Szőlő-Bor

Tizedszer választották meg az MTA borait

Agrofórum Online

A versenyre 14 magyarországi borvidék 48 pincészete 142 bort nevezett, melyek bírálata öt napon át zajlott.

Tokaj-Hegyalja és Villány borai szerepeltek a legjobban az idén tizedik alkalommal meghirdetett Magyar Tudományos Akadémia Bora versenyen.

Az idei felhívásra szép számmal érkeztek olyan borok, amelyek a világ legjobbjai közé tartoznak – összegzett a keddi eredményhirdetés előtt Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a borverseny zsűrijének elnöke. Mint hozzáfűzte, a pályázat célja olyan borok kiválasztása, amelyeket az akadémia jó szívvel kínálhat rendezvényein, ajándékozhat vendégeinek.

A versenyre 14 magyarországi borvidék 48 pincészete 142 bort nevezett, melyek bírálata öt napon át zajlott.

Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, a zsűri társelnöke elmondta, hogy a fehér borok közül a hazai szőlőfajták – furmint, olaszrizling, hárslevelű, juhfark – szerepeltek a legjobban, míg az egyébként szoros versenyt hozó vörösboros kategóriában inkább az olyan külföldi fajták emelkedtek ki, mint a cabernet és a merlot.

Kellemes meglepetés volt a rosé kategória mind a nevezések számában, mind a beérkezett tételek minőségében is, visszalépés csak a desszertboroknál volt megfigyelhető – értékelt Niszkács Miklós.

A fehérborok felső kategóriájának nyertese a neszmélyi Hilltop Pincészet Hilltop Prémium Pinor Gris 2017 bora lett, a közép kategória első helyén pedig a Tornai Pincészet 2018-as Nagy-somlói Zenitje végzett.

A vörösborok közül a felső kategóriában a Koch Borászat 2012-es Villányi Csanád Cuvée-jét választotta a zsűri az MTA Borának, de Koch Csaba pincészete a közép kategóriát is megnyerte a 2015-ös Villányi Cabernet Sauvignon Classicusszal.

A desszertborok közül a Füleky Pincészet 2013-as 6 puttonyos Tokaji Aszúja bizonyult idén a legjobbnak, a félédes/édes fehér borok közép kategória első helyén pedig a szintén tokaji Oremus 2016-os késői szüretelésű bora végzett.

Rosé kategóriában az MTA Borának a badacsonyi Villa Pátzay Borbirtok 2018-as Pinot Noir roséját választotta a zsűri.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért pezsgővel koccintunk szilveszterkor?

2025. december 30. 14:10

A pezsgő nemcsak ital, hanem szimbólum. Megnézzük, honnan ered, és miért vált a szilveszter elmaradhatatlan kellékévé.

Ismét indul a Mathiász pályázat – alkosson Ön is!

2025. november 4. 10:10

A Mathiász Nemzetközi Lovagrend ismét pályázatot hirdet: tíz borászati témában várják az alkotásokat a jövő szőlő- és borkultúrájáról.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Az alma tápanyag-utánpótlása

2018. május 20. 13:00

Legkedveltebb gyümölcsünk tápanyag-utánpótlása nemcsak a növény egészsége miatt fontos, így érhetünk el megfelelő fizikai tulajdonságokat a gyümölcsnél, jó ízt és eltarthatóságot is.

Utazás a szőlők és a borok világában

2018. szeptember 29. 13:16

Izgalmas világkörüli úton nyerhetünk betekintést a távoli vidékek borkultúrájába, olvashatunk e tájak borainak különleges ízvilágáról.

Megéri manapság szőlőtermesztéssel foglalkozni?

2018. június 26. 04:00

Az egri borvidék egyik friss telepítésű szőlőjében jártunk.

Megjelent az Agrofórum Szőlő Extra

2019. május 1. 08:33

Megjelent a Szőlő Extra kiadványunk, amelyben szőlészet, növényvédelem, borászat és gépesítés, gépek témakörben kínálunk olvasnivalót.