21℃ 11℃
október 23. Gyöngyvér, János, Gyöngyi
Növényvédelmi előrejelzés

Megnőtt a tűzelhalás és a varasodás fertőzésének veszélye almástermésűeknél

Agrofórum Online

Május első dekádja után a második is csapadékosnak tűnik, legalábbis a dunántúli országrész számára. A természet igyekszik valamit pótolni a hiányzó esőből, bár az elvesző termést már minden bizonnyal lehetetlen lesz. A teljes virágzásban levő akácnak most nem használ az esőzés, mert kimossa a nektárt a virágokból, valamint ilyen időben kevésbé járnak a méhek.

A gyakori esők és a tartós nedvességborítás miatt megnőtt az almástermésűek baktériumos tűzelhalás betegségének fertőzésveszélye. A naspolya kivételével már minden almástermésű növény túl van a virágzáson, de még most is fokozott a fertőzésveszély. Most szükséges preventív jelleggel folytatni a virágzás idején megkezdett védekezéseket. Szabadforgalmú felhasználásra jelenleg csak az Aliette 80 WG és a réztartalmú készítmények állnak rendelkezésre, szükséghelyzeti engedéllyel pedig növényorvos felügyelete mellett a Kasumin 2L használható a baktériumos tűzelhalás leküzdésére.

Alma tűzelhalás

Az időjárási körülmények miatt a varasodás veszélye is megnőtt az almásokban és körtésekben. A fiatal hajtásokat és terméseket most könnyedén megfertőzi a kórokozó, ezért ilyenkor felszívódó készítményekkel vagy felszívódó + kontakt fungicidekkel védekezzünk. Folytassuk az almafa lisztharmat elleni kezeléseket is, mert az áttelelt lisztharmatos vesszőkből könnyedén megfertőződnek a fiatal hajtásvégek.

Még nem múlt el a csonthéjasok moníliás hajtásfertőzésének a veszélye, de már a kajszi termésén feltűntek a sztigminás betegség első foltjai. A kórokozó főként a leveleken károsít, de nagy fertőzési nyomás esetén gyakran fertőzi a termést is barna koncentrikus foltok formájában, leveleken pedig levéllikacsosodás a jellemző tünet. Hasonlít hozzá a xantomonaszos betegség, de ez a kórokozó baktériumos eredetű, ezért ennél a betegségnél nyálkás kiválás is észlelhető a fertőzés helyén.

Kajszi sztigmina

Kajszi Xantomonas arboricola

Továbbra is nagy intenzitással repülnek a gyümölcsmolyok a fajspecifikus feromoncsapdákba és a fénycsapdákba. Még mindig a keleti gyümölcsmoly és a szilvamoly rajzik legerősebben, de sokat fognak a csapdák barackmolyból és almamolyból is. Ezek a kártevők többnemzedékes fajok, ezért az év során még fogunk velük találkozni, különösen a keleti gyümölcsmollyal, mely nem válogat tápnövényeiben, de a szilvamoly is az érésig fertőzi a termést. Folyamatosan repül az almamoly is, már lerakhatja petéit a kis termésre, de az összefolyó nemzedékek szeptember végéig veszélyeztetik a termést, nemcsak az almát és körtét, hanem a diót is. Az összefolyó nemzedékeket napjainkra már inkább 3 nemzedékesnek tartják, nem pedig 2-nek.

Több bagolylepke faj is megjelent a csapdákban, bár repülésük most még nem intenzív. Érdemes figyelemmel kísérni rajzásukat, mert több, szántóföldi- és zöldségnövényre veszélyes faj is van közöttük.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: jönnek a betegségek

2025. október 21. 07:10

A tartós szárazság komoly stresszt okoz a gyümölcsfáknak – a tél előtti vízhiány súlyos fagykárokhoz és gyengébb rügyfakadáshoz vezethet.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomosodás és kártevők

2025. október 20. 11:10

Bár nyugaton kedvezőbb az idő, az Alföldön súlyosbodik a szárazság, miközben a kártevők és betegségek sem kímélik a táblákat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hirtelen őszi lehűlés

2025. október 14. 07:10

A hirtelen lehűlés és a csapadékhiány próbára tette a gyümölcsösöket – itt az ideje a védekezésnek és a lombkezelésnek.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: októberi hideg új kihívásai

2025. október 13. 11:10

A hirtelen lehűlés és a borús idő kedvezett a gombabetegségek terjedésének, miközben a vetések egy része még mindig várat magára.

A korszerű almaültetvényeké a jövő

2018. január 30. 13:07

Visszatérő probléma a tősarjak folyamatos képződése, amelyek eltávolítása a vértetvek miatt különösen indokolt.

Mi lesz veled magyar alma?

2023. március 24. 08:02

A folyamatos fejlesztés jelentheti az almatermesztés számára a jövőt. A siker kulcsa tehát a termelőkben rejlik.

Tűzelhalás betegségre számíthatunk az almatermésű gyümölcsösökben

2019. április 13. 08:36

A kórokozó baktérium korábban zárlati (karantén) státuszú volt, ami ellen hatóságilag irányított, kötelező védekezést kellett folytatni valamennyi termelőnek. A betegség ellen ma is szükséges fellépni, de a növényvédő szeres kezelések csak pontos időzítés és megfelelő kijuttatás mellett biztosítanak védelmet.

Vessen és szüreteljen párhuzamosan augusztusban

2019. július 16. 05:36

A hagymafélék mellett sok más zöldségnövényt lehet betakarítani augusztusban, például a paradicsom, a paprika, a cukkini is ebben az időszakban érik a legintenzívebben