztállyal, így rendszeresen kipróbálhatták a legújabb technológiákat.

Tesztüzemként kapnak szaktanácsot

Gyakorlatilag mind a mai napig egymást segítve, együtt tanulják a precíziós gazdálkodást, két éve a KITE és a Debreceni Egyetem vezetésével megalakult konzorcium egyik tesztüzemeként dolgoznak. „Ennek az együttműködésnek számos előnye van. Szorosabb a kapcsolatunk a KITE Zrt.-vel, kipróbálhatjuk a legújabb módszereket, gépeket, ehhez pedig mi adjuk a területet, az infrastruktúrát, a gépparkot, az embereket – tehát a gazdálkodói oldalt. A Debreceni Egyetem pedig a kapott információkat elemzi ki” – fogalmazott a szakember, aki megjegyezte azt is, hogy 2012 óta gyűjtenek adatokat, amelyek sok tapasztalattal szolgálnak.

A precíziós gazdálkodás egyik legnagyobb kihívására, az adatok feldolgozására a KITE Zrt. szaktanácsadóit hívták segítségül, ennyi információt ugyanis házon belül nem tudnak kezelhetővé, a gyakorlatban használhatóvá tenni. A vállalatnak ugyanakkor megvan a szükséges háttere ahhoz, hogy kezelhető, értékes információkat állítsanak elő a Balogh-Farm Tépe Kft. számára.

Balogh Sándor szerint azt nagyon nehéz konkrétan megmondani, hogy számokban mit jelentett az elmúlt évek fejlődése, ennél sokkal fontosabb az, hogy az egész egy szemléletváltással kezdődött. „Amikor változtattunk a módszereinken, rájöttünk, hogy mindenre ugyanannyira oda kell figyelni. A rosszabb területekre is. A legfontosabb újítás az volt, hogy mindenhol időben, jól, precízen, átgondoltan juttattuk ki az inputanyagokat, és ez vezetett a növekedéshez.”

Tovább fejlesztenék és finomítanák a technológiát

A fejlesztések természetesen nem álltak le a Balogh-Farm Tépe Kft.-nél, ám a közeljövőben a finomításon, valamint az elhasználódó eszközök cseréjén van a hangsúly. Az elv, hogy az új gépek beszerzésénél még profibb, még finomabb technológia érkezzen a gazdaságba. Erre kiváló példa a tavaly vásárolt betakarítógép, amit a legfejlettebb hozammérővel szereltek fel, mondván, a beruházás mértékéhez képest csak csekély összegről van szó, egy ilyen kiegészítő eszköz hozzáadott értéke viszont jelentős.

A közép- és hosszútávú tervezést segítette a KITE Zrt. januári precíziós konferenciája is. „Mi rendszeresen részt veszünk a KITE téli továbbképzésén, és ez akkor is így volt, mikor még nem foglalkoztunk a precíziós gazdálkodással. Mindig hallok olyan gondolatokat, amikre érdemes odafigyelni. Fontos, hogy kielemzett kísérletek eredményeiről számolnak be nekünk – többek között a saját területeinken végzettekről is. Esténként pedig baráti beszélgetéseken vehetünk részt. Emellett természetesen mindig szó esik a legújabb technológiákról, trendekről, amikre akár meg is kezdhetjük a felkészülést” – foglalta össze tapasztalatait Balogh Sándor.

Beszélgetésünk végén még egy fontos tapasztalatát megosztotta velem. Mint mondta, tavaly részt vehetett egy amerikai tanulmányi úton, amely során számos farmot meglátogathatott. „Azt láttam, hogy aki itthon élen jár a precíziós gazdálkodásban, az egy kicsit sincsen elmaradva az USA területén használt technológiáktól, eszközöktől”.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Üres szavak helyett valódi segítséget kínál a gazdáknak a Kubota és magyar importőre

2026. szeptember 24. 13:10

Gépekkel és élményekkel teli Kubota Napot tartott a magyarországi hivatalos forgalmazó Két-KATA Kft. szeptember 12-én Dányban, tapasztalatcserékkel, jó beszélgetésekkel és szórakozással.

Akikre generációk óta számítani lehet: 30 éves az Alfa-Gép

2026. szeptember 21. 13:10

30 éves lett idén a békéscsabai székhelyű Alfa-Gép Kft., amelyet sok magyar gazda ismer a minőségi szántóföldi és kertészeti gépei kapcsán. A partnerek ebben a példátlanul nehéz évben is számíthatnak a cég segítségére, az emberi és szakmai kapcsolatok az ilyen időkben felértékelődnek.

Hihetetlen árkedvezmények a kaszáktól a bálázókig – keresse most a Vicon előszezoni akcióját!

2026. szeptember 17. 17:04

Akár 25 százalékos kedvezménnyel is vásárolhat magas minőségű Vicon szálastakarmány-gépeket, ha még szeptemberben lép.

Felejtse el a villát és a talicskát – strapabíró finn minirakodók a lovászatokban

2026. szeptember 17. 13:10

200-nál is több gyári adapter garantálja, hogy a finn AVANT derékcsuklós minirakodók közül mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.

Optimális vetés talajszkenner alkalmazásával

2018. március 20. 06:47

A SmartFirmer képes felmérni és térképezni a talaj szervesanyag- és nedvességtartalmát, valamint a növényi maradványok mennyiségét.

A német kormány kiemelten támogatja a precíziós mezőgazdaságot

2019. február 24. 14:37

A modern mezőgazdasági üzemek precíziós módszerekkel, illetve gépekkel fognak dolgozni annak érdekében, hogy minimalizálják a vegyszer és műtrágya használatot.

Megtudtuk, mi alapján választanak robotpilóta rendszert az eredményes gazdálkodók!

2019. március 4. 08:48

A robotpilóta rendszer nem kis beruházás, melyet hosszas döntés előkészítés előz meg. Szembe kell állítani a rendszerrel elérhető hasznot, előnyöket a beruházás költségével és a mérlegnek mindig a jó irányba kell billennie!

KITE Zrt. bemutatók a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n

2019. május 29. 08:15

A több, mint 30 gépet felvonultató állógép-kiállítás jól szemléltette, hogy a KITE Zrt. az utóbbi években a műszaki hátteret is magába foglaló precíziós technológia fejlesztése mellett igyekszik a kis- és közepes birtokmérettel rendelkező gazdaságok gépesítési igényeit is kiszolgálni.